B. Radó Lili: Mit üzen az erdő?

Víg ünnepre készülődünk,

esteledik már.

Szobánkban a szép fenyőfa

teljes díszben áll.

Zöld ágain kis csomókban

puha vattahó,

tűlevél közt víg aranyszál,

fel-felcsillanó.

Itt is csillog, ott is ragyog,

mint a napsugár,

s csilingelő csöpp csengettyű

édes hangja száll,

akárcsak az erdőben a

dalos kis madár.

Csitt csak! Figyeld mit is suttog

szép fenyőfánk most neked?

-Halló itt az erdő beszél!

Sürgős fontos üzenet:

Kívánunk ma mindenkinek

szép fenyőfa ünnepet!

Sarkady Sándor: Kérlelő

Fenyő ága

hósugárban,

mire vársz a

hófúvásban?

Hideg az a

kristálybunda,

gyere haza

kisházunkba.

Karácsonyfám

te lehetnél,

gyertyalángnál

melegednél.

Fésűs Éva: Álmodik a fenyőfácska

Álmodik a fenyőfácska

odakinn az erdőn.

Ragyogó lesz a ruhája,

ha az ünnep eljön.

Csillag röppen a hegyre,

gyertya lángja lobban,

dallal várják és örömmel

boldog otthonokban.

Legszebb álma mégis az, hogy

mindenki szívébe,

költözzék be szent karácsony

ünnepén a béke.

Fésűs Éva: Karácsonykor

Karácsonykor

fényesek a felhők,

csillagokból

horgol a tél kendőt.

Ráteríti

hegyek tetejére,

fenyőágnak

jégrojtos a vége.

Karácsonykor

mindenki varázsol,

meglepetés

bújik ki a zsákból.

Szekrényeknek

titkos rejtekéből,

édesapám

legmélyebb zsebéből.

Karácsonyra

kalácsot is sütnek,

nincsen ennél

izgalmasabb ünnep!

Ajándékot én is

készítettem,

amíg készült

majdnem tündér lettem!

A három fenyőfa (B. Radó Lili)

Három fenyőfa állt egy dombtetőn.

A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.
- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. - sóhajtotta ez a kicsike fa.
Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.
- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának ! - sóhajtott a Legnagyobb fenyő.
- Bárcsak engem vinne ! - mondta a Kisebbik fenyő.
- Bárcsak engem választana ! - kívánta a Harmadik Fácska.
Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.
- Kérlek Legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt ? - szólította meg félénken a kismadár a fát.
- Nem lehet ! - mondta a Legnagyobb fenyő- Nem használhatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.
- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is válaszolt.
Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik fenyőhöz.
- Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között ? - kérdezte.
- Nem ! - felelte a Kisebbik fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.
- Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között ? - kérdezte.
- Hogyne maradhatnál kismadár - felelte a Harmadik Fácska. - Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.
A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.
- Télapó vagyok- mondta - Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára...
- Vigyél engem ! - kiáltotta a Legnagyobb fenyő.
- Engem vígy ! - ágaskodott a Kisebbik fenyő.
A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
- Te nem szeretnél eljönni ? - kérdezte tőle a Télapó. v - Dehogynem ! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell maradnom , hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
- Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legszebb fácska a világon ! Téged viszlek magammal.
Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...