A tavalyi tanévben a hetedikesek nyerték a teremtisztasági versenyt, így ősszel kaptak egy kirándulásra felhasználható napot. Múlt hét csütörtökén ezért aztán felkerekedtek, és bevetették magukat a Bakony erdeibe.
Ehhez a kiránduláshoz legalább nem kellett olyan korán kelni, hiszen a Győrbe 7.48-kor induló vonathoz kellett csak kimenni. Sok szülő segített a reggeli indulásnál, amit ezúton is köszönünk nekik. A vonatozás Győrtől tovább folytatódott, és izgalmassá csak a végén vált, mert akkor jöttek az alagutak. 
Addig viszont a fiatalok csak játszottak, hangoskodtak, így a környék összes vadállata a lehető legmesszebbre menekült a vonat érkezését – és benne utazó diákokat – hallva. 
Külön rejtély volt, hogy B. Péternek hogy sikerült e zajban a vonaton aludni. Kalauz nénink előre figyelmeztette a tanárokat, hogy ha titokban tartjuk, ő nem fogja felkapcsolni a világítást, hogy élvezhetőbbé váljon az alagutakon való átkelés. Ezt a titkot azonban a kíváncsi füleknek köszönhetően nem tudtuk sokáig megőrizni. De azért mindenki végigordította az alagutakon való vonatos átkelést.
Miután leszálltunk Porva-Cseszneken, megkerestük a piros jelzést, és azt követve indultunk neki a Cuha-patak által vájt völgynek. Cseles módon széles út, kitaposott ösvény várt minket, ami nem jelezte még a ránk váró meglepetéseket. Ezért jó hangulatban vágtunk neki a könnyű sétának. Az első pihenőig – ami a vonatról leszállás és elindulás után 10 perc múlva már végszükséglet volt - nem is volt említésre méltó, bár sokan meséltek nekem arról, hogyan is fogják az erdőben egyébként nem előforduló vadállatoktól ( medve, farkas, vámpír) megvédeni csapatunkat. 
A pihenő után következett a meglepetések sorozata. A Cuha-patak ugyanis gonosz módon többszöris keresztezte utunkat. Szó szerint átfolyt az úton, nekünk pedig át kellett menni rajta – ami száraz lábbal nem sikerülhetett. Sőt – nem is egyszer (hanem hatszor). 
Sokan sokféle módszerrel próbálkoztak. Volt, aki köveken ugrált át, volt, aki farönkökön (ha persze voltak), de előbb-utóbb mindenkinek bele kellett mennie a vízbe. Természetesebben a bevállalósabbak cipőstül, mások pedig mezítláb keltek át a patakon. 
Voltak akik aztán már hosszában is rohangáltak a patakban, annyira tetszett nekik a vizes cipős futás.
A túra többször is átvezetett a patakon, és a közelben futó vasúti töltésen is. Két és fél óra alatt jutottunk el Vinyére, ahol egy réten kialakított tűzrakóhelyen megsüthették a többiek a hozott finomságokat. 
Gyakorlott túrázóként mindenki nekiállt elkészíteni a nyársravalót, majd ezután jöttek rá, hogy nem tudnak sütni addig, amíg nincs tűz. Az meg nem gyullad meg magától (és a tanároktól sem). Így idővel mindenki elment fát gyűjteni, nyársat faragni, tüzet gyújtani, aztán süthetett – ha volt sütnivalója.
Kíváncsi felfedezőink egy barlangot is találtak (Kőpince-barlang), ami szerencsére inkább egy fedett terasz volt. 
A sütögetés végül jól zárült, hiszen nem sikerült felgyújtani az erdőt. Hazafelé még megálltunk fagyizni, rágót venni, majd 16 óra előtt pár perccel szálltunk fel a győri vonatra. 
A hazaút is jó hangulatban telt, már mindenki kis csoportokban „ Tett vagy őszintét” játszott. Este 6 után érkeztünk meg fáradtan, vizesen a kimlei állomásra.
A képeket Bekő Vivientől kaptuk.
