2018. április 22., vasárnap

Projektnap az iskolában

Április 21-én, szombaton tartotta iskolánk a helyi, megyei és országos épített és természeti értékekkel foglalkozó projektnapját.
A nap célja az volt, hogy az osztályok megismerkedjenek a helyi védett értékekkel, megyerikumokkal és hungarikumokkal. Ezért a nap első felében osztályonként plakátokat készítettek e témáról, miközben a nyolcadik osztályosok tartottak előadást egy-egy általuk választott hungarikumról. 
A nap második felében helyi természeti és épített értékekkel ismerkedhettek meg az osztályok. Míg az alsósok inkább a természeti értékeket figyelték meg játékos feladatok keretében, a felsősök helyi civil szervezeteket látogattak meg. Jártak tanulóink a Csereglében, a horvátkimlei bányában, és a horvátkimlei temető előtti fasornál. Készítettek fakéreg-mintát, rajzoltak leveleket, választottak kedvenc fát. Vizes élőhelyeink védett állatait, növényeit válogatták ki, volt képkirakó és az év madaráról, a vándorsólyomról is oldottak meg feladatokat.
A felsősök ellátogattak a Kimlei Polgárőr Egyesülethez, a Kimlei Önkéntes Tűzoltó Egyesülethez, a Falutévéhez, a sárkányhajós egyesülethez,  a horvát klubba és a német tájházhoz, valamint a LEADER Egyesülethez. A fő feladat minden helyszínen riportot készíteni, amit írott formában képekkel együtt ki fogunk majd nyomtatni, újságként kiadni.
A nap végén pedig a helyi tűzoltók tartottak nekünk oltási bemutatót, ahol még a gyerekek is kipróbálhatták mindezt.

A nap megszervezéséhez köszönjük a segítőket, egyesületi tagokat, kimlei önkénteseket, hiszen nélkülük nem lett volna ilyen érdekes ez a nap!










































2018. április 4., szerda

Beiskolázási információk leendő elsős szülők számára

Idén is várjuk a leendő elsős szülőket az iskolai beíratásra. Íme néhány praktikus információ:

Beiratkozás időpontja: 
2018. április 12. csütörtök 8:00 - 19:00 között
és
2018. április 13. péntek 8:00 - 19:00 között.

Beiratkozás helyszíne: Kimlei Nemzetiségi Általános Iskola főépülete ( 9181 Kimle, Fő út 102.), titkársági irodák

Beiratkozásra kötelezettek:
- 6. életévüket betöltött gyerekek (azok is, akik még következő tanévben is óvodában maradhatnak!)
- tavaly már beíratták gyermeküket, de még egy évet óvodában voltak.

Beiratkozási körzet: Károlyháza és Kimle községek közigazgatási területe (Novákpuszta is).

Beiratkozásra hozni kell:
- gyermek személyi igazolványát
- gyermek lakcímkártyáját
- a gyermek TAJ-kártyáját
- óvodai szakvéleményt, vagy a szakértői bizottság által kiadott szakvéleményt.

Nyilatkozni kell beiratkozáskor:

- a gyermek esetében az életvitelszerű lakcímről (Egyértelműsíteni kell, ha a gyermek lakcímkártyáján több cím is van. hogy melyiket használja életvitelszerűen.)

- a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról (Azaz ki írathatja be a gyermeket. Erről a nyilatkozatot az április 10-i Ovisuli foglalkozáson adjuk oda.)

- az erkölcstan vagy hit-és erkölcstan választásáról, és az utóbbi esetben arról is, hogy melyik egyház hittan oktatását kérik.

- a nemzetiségi nevelés-oktatás igénybevételéről horvát illetve német nyelv esetében. (Három oktatási forma közül lehet választani: német vagy horvát nemzetiségi nevelés-oktatás illetve normál tantervű nevelés-oktatás.)

Dönteni kell napközi igénybevételéről is, melyet kérünk jelezni a beiratkozáskor.

Kérjük előre jelezni, ha korai vagy későig tartó felügyeletet kérnek a szülők, mivel ez határozza meg iskolánk nyitva tartását is.

Beiratkozás után érdemes elmenni egy kormányablakba diákigazolványhoz azonosítót kérni. Az ott kapott dokumentumot pedig iskolánkba kell eljuttatni, hogy időben elkészülhessenek a diákigazolványok.

 
Fontos, hogy azt is jelezni kell, ha másik iskolába íratják be gyermeküket, mivel a beiratkozást elmulasztók esetében akár szabálysértési bírságot is kiszabhat a kormányhivatal, nekünk pedig jelenteni kell a hivatal felé azokat a szülőket, akik e napokon nem jelentek meg,

Beiratkozás után a szülő 2018.04.30-ig kap értesítést a felvételről. Elutasítani csak beiskolázási körzeten kívülről jövő diákot lehet, de első körben minden jelentkezőt igyekszünk felvenni.

Várjuk Önöket 2018. április 10-én 16:00-tól az Ovisuli programján is, illetve beiratkozáskor.

Csizmazia Roland, intézményvezető
Kimlei Nemzetiségi Általános Iskola