2012. december 17., hétfő

Adventi gyertyagyújtás 2012.

  Sejtelmes fényjátékot láthatott mindenki, aki részt vett a harmadik adventi gyertyagyújtáson, ugyanis a vastag ködtakaró és az esti fények közösen varázslatossá tették az estét. Mindezt csak tetézte a kimlei Nemzetiségi Általános Iskola műsora, és az a rengeteg forralt bor, amit a műsor után kaphattak az érdeklődők. 
  Iskolánk gyújthatta meg a harmadik gyertyát a kimlei díszfánál felállított koszorún, melyhez adventi témájú műsort is szerveztünk.  A verseket és szövegeket Baán Józsefné állította össze, így a harmadik osztályosok szerepelhettek esete. Őket német és horvát versmondók egészítették ki, Gorgosilits Tamás, Rebek Lizett és Novitz Roland. Az iskola énekkara is szerepelt, őket Saflánszky Sarolta vezette.
  A műsor után az önkormányzat segítségével forralt borral és meleg teával vendégelhettük meg a jelenlévőket. Nagyon örülünk, hogy sokan voltak kíváncsiak a műsorra és ellátogattak a fához. A kellemes esti beszélgetésekhez teremtettünk kellő hangulatot és lehetőséget, amit - örömünkre - ki is használtak az érdeklődők. 




Köszönjük a segítséget a szervezőknek és a megtisztelő figyelmet az érdeklődőknek!

(A fotókat Bertalan Árpádnak köszönjük!)

2012. december 14., péntek

Téli szünet

Tisztelt Szülők, Diákok!

Ezúton is szeretnénk értesíteni Önöket arról, hogy iskolánk - energia-takarékossági és munkaszervezési okokból - január 2-4-ig tanítást nem szervez. Az első tanítási nap 2013. január 7.
Azoknak a gyerekeknek azonban, akiknek felügyeletét a szülők nem tudják megoldani, iskolai felügyeletet biztosítunk. Erre szóló felmérést az osztályfőnökök küldték ki és a következő héten hétfőn (2012. december 17.) összesítjük. Kérem, hogy akihez nem jutott el a kérdőív, jelezze az iskola elérhetőségein.

Csizmazia Roland
igazgató

Karácsonyi gyertyagyújtás

Tisztelt Olvasók!

Szeretettel meghívjuk Önöket 
a kimlei díszfánál tartott 
III. adventi gyertyagyújtásra
melyet ezúttal iskolánk szervez. 

A 17 órakor kezdődő programban az iskola énekkara, alsós és felsős versmondók szerepelnek, melyet Baán Józsefné, Bori néni állított össze. 

A műsor után az érdeklődőket egy kis forralt borozásra és beszélgetésre várjuk szeretettel!

Adventi kirándulás Bécsben

A nyelvi munkaközösség idén is szervezett kirándulást a szomszédos Ausztria fővárosába, Bécsbe. Az egész napos programot több különlegességgel is tarkították a szervezők, Békefiné Horváth Éva és Király Tamásné tanárnők.
 A csapat a reggeli vonattal érkezett az új vasútállomásra, melynek építkezését is megnézhették mellékesen egy magas toronyból.
Ezt követően Schönbrunn, a Természettudományi Múzeum, Hofburg és a technikai múzeum is bekerült a programba. Mivel hideg volt, ezért a kinti és múzeumi programok egymást váltották.

A vásárban is sok szép kézműves terméket, gyerekjátékokat, karácsonyi díszt láthattak.




 A csoport az esti fények megtekintése után indult haza, hogy szerzett élményeit az otthoniaknak is elmesélhessék.
 Köszönjük a szervezést, és az izgalmas program összeállítást!

2012. december 11., kedd

Egészségnevelési hét 2012. november


Múlt héten zajlott iskolánkban az egészségnevelési hét. A gyerekek különböző programokon vehettek részt. Hétfő délután az alsósok  vetélkedtek, az osztályok 6-6 fős csapattal vettek részt. A feladatok változatosak voltak. a következő eredmény született:
1 helyezett:   4.b
2. helyezett:  1. o.
3. helyezett:  3. o. és a 4. a
4. helyezett:  2.o.
Kedd délután a felsősök játszottak.  A csapatoknak egészséggel-betegséggel kapcsolatos fogalmakat kellett lerajzolni, elmagyarázni vagy elmutogatni.
A következő eredmények születtek:               
1. helyezett:  8.o
2. helyezett:  6.b.
3. helyezett:  7. o.
4. helyezett:   5.o.
5. helyezett:   6.a
Csütörtök délután zumbázni hívtuk a tanulókat, ez a program a lányok körében volt népszerű. Egy nagyon élvezetes órát töltöttünk el Kati nénivel és Anikó nénivel.
(szöveg: Nagy Ildikó)

Szavalóversenyek november végén


2012. november 22.: alsós szavalóverseny
Az idei tanévben iskolánk kapta meg a körzeti alsós szavalóverseny megrendezésének feladatát. Erre szervezett előválogató versenyt az alsós munkaközösség vezetője, Baán Józsefné. A helyi fordulóban minden alsós diák indulhatott, évfolyamonként választottak helyezetteket, és minden kategóriában kijelölték azokat, akik továbbjuthattak a körzeti versenyre. Íme, a továbbjutók névsora:
1.       évfolyam
Vers: Frank Márton, Mayer Bence, Szabó Dominik, Weidinger Milán
Próza: -
Verses mese: Dobos Klaudia, Nagy Dóra
2.       évfolyam
Vers: Halász Hanna, Németh Klaudia, Rebek Laura
próza:-
Verses mese: Lengyel Anna, Péntek Tünde, Stipkovits Virág
3.       évfolyam:
Vers: Mozsolits Ádám, Nagy Bálint
Próza: Stipkovits Mihály, Weidinger Máté
Verses mese: Horváth Flóra, Veress Martin
4.       évfolyam:
Vers: Mitring Szabolcs, Szédelyi Vanessza
Próza: Gál Krisztofer, Sipőcz Evelin
Verses mese: Szédelyi Rebeka, Világi Botond

2012. november 30: körzeti szavalóverseny
A körzeti szavalóversenyen jánossomorjai, mosonszolnoki, hegyeshalmi, ásványrárói iskolások mellett a kimlei alsósok is szép számmal képviseltették magukat. A 126 kisdiák 4 évfolyamon, 3-3 kategóriában szerepelt, összesen 6 tanteremben. A zsűri dolga igen nehéz volt, hiszen sok hasonlóan jó produkcióból kellett kiválasztania a három legjobbat. A verseny után, amíg a zsűri tanácskozott, érdekes programok közül választhattak a diákok. Táncot tanulhattak, kézműves termékeket készíthettek, filmet nézhettek és számítógépes játékokkal játszhattak a diákok. Közben finom kakaós csigát és pogácsát is kaptak a vendégek, melyet az iskolakonyháján készítettek. Az ajándékokat és a versen megszervezését a kimlei és a károlyházi önkormányzat támogatta, melyet ezúton is köszönünk.
Eredmények:
2. évfolyam
vers: Halász Hanna – Különdíj
verses mese:
Lengyel Anna – II. hely
Péntek Tünde – III. hely
Stipkovits Virág – különdíj
3. évfolyam:
verses mese: Horváth Flóra – III. hely
4.évfolyam:
vers: Mitring Szabolcs – II. hely
verses mese:
Világi Botond – I. hely,
Szédelyi Rebeka  - II. hely
próza: Gál Krisztofer - különdíj

2012. december 10., hétfő

Adventi koncert

Kedves Olvasóink!

Szeretettel meghívjuk Önöket a Német Nemzetiségi Önkormányzat és iskolánk által közösen szervezett adventi koncertre.

A koncert helyszíne: Magyarkimlei templom

Kezdési időpont: 2012. december 15. 16.30 óra

A programban szerepel az iskola énekkara Saflánszky Sarolta irányításával és zeneiskolás növendékeink tanári kísérettel.

2012. december 2., vasárnap

Népdaléneklési verseny

A "Fújdogál a szél" című népdaléneklési verseny 2012. december 1-jén került megrendezésre, melyen iskolánk egy kis ének együttessel először képviseltette magát. A szerelmes dalokból álló dalcsokorral felsős lányok bronzminősítést értek el.
A Kimlei pacsirták nevű együttes tagjai:
Papp Cintia, Józsa Dzsenifer (6.a.), Kovács Anna, Veress Lili (7.o.), Farkas Laura, Gyergyói Eszter, Gyergyói Réka, Östör Patrícia (8.o.)


(Sajnos akárhogy is próbálkozom, nem tudom megfordítva feltölteni. Bocs!)