2011. november 9., szerda

Nemzetiségi nap











Az alsósok már nagyon várták ezt a napot. Természetesen a másodikosok is. Mi nagyon szeretünk iskolába járni,na de az külön öröm, ha ott lehetünk, de tanulni mégse kell. Kicsit még emlékeztünk a tavalyi nemzetiségi napra, persze nem mindenre.Ez nem is csoda,hiszen az egy év alatt a Bori néni és a többi tanító néni annyi tudást préselt a fejünkbe,hogy valamit muszáj elfelejteni is. Még alig múltunk elsősök, de azért már tudunk jól olvasni több nyelven is,igaz nem mindent értünk. Azt sem értjük, hogy mi olyan vidámak voltunk a mai reggelen,hogy még csendben sem bírtunk maradni ,úgy vonultunk dalt tanulni,aztán a tanító néni mégis folyton csendre intett bennünket. Saci nénitől megtudtuk,hogy mi a kapcsolat Márton püspök és a ludak között. Tanítottak nekünk a Böbe nénivel 2 horvát és 2 német éneket is. Ez nagyon tetszett, mert még hangszereket is kaptunk és azzal kísértük a dalokat.
Ezután meséket nézhettünk horvátul és németül. A Bob, a mester kalandjai különösen lázba hoztak bennünket az sem zavart,hogy nem magyarul hallottuk.
Ebben az évben falunkat próbáltuk lerajzolni. Szerintünk nagyon jól sikerült. A harmadik és negyedikesek makettet készítettek Kimléről.Ők is remekül oldották meg ezt a feladatot. Mi ellátogattunk a horvát klubba. Mici néni nagyon kedvesen fogadott bennünket. Bemutatta a klubbot, mesélt a régi szokásokról, pl. miért nem beszél a fehérbe öltözött Borbála,milyen félelmetesek voltak régen a krampuszok és még sok érdekeset. Régi ruhákat is mutatott nekünk, amik kicsit furcsák voltak,de szépek. Máté szerint a mamájának is vannak ilyenek.
A napot dallal kezdtük és tánccal fejeztük be. Laci bácsi viccesen mutatta be horvátok és németek táncait, szokásait. Sokat táncoltunk és nevettünk. Várjuk a holnapi napot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed, moderálás után kitesszük!