2010. november 9., kedd

Projektnapok az iskolában

November 10-11-én Kimle-napokat tartunk a Nemzetiségi Iskolában. 10-én, szerdán főleg az itt élő nemzetiségek, 11-én pedig a régi idők Kimléje lesz témája a projektnapoknak.

Ez tehát azt jelenti, hogy mindkét nap tanórák helyett más típusú foglalkozásokon vesznek részt a gyerekek. Ilyenkor is tanulás zajlik, csak nem hagyományos formában: a gyerekek csoportokban vesznek részt olyan foglalkozásokon, amelyet másként nem tudnánk megszervezni.
Szerdán a Kimlén élő nemzetiségek napja lesz, melynek fő témája az esküvő lesz. Harmonikát hallgathatnak, táncolhatnak, mesét mesélnek és báboznak majd diákjaink. Célunk, hogy minél többen készítsenek lámpásokat, lampionokat, hogy azzal másnap, csütörtök este felvonulhassanak.
Mi kell erre a napra? Tolltartó, színes ceruza, filctoll, valamint a lámpáshoz ragasztó, kerek sajtos doboz, olló.

Csütörtökön Kimle múltjára emlékezünk, hiszen helytörténeti, helyismereti feladatokat kapnak diákjaink. Ekkor a faluban élők régi mesterségeiket, életformáikat, történeteiket gyűjtik össze a csapatok. Projektnaplót készítenek, amiben összegzik a nap során gyűjtött ismereteiket. A naplókat lehetőség szerint kiállítjuk.
Mi kell erre a napra? Hasonlóan a korábbi naphoz, töltött tolltartó, olló, ragasztó, mobiltelefon, fényképezőgép (csapatonként egy-két) és fejenként egy hámozatlan krumpli.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed, moderálás után kitesszük!