2011. május 31., kedd

Országjárás 2011. - A 2. nap: Szalajka, Diósgyőr, Barlangfürdő



"Reggel fél 5 kor keltünk a csajokkal hogy még hajat is tudjunk vasalni. Fél 7-ig vártuk a Kriszti nénit, hogy nyissa ki a faházunk ajtaját. Alexa, Reni,Tamara, Regina és én elkészítettük a reggelit. Amikor már mindenki evett, elmosogattunk és összepakoltunk a faházakban. Megnézte a tábor gondnoka, hogy minden rendbe van-e a házakban és nincs-e valamilyen kár. Ezek után bepakoltunk a buszba, felszálltunk és elindultunk Szilvásváradra a Szalajka-völgyébe." Bekő Vivien

Ahogy már előző bejegyzésben jeleztem, sajnos nagyon korán keltek a lányok. A fiúk azzal hencegtek, hogy ők semmit nem aludtak, meg is volt az eredménye: a buszon már délelőtt aludtak.

"Hát az éjszaka hideg volt, mert elfelejtettük becsukni az ablakokat, így reggel fáztunk. A reggelit saját magunk készítettük. A reggeli után összepakoltunk, szobaellenőrzés volt." Hodási Vanessza


Szalajka-patak völgye nagyon szép volt, szerencsére nem volt túl hideg, sütött a nap, így szép időnk volt egy kis túrához. Bár az előző napi Kékes-tetői futás hatása jelentkezett már, inkább e séta után erősödött fel. Az úrtól letérve néha a patakban, patak mellett, domboldalon és sziklákon is jártak a diákok (meg egy-két tanár is), azért jó egy óra alatt jutottunk fel.

"Ott egy kis túra keretében elsétáltunk a Fátyol.vízeséshez.Majd felértünk pihentünk egy kicsit amíg a fiuk fociztak,felszáltunk a kisvasutra és azzal mentünk le az indulási ponthoz vissza. Utána amig nem ettünk egy kis szabadprogram volt." Bekő Vivien


"Láttunk sok szép dolgot. Fátyol-vízesést, őzikét is, ami fura hangot adott ki. Aztán mennünk kellett ebédelni a Fenyő Étterembe, ahova kisvasúttal jutottunk el. Az ebéd mindenkinek ízlett." Hodási Vanessza


Az ebédelés után visszaszálltunk a buszra, és jöhetett a Bükk-fennsík. Az út nagyon kanyargós volt, így ebéd után kifejezetten rókacsináló kedvében volt majdnem mindenki. De túljutottunk ezen a válságon, a diósgyőri vár pedig mindenkit visszatérített a szörnyű valóságba. A sok-sok lépcsőzés végleg kivette az erőt mindenkiből.

Diósgyőri várnál
"A diósgyőri várban régi fegyvereket, páncélokat tekintettünk meg. Később fürödni mentünk a miskolctapolcai Barlangfürdőbe." Kovács Bálint

"Nekem az is tetszett, főleg a szép barlangok, aminek tetején cseppkövek voltak. A vacsora Aggteleken volt a Cseppkő Hotelben 8 órakor."

Bizony addigra már eléggé leharcolt volt a társaság, így csendben és rendben folyt a vacsora. Hamar elfoglalták a szobákat, majd jött a menetrend szerinti rohangálás. Addigra feléledtek - de csak 11-ig. Aztán alvás volt. Végre!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed, moderálás után kitesszük!