2014. augusztus 16., szombat

TANÉVNYITÓ 2014/2015. TANÉV

A 2014/2015. tanév kezdetét 

2014. augusztus 29-én, pénteken délután 
16.45 perces kezdettel 

ünnepeljük a Kimlei Nemzetiségi Általános Iskolában.

Az iskolai ünnepélyen szeretettel várunk minden tanulót, szülőt, egyéb érdeklődőt. A műsorban szerepelnek a leendő elsősök, valamint a 6. osztály tanulói.

A tanévnyitó alkalmával tankönyveket még nem osztunk. Azokat az első tanítási napon, vagyis 2014. szeptember 1-jén, hétfőn kapják meg a tanulók. Az első tanítási napon az első három órán osztályfőnöki órák lesznek, majd a 4. órától órarend szerint dolgozunk. 
Ebédelni első tanítási naptól lehet, aki szeretne, az a tanévnyitón jelezze az iskolatitkárnak (Grundtnerné).
Napközi foglalkozás szintén lesz az első naptól kezdve, ezért aki szeretné, és eddig még nem jelezte, kérjük tegye ezt meg a tanévnyitón.
Tanulószobás foglalkozás az első héten nem lesz, de akinek szüksége lenne rá, mert gyermekéhez felügyeletet kér, jelezze szintén szeptember 1-ig. 
Kérjük, ha a tanulók 7.30-nál korábban érkeznek, jelezzék felénk, mivel reggeli ügyeletet is így tudunk biztosítani!

Pótvizsga időpontja: 2014. augusztus 26. kedd reggel 8 óra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed, moderálás után kitesszük!