2014. augusztus 3., vasárnap

Épül - szépül az udvar

A tanévzárón már említett udvarfelújítási munka a héten elindult. A gyerekek által is használt útvonalakat a Leier cég által adományozott térkővel burkolják le Stergerits Roland szakemberei és önkéntes segítők. A munkálatokat szerdán kezdték meg, és szombaton már egy részét sikerült is leburkolni. Ebben több önkéntes is részt vett, így a munka sok támogató segítségével valósulhat meg, kimlei vállalkozók, alapítványok segítettek, ami nagyszerű példája a társadalmi összefogásnak, amit ezúton is nagyon köszönünk.






A munkálatok még a jövő héten is folytatódnak, így szükség van a következő szombaton is segítő kezekre. Ezért aki úgy érzi, hogy szívesen segítene, jelentkezhet az iskolai elérhetőségeken. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed, moderálás után kitesszük!