2012. április 14., szombat

Szorobánverseny 2012










2012. április 2.-án tartottuk Kimlén a XIV. Területi Szorobánversenyt és Kyú vizsgát. A versenyen 78 diák mérte fel gyorsaságát és pontosságát, míg hét felnőtt és 170 tanuló vizsgázott szorobán használatból. A gyerekek Nyúlról, Gönyűről, Győr -Győrszentivánról, Marcaltőről, Győrújbarátról és Kimléről érkeztek 1-től 8. évfolyamig. A versenyen a diákok a fejszámolás mellett szorobánon adtak össze és kivontak, gondolkodtató feladatokat kaptak, a nagyobbak egy-, illetve kétjegyű számmal osztottak és szoroztak. A versenyt évfolyamonként, a vizsgát nehézségi fokozatok szerint tartottuk. A felnőttek csak a vizsgán vehettek részt.

A verseny és vizsga után, míg a feladatokat javították, a gyerekek játszóházban, táncházban ,töltötték az idejüket. Szép képeket is festettek, természetes anyagokból. Kipróbálhatták énektudásukat karaoke-ből. Az „alkímia” rejtélyeibe is bepillanthattak, illetve a számítógépes teremben az interaktív táblával ismerkedtek, a kicsik mesefilmeket néztek.

A vizsgán 80% felett teljesítő versenyzők bejutottak az országos versenyre.

A résztvevők jól érezték magukat, szép eredményeket értek el, jövőre szeretnének újból eljönni.

1. osztály I. Sátor Kristóf Gönyű Széchenyi István Általános Iskola

Szabó Maja Róza Gönyű

II. Balogh Balázs Gönyű

III. Kovács Kamilla Gönyű

2.osztály: I. Horváth Lilla Gönyű

II. Kurucz Péter Kimle Nemzetiségi Általános Iskola

Wawra Máté Győr – Győrszentiván Váci Mihály általános iskola

III. Mihucz Kristóf Győr

Weidinger Máté Kimle

3.osztály I. Kastal Zalán Gönyű

II. Tóth Anett Gönyű

III. Aranyosi Anna Gönyű

Kiss Bence Gönyű

Könye Berill Gönyű

Megyesi Dániel Gönyű

Pánczél Réka Gönyű

Vedres Boglárka Gönyű

Vígh Szabina Gönyű

4. osztály. I. Király Éva Kimle

Pintér Botond Győr

II. Koncz Ádám Gönyű

5. osztály III. Huszár Laura Marcaltő Kmety György Evangélikus Általános Iskola

6. osztály I. Sipőcz Jázmin Kimle

II. Németh Henrietta Kimle

III. Dániel Bianka Kimle

Deli Máté Kimle

Veress Lili Kimle

8. osztály. I. Kalcseff Adrienn Gönyű

II. Zvezdovits Réka Gönyű


A kimlei tanulók közül 4. helyezett lett,és szintén tovább jutott az országos versenyre:

Élő Marcell - 2. osztály

Vali Petra - 2. osztály

Bekő Zsuzsanna - 6. osztály

Kovács Anna - 6. osztály

Paulik Cintia - 6. osztály

Megyimóri Szabina - 6. osztály

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed, moderálás után kitesszük!