2011. szeptember 16., péntek

Tűzriadó próba iskolánkban







A mosonmagyaróvári tűzoltóság kezdeményezéséhez csatlakozott iskolánk is, így pénteken tűzriadó gyakorlatot hajottunk végre. Volt füst, ablakból mentés, tűzoltűautó.
A délelőtt 10 órára tervezett akcióban a tűzoltóság szakemberei egy füstgéppel imitéltak tüzet., mely a főépület alsó szintjén, a folyosón keletekezett. A 3. terem előtt gomolygó füst miatt az ott lévő diákok nem tudtak a folyosóra menekülni, ezért a tűzoltók az ablakon keresztül menekítették ki őket. Tanárukat, Dániel Erikát a füstön keresztül, gázmaszkban vezette ki az egyik szakember. A tanárnő elmondása szerint tényleg nem lehetett látni semmit az erős füstben, így tájékozódni sem tudott.
A többi épületből is kimenekültek a diákok, így az alsós épületből és a sportcsarnokból is ki kellett vonulni. Mindezt a tűzoltóság emberei ellenőrizték, és az eltelt időt is mérték. Ezek szerint a főépületet 2 perc alatt, a többit 1-1 perc alatt tudtuk kiüríteni.
A "mentést" irányító parancsnok szerint a gyakorlat sikeres volt, egyrészt még élethűbb körülmények között próbálhattuk ki prónálhattuk ki tűzvédelmi tervet, másrészt a tűzoltóság is megismerkedett az épület adta problémákkal, mentési gyakorlattal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed, moderálás után kitesszük!