2015. június 26., péntek

Határtalanul! - 4. nap (A várva várt befejezés)

Az erdélyi utazásunk utolsó napjáról készült élménybeszámoló a folyamatos egyéb feladatok miatt eddig elmaradt. De most bepótlom.
Torockói hűvös reggel

Az utolsó nap reggele már derűsebben indult. Hűvös, de napsütéses reggel után indultunk el Torockóról (ma sem néztem meg a kettős napfelkeltét.) A napsütés és a meleg idő végre elért minket, és a korábbi napok fázós, borongós kirándulásai után végre jobb idő köszöntött ránk.
Prezentálás kabátban

Az első állomás Szászsebes volt, ahol megnéztük a helyi Ferences-rendi kolostort. Ha valaki nagy, széles folyosókat és belső udvarokat, kerengőket várt, akkor itt csalódott. Bár minden teremtípus megvolt, ami egy kolostorban illik, de ezzel együtt a modern világ is eljutott a szerzetesekhez. Mivel a templom felújításon esik át, látnivalót csak a munkálatok adtak. Ezzel együtt mesélt az egyik szerzetes testvér feladataikról: segítségnyújtás, adománygyűjtés. Inkább a betegek orvoshoz juttatásával, kisbuszos szállítással segítenek a bajba jutottakon, mint pénzbeli adománnyal. Nagyon megható dolog volt, hogy a szerzetesek nekünk, fáradt utazóknak is ajándékot adtak (édességeket a gyerekeknek), miközben mi már nem tudtunk semmit adni. Mégis ott kaptunk ajándékot, ahol nem is adtunk, miközben ott, ahol adtunk, nemigazán kaptunk vissza semmit sem. No nem viszontajándékra vártunk, csupán a mi ajándékaink nem keltettek igazi nagy élményt, mivel az adott iskolák minden héten fogadnak csoportokat, így tucatszámba mentünk, míg itt a szerzeteseknél nem is adtunk semmit, mégis többet kaptunk, mint máshol - emberiességben, megbecsülésben és áldásban.
Szászsebesi kolostor bejárata

A felújítás alatt lévő oltár

A kolostor udvarán
A városi temetőben megkoszorúztuk a 48-as hősök, elesett honvédek elmékére emelt obeliszket.


Koszorúzóink

Ezt követően többórás utazás várt ránk, hiszen a szász vidékekről a Maros mentén egészen a szigethegység nyugati lábáig kellett eljutnunk. (menet közben sokat kellett füsülködni.)

Délután értük el Világos városát, ahol a szabadságharc fegyverletételét írták alá a most Bohus-kastélynak nevezett épületben. A város és a kastély sem igazán ennek az eseménynek állít emléket, inkább egy helyi román híresség számára kialakított múzeum működik itt, de a kastély attól még az az épület, és környékén lévő parkban is sok emléktábla, szobor található erről az eseményről.


Világosnál
 Az utolsó erdélyi (pontosabban már partiumi) városunk Arad volt, ahol a szabadságharc leverése után 13 tábornokot végeztek ki. Ennek állít emléket a Szabadság-szobor, melynek hányattatott sorsa is jelzi a román-magyar ellentétet. Ennek ellenére nem okozott gondot, hogy a szobor lábánál egy kis magyar irodalmi villámcsődületet tartottunk. Az egyik csoport prezentációját hallgattuk meg elsőként a városról, majd a csoportokat kísérő pedagógusok és az idegenvezető olvasott fel egy-egy helyszínhez köthető, illő verset. Ezt követően a két intézményvezető koszorúzta meg a szobrot és az aradi vértanúknak állított emlékhelyet.
Aradi Szabadság-szobor

Aradi prezentáció
 Kísérőink voltak:
Angyal Melinda néni, a darnózseli csoport vezetője

Sipos László, a kimlei hetedikesek osztályfőnöke

Andi néni, a darnózseliek kísérő tanára
Éva néni, a kimlei kísérőtanár

Melinda néni, a darnózseli iskola igazgatónője

Roland bácsi, a kimlei iskola igazgatója
Sipos Dávid, idegenvezetőnk

Koszorúzás


A téren eredményt is hirdettünk. A négy nap alatt zajló csapatverseny értékelése következett, ahol minden csoport kapott egy ki ajándékot, valamint a csoportok munkáját is értékelhettük. Ezután csak a nagy búcsúzás következett, hiszen a négy nap alatt hozzánk nőtt idegenvezetőtől, Dávidtól is el kellett válnunk. Ez nehezebben zajlott, mint gondoltam, mert a diákok is megszerették őt, (Volt, aki meg is siratta, hogy elválunk!) Tényleg nagyon sok információt adott, emellett egy kicsit Erdélyt is jelképezte, közelebb hozta nekünk. Mindezt a munkát ma is nagyon köszönjük.
Búcsú Dávidtól (a feladatos kisbőrőndöt neki ajándékoztuk)


A hazautazás azonban hosszabb volt, mint gondoltuk, mivel a nagylaki határon 1,5 órát kellett várnunk, hogy az ellenőrzésen átjussunk (maga az ellenőrzés csak pár perc volt román részről, magyarok meg csak integettek, hogy menjünk, de a hosszú sorok miatt a határőrökhöz való odajutás volt nehéz.) Aztán csak faltuk a kilométereket, míg éjjel fél 1 körül Kimlére nem értünk.

Fárasztó, de összességében élménydús napok voltak ezek.

2015. június 23., kedd

Rajzpályázat

Großer Malwettbewerb - "Typisch Deutsch"


Ezen a néven érkezett iskolánkba 2015. áprilisában egy rajzpályázat felhívása, melyre nagy lelkesedéssel készítették el pályamunkájukat diákjaink.  A gyerekek feladata egy olyan rajz elkészítése volt, melyről valami „tipikus német dolog” jut az eszükbe. A pécsi  Magyarországi Németek Kulturális Központjához (Lenau Haus) 34 iskolából beérkezett 194 db pályázat közül a 6-8 éves korosztályban Pandur Liliána Anna 2. a osztályos tanulónk 2. helyezést ért el.
A beérkezett pályaművekből kiállítás nyílt Pécsett a Lenau Haus-ban, mely július végéig megtekinthető. A 12 legjobban sikerült képből egy 2016-os naptárat fognak készíteni.

Gratulálunk!

A rajz:

Készítette: Pandur Lili 2. a


További információ olvasható a pályázattal kapcsolatban itt:

http://www.zentrum.hu/de/2015/06/die-gewinner-des-grosen-malwettbewerbs-typisch-deutsch-stehen-fest/




2015. június 7., vasárnap

Határtalanul! - a 3. nap


A harmadik nap reggele egyben a torockói ébresztő is volt. Azt mondják, hogy a faluban kétszer kel fel a nap, mivel a Székely-kő nevű hegy felkelés után eltakarja a napot, majd később a szikla mögül újra felkel. Nos ezt reggel nem láthattuk, egyrészt mert nagyon hűvös, felhős napra ébredtünk, másrészt nem keltünk fel olyan korán. De reggeli után (ami mindenkinek bundás kenyér volt), 8-tól már újra a kilométereket róttuk. Első állomásunk pedig Nagyszeben volt, az erdélyi szászok egyik fő központja.

 A város ma is inkább hasonlít egy német kisvárosra, mint Erdély bármelyik korábban látott városára. A rendezett házak, porták - mintha nem is Románia lenne.

 A nagyszebeni Ferences-templomot csak kívülről láttuk, de a hőmérséklet - és a vásárlási lehetőség - így is feldobta a társaságot.
 A vízaknai ütközet Erdély egyik szomorú eseményei közé tartozik. A Bem József által vezetett csapatok nagy vereséget szenvedtek, melynek horrorisztikus következményei is lettek. Ezt olvassátok el a neten!


A vízaknai áldozatok emlékére koszorúzott csapatunk ezen a helyen is. 


A dévai Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott gyermekotthont látogattuk meg, ahol a vezetőtől megtudtuk, hogy összesen 34 lakója van az otthonnak. A gyerekek itt nevelőkkel laknak együtt, és megpróbálnak a lehetőségekhez mérten családi környezetet teremteni nekik.

 A gyermekotthonban a darnózseli iskola jóvoltából emlékfát is ültettünk, egy szigetközi égerfát, ami jelképezi intézményeink közötti kapcsolatot. Remélhetőleg a következő látogatásunkkor már e fa árnyéka alatt beszélgethetünk.

 Visszatérve Torockóra, a nap zárásaként feladatokat oldottunk meg csapatban, majd megmásztuk a Székely-követ. Íme a dolgozó csapatok:


Újabb lehetőség várt ránk, hogy kevéske alvás után megcsodálhassuk a kettős napfelkeltét a faluban.

2015. június 3., szerda

Határtalanul! Kimle-Erdély 2. nap

A reggeli felkelés aránylag gyorsan ment, hiszen a fiúk-lányok jól aludtak éjjel. Így jöhetett a gyors bepakolás, mivel másik szállásra mentünk, valamint a finom reggeli. Kontinentális reggeli lévén mindenki megküzdött a kis vajacskájával, sajtocskájával, szalámikkal meg az egyéb finomságokkal, és szerencsére az élelmes tanár nénik gondoskodtak arról, hogy a fel nem használt termékek egy része legalább velünk jöjjön.

A második napon igazi információs dömping szakadt ránk, mivel annyi látnivalónk volt, hogy a nap végére már a 16. alsó Károly-kapu sem hatott meg senkit. Félre a tréfát, azért elég húzós nap volt.

A temető bejárata
Kolozsvárott a Házsongárdi-temetőben kezdtük a városnézést, ahol többek között Apáczai Csere János, Dsida Jenő síremlékét is megnézhettük. A temető Európa legrégebb óta használatban lévő temetkezési helye, ezért rengeteg sír, kripta és emlékoszlop borítja a meredek domboldalt.

A temető
Apáczai síremléke
A városnéző sétánk ezután a Szent Mihály-székesegyház és az előtte látható Mátyás-szoborhoz vitt. A monumentális templom és a szoborcsoport is felkeltette az érdeklődésünket. A téren több feladatot is oldottak a csapatok, így volt igaz-hamis játék, szobor-teszt is.

Mátyás-szobor
Mátyás szülőháza
A délutáni programban a nagyenyedi Battyány-kollégiumot jártuk be. Az iskola a környék magyar nyelvű diákjait fogadja, akik közül sokan már elsős koruktól kezdve bent laknak a kollégiumban, mivel a közlekedés elég nehézkes, és viszonylag messze is lakhatnak az iskolától. Az intézmény ezért óvodásoktól a középiskola végéig fogad tanulókat. Jelenleg felújítás alatt van, EU-s támogatással, ezért csak a munkálatokat láttuk, az épületek vélhetően két év múlva lesznek készen.

A nagyenyedi vár falánál megkoszorúztuk a székelyeket ért vérengzés emléktábláját, ami az 1849. januári 1000 áldozatra emlékeztet minden arrajárót.

A nap végén még Erdély egyik fővárosa, Gyulafehérvár következett, ahol a sokcsúcsos csillag alaprajzú vár falai között nézhettük meg az érsekségi székesegyházat (román és gótikus stílusú),

 a vár barokk bejáratait és ezek között összegyűjtött építészeti és kulturális emlékeket.

 Az egyik legnagyobb élmény volt a templom falai között rendezett kirakóverseny. (Melyik csapat tudja a kirakós képet a leggyorsabban összerakni?)

Este 8 után értünk a szállást adó Torockó településre, ahol a gyerekeket falusi vendéglátás keretében családok vitték magukkal a szálláshelyre. Nagyon szép, 19. században épült, ma is használt lakóházakban kaptunk szobát, és persze vacsorát. Krumplilevest és spagettit húsos szósszal. Mindenki.Minden szálláson.