2011. október 17., hétfő

Madármegfigyelő Nap Lipóton


Ez a Daru csoport menetlevele

Hatodik alkalommal szervezte meg a mosonmagyaróvári Madárvédő Egyesület az Európai Madármegfigyelő Napokat. E kezdeményezés egész Európában egységes, célja, hogy minden évben október első hétvégéjén megszámolják az átvonuló, ott megjelenő madarakat. Hazánk is csatlakozott e programhoz, megyénként 3 -4 helyszínen tartottak rendezvényeket. Míg két éve Kimlén, idén már Lipóton, a Macska-szigetnél szervezték meg e szombat délelőtti programot. Iskolák, óvodák és természetbarát családok vettek részt e megfigyelésen. Az előre elküldött anyagból összeállított vetélkedő várta az érdeklődőket. A 15 állomáson vidám és gondolkodtató, gyakorlati feladatok voltak.
Iskolánkból több csapat is részt vett, ami azért is dicséretes dolog, mert szombat reggel 7-kor kezdődött a program. Csapataink közül a legjobb eredményt az Egyáltalán nem buta libák csoportja érte el, ők másodikok lettek. Az eredmények leírása helyett álljon itt inkább a kapott oklevelek képe.



Köszönjük a verseny szervezőinek e színvonalas programot és a kimlei iskolások kísérőjének, Békefiné Horváth Éva tanárnőnek, hogy segítette e program sikerét!

"Gyönyörű időben, szép környezetben vidáman telt a délelőttünk. Ráadásul még finom zsíros kenyeret is ehettünk és sokat okosodtunk is!" - nyilatkozta Éva néni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed, moderálás után kitesszük!