2014. június 6., péntek

Az első iskolás kirándulásunk

Nagyon vártuk már a kirándulás napját. Sokat kérdeztünk a tanító néniktől. Hosszú lesz az út? Vihetünk játékokat? Labdát is? Nagy hajóval megyünk? Elférünk a lovaskocsin mindannyian? Hány gombóc fagyit ehetünk? Annyira izgultunk, hogy néhányan aludni sem tudtunk előző éjjel.
Végre fölszállhattunk a lovaskocsira! Kellemes időben, vidáman tettük meg az utat Halásziig. Sokat nevettünk, énekeltünk útközben. Egymást válthattuk a bakon Gyula bácsi és Tamás bácsi mellett.
Megérkezve a halászi oviba visszagondoltunk a régi, szép és gondtalan ovis éveinkre. Hogy elröpült az idő! Az óvó nénik egy nagyon szép mesét adtak elő nekünk, a címe Az árgyélus királyfi volt. Megcsodálhattuk a 70 éves bábokat közelről is. Az óvó nénik nagyon vigyáznak rájuk!
A hajókázás is izgalmas volt. Néha lassan ment a hajó, hogy megnézhessük a hódvárat és a vadkacsákat,  de néha „ezerrel” is száguldott, hatalmas hullámokat verve. Nem féltünk, mert egy kimlei bácsi irányította a hajót, Gorgosilits Tamás a neve, és azt mondta, hogy a kimlei gyerekekre különösen vigyáz.
Sokat játszottunk a Duna parton, hintáztunk, kagylókat kerestünk, a lányok még „csajos bulit” is tartottak.
Hazafelé megálltunk fagyizni. Nagyon finom volt. Kimléig az út izgalmasra sikerült. Még a tanító nénik sem tudták, hogy merre megyünk haza. „Hegynek fel, dombról le száguldott” velünk a lovaskocsi. Sikongattunk, néha megijedtünk, majdnem olyan volt, mint a hullámvasút. Haza is érkeztünk időben.
Jól elfáradtunk. Ez egy  jó kirándulás volt. Kíváncsian várjuk a következőt!:)))
                                                                                                                                                                                                                                             
Az 1.a és 1.b osztály tanulói
 Kinga néni, Zsuzsa néni és Ibolya néni














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed, moderálás után kitesszük!