2013. augusztus 17., szombat

„ Által mennék én a Dunán ladikon…” - Barsi Ernő emlékére


„Négy dolog van, ami meghatározó egy ember életében, hogy hová születik, milyen az iskolája, milyen társat talál magának, és hogy milyen munkaterületet kap. Az én életem a néprajzzal gazdagodott!” ( Barsi Ernő )

Szomorúan értesültünk róla, hogy Barsi Ernő néprajztudós, zenetörténész augusztus 8-án, 93 éves korában elhunyt. Ernő bácsi Győr város díszpolgára, Pro Urbe-díjas, Szent László-díjas néprajztudós és főiskolai tanár volt.
Teológiai tanulmányait befejezve felvételt nyert a budapesti Zeneakadémia hegedű tanszakára. Tanára volt többek között Kodály Zoltán is, 1946-ban hegedűtanári diplomát szerzett. Hegedűt tanított a győri Állami Konzervatóriumban. Zeneoktatói munkaközösséget hozott létre, amelyben több ezer diák tanult. Kodály javaslatára zenei előképzőt is szervezett. Pályája későbbi szakaszán a győri tanítóképző főiskolán oktatott. Tanító-jelöltek százait nevelte a zene szeretetére. A tanítás mellett népdalokat gyűjtött Győr környékén, a Rábaközben, a Szigetközben továbbá a Balaton és a Bodrogköz vidékén, Bükkalján, Felső-Borsodban, a szlovákiai Csallóközben és Burgenlandban. Számos könyvet írt, több népdalgyűjteményt szerkesztett. (pl.: Daloló Rábaköz, Daloló Szigetköz, Daloló Őrvidék, Daloló Bükkalja) Feldolgozta a kisalföldi gyermekjátékdalokat és mondókákat.
Személyesen is találkoztunk vele 2009-ben, amikor iskolánkba is ellátogatott. Zenével tarkított néprajzi előadást tartott. Tisztelettel adózunk emléke előtt.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed, moderálás után kitesszük!