2012. október 12., péntek

Horvát napon is felléptünk


Több évtizedes hagyomány településünkön a Horvát Nap. Az idei esemény különlegességét éppen az adta, hogy EMVA LEADER támogatás, hazai pályázat és önkormányzati önrész segítségével varázsolhatta újjá a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat az általa 1993-ban birtokba vett Közösségi Házat, melyet Kimle Község Önkéntes Tűzoltó Egyesületével és a Kimlei Polgárőr Egyesülettel közösen használhatnak. Ebben az épületben működik a Horvát Klub és itt tartja rendszeres próbáit a Mali Dunaj Énekkar is.
Délután a projektgazda mellett az Önkormányzat, intézmények képviselői, a kivitelező és műszaki ellenőr, valamint a falu lakói, a rendezvényre érkezett vendégek gyűltek össze a 48-as téren, hogy hivatalosan is birtokba vegyék a kívül-belül megújult impozáns épületet. A polgármesteri, elnöki köszöntők, versek után a papi áldás következett, majd a jelenlévők az énekkart hallhatták. Az épület átadása után a temetőben koszorúzták meg Mate Mersic horvát papköltő sírját, majd a IV. Béla téren is megtapasztalhatták az uniós támogatás eredményeit. 17 órától a program helyi, mosonmagyaróvári és határon túli kulturális csoportok bemutatójával folytatódott. A Horvát Nap keretében adták át az elismerő okleveleket azoknak, akik a helyi horvátság érdekében kiemelkedő munkát végeztek. Az idei Horvát Nap rendezvénye szintén EMVA LEADER támogatás segítségével valósult meg.
Iskolánk diákjai is felléptek a rendezvényeken, így a horvát klub átadóján és a kultúrházban lezajlott műsorban is. A verseket és a jelenetet Hoffmann Lídia és Pormüller Jánosné tanította be. A verset Wertál Dóra és Gorgosilits Tamás adta elő. A jelenetben több évfolyam diákjai szerepeltek közösen.




szöveg: www.kimle.hu és Csizmazia Roland

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írd le véleményed, moderálás után kitesszük!