2011. október 17., hétfő

PAPÍRGYŰJTÉS

Iskolánk

2011. október 20-án, csütörtökön

szervezi az őszi papírgyűjtést

a Sportcsarnok melletti bitumenes pályán.

A kötözött papírcsomagokat 13 órától hozhatják szülők, diákok 16.45-ig.

Madármegfigyelő Nap Lipóton


Ez a Daru csoport menetlevele

Hatodik alkalommal szervezte meg a mosonmagyaróvári Madárvédő Egyesület az Európai Madármegfigyelő Napokat. E kezdeményezés egész Európában egységes, célja, hogy minden évben október első hétvégéjén megszámolják az átvonuló, ott megjelenő madarakat. Hazánk is csatlakozott e programhoz, megyénként 3 -4 helyszínen tartottak rendezvényeket. Míg két éve Kimlén, idén már Lipóton, a Macska-szigetnél szervezték meg e szombat délelőtti programot. Iskolák, óvodák és természetbarát családok vettek részt e megfigyelésen. Az előre elküldött anyagból összeállított vetélkedő várta az érdeklődőket. A 15 állomáson vidám és gondolkodtató, gyakorlati feladatok voltak.
Iskolánkból több csapat is részt vett, ami azért is dicséretes dolog, mert szombat reggel 7-kor kezdődött a program. Csapataink közül a legjobb eredményt az Egyáltalán nem buta libák csoportja érte el, ők másodikok lettek. Az eredmények leírása helyett álljon itt inkább a kapott oklevelek képe.



Köszönjük a verseny szervezőinek e színvonalas programot és a kimlei iskolások kísérőjének, Békefiné Horváth Éva tanárnőnek, hogy segítette e program sikerét!

"Gyönyörű időben, szép környezetben vidáman telt a délelőttünk. Ráadásul még finom zsíros kenyeret is ehettünk és sokat okosodtunk is!" - nyilatkozta Éva néni.

2011. október 4., kedd

Zenei Világnap ünneplése

Zenei Világnap napján 2011. október 1-én ellátogatott Kimlére Brandenburgból a Landesjugendakkordeonorchester. A fiatalokból álló harmonika zenekart Darnózseli Zeneiskola igazgatója, László Attila köszöntötte.

A koncerten klasszikusok és a vidámabb műfaj is megjelent, Bachtól egészen Scott Joplonig. Közönség lelkesedése, kitartó tapsai még a zenekari tagokat is lenyűgözte. A zenekar vezetője elmondta, hogy a zene egy híd, amely ma két különböző nemzetiséget, a németet és a magyart köti össze. A magyar nézők tiszteletére a harmonikások betanultak egy tradicionális csárdást saját átdolgozásuk alapján. A műsor végén a polgármester asszony, Balsay Zsuzsanna, egy kis kimlei emléket nyújtott át Volker Gerlich karmesternek. Köszönetünket fejezzük ki a német vendégek nevében minden vendéglátónak és lelkes hallgatónak.


2011. szeptember 29., csütörtök

Horvát vendégeink látogatása 1.






A tavalyi horvátországi látogatást viszonozták vendégeink 2011. szeptember utolsó hétvégéjén. A 18 gyerek és 13 felnőtt pénteken érkezett meg Kimlére, és három napig vendégeskedtek nálunk. E programsorozat élménybeszámolója következik.
Gulyás és lángos
A megérkezés pillanatai


Vendégeink pénteken 14 óra körül érkeztek meg iskolánkhoz. Hosszú utazásuk reggel 3 órakor kezdődött, akkor indultak ugyanis Pozegából. Megérkezésükre sokan készültünk, hiszen az egész három napos programsorozatot már addigra két hete szervezték a vezetőség és a horvát szakos kollégák.
Ebéd: gulyás és lángos

Iskolánk udvarán fogadtuk a megfáradt utazókat, magyaros ételekkel: gulyással és lángossal. A horvátos diákok egy kis műsorral is kedveskedtek, amit a vendégsereg nagy örömmel fogadott. A diákoknak és felnőtt kísérőiknek nagyon ízlettek a magyar ételek. Az igazgató úr és a pedagógusok mellett az ottani iskolát támogató vállakozó borász, Bauer úr (ld.: Pozega és Kimle címke) is ellátogatott hozzánk. Különleges vendégként érkezett Boris Gasparac Ciro, Szlavónia hagyományőrző énekese, aki már nagyon várta a magyarokkal és a Magyarországon élő horvátokkal való találkozást.
Műsor

Műsor képei

Táncolnak, mulatnak
Az időjárás is kegyes volt hozzánk, így az iskolaudvaron, a foglalkoztató alatt néztük meg diákjaink műsorát. A horvát dalokat, verseket Hoffmann Lídia és Pormüller Jánosné tanította be a gyerekeknek. A műsort másnap a Horvát Napon a nagyközönség is láthatta.

Hajózás és Tejfalusziget
Nem sokat pihenhettek a fáradt utazók, ugyanis délután 3 órára már Halásziban vártak minket egy kis hajózásra. Indulás előtt még megnéztük a kimlei Művelődési Házban lévő terménykiállítást.
Halásziban két hajóval és egy lovaskocsival juthattunk el a Parti Csárdából Babos-majorba. A lovaskocsizók a majorban cseréltek az egyik hajó utasaival. Élmény volt a szép időben hajókázni a Mosoni-Dunán. Hódvárakat láttunk, vízimadarakat és a dunamenti növényvilágot.
Sétahajó indul Halásziban
A hajókázás után visszaértünk Kimlére, ahol a vendégfogadó családok vártak már ránk. Minden diákot és kísérőt sikerült elhelyezni.
Ajándékozás
A felnőtteket este 7 órára vártuk vissza. Iskolánkban a pozegai általános iskola igazgatója, Dragan Zovko átadta ajándékaikat. Ezt követően pedig kisbusszal és kocsikkal Tejfaluszigetre látogattunk el a helyi pálinkafőzdébe, ahol egy kis bemutatón vettünk részt. További részletekkel erről a programról már nem szolgálhatok.
Visszatértünk után a helyi Betekints Büfé pincéjében vártak minket a horvát kisebbségi önkormányzat tagjai és a vendégfogadó kimleiek, hogy a napot egy kis beszélgetéssel zárhassuk.

HANGVERSENY A ZENE VILÁGNAPJÁN

BRANDENBURGI TARTOMÁNYI HARMONIKA ZENEKAR
(Németország)

Szeretettel várjuk Önöket

a kimlei Művelődési Házban rendezett koncertre

2011. október 1-jén, szombaton.

A program 18 órakor kezdődik.

Hallhatunk klasszikus és modern művek feldolgozását, csárdást és szláv, lengyel táncokat.

Szervezők: Darnózseli Zeneiskola, Széchenyi István Egyetem Varga T. Zeneművészeti Intézete és Kimle Község Önkormányzata

Német nyelvi vetélkedő eredményei

Az Európai Nyelvek Napja alkalmából 2011. szeptember 26-án vetélkedőt hirdettek meg idén Győrben a Hatos nyelviskola szervezésében. A kimlei Nemzetiségi Általános Iskolát húsz felső tagozatos fiatal képviselte csapatokban a megmérettetésen. Az Európai Unió ismereteiből mérték össze tudásukat a diákok, melyek között szerepelt ételfejtős rejtvény, nyelv- ill. a nemzetek szimbólumainak felismerése.

A lelkes résztvevőknek köszönjük a méltóképpen történő versenyzést:

Frank Fanni, Füredi Leila, Márton Rebeka, Kondor Kitti, Németh Melissza, Németh Zita, Bekő Vivien, Janó Regina, Milkovich Cintia, Dániel Bianka, Kovács Anna

A jutalmazott helyezést elérő csapatoknak ezúton is gratulálunk:

6. hely: Borbély Dávid, Juga Norbert, Takaró Bálint

9. hely: Kompos Renáta, Pandur Alex, Deli Gábor

11. hely: Bekő Zsuzsanna, Rácz Krisztina, Sipőcz Jázmin

cikk szerzője: Saflánszky Sarolta

2011. szeptember 16., péntek

Horvát vendégek érkezése

A következő hétvégén, pénteken érkeznek diákok és pedagógusok a horvátországi Pozega városából. A 16 diákból és 12 felnőttből álló csoport péndek délután érkezik Kimlére, és egészen vasárnapig maradnak. Fellépnek a jövő szombati horvát napon is.
A vendégek között lesz egy horvátországi énekes is, aki hazájában nagy népszerűségnek örvend. Boris Ćiro Gašparac Szlavónia egyik legnépszerűbb énekese. A diákokat és felnőtteket kimlei családoknál szeretnénk elhelyezni, ezért kérjük a kedves szülőket, hogy aki még el tud helyezni otthon gyerekeket, jelezze iskolánknak. Minden segítséget elfogadunk. A szülőknek csupán a péntek és szombat esti elhelyezést, valamint a vasárnap reggeli indulást kell megoldani, mert napközben megoldjuk a gyerekek - és a kísérő helyi gyermekek - felügyeletét programokkal.

Szeretettel várjuk Önöket a jövő szombaton zajló horvát napra is, ahol vendégeink mellett a helyi iskola diákjai is fellépnek.

Tűzriadó próba iskolánkban







A mosonmagyaróvári tűzoltóság kezdeményezéséhez csatlakozott iskolánk is, így pénteken tűzriadó gyakorlatot hajottunk végre. Volt füst, ablakból mentés, tűzoltűautó.
A délelőtt 10 órára tervezett akcióban a tűzoltóság szakemberei egy füstgéppel imitéltak tüzet., mely a főépület alsó szintjén, a folyosón keletekezett. A 3. terem előtt gomolygó füst miatt az ott lévő diákok nem tudtak a folyosóra menekülni, ezért a tűzoltók az ablakon keresztül menekítették ki őket. Tanárukat, Dániel Erikát a füstön keresztül, gázmaszkban vezette ki az egyik szakember. A tanárnő elmondása szerint tényleg nem lehetett látni semmit az erős füstben, így tájékozódni sem tudott.
A többi épületből is kimenekültek a diákok, így az alsós épületből és a sportcsarnokból is ki kellett vonulni. Mindezt a tűzoltóság emberei ellenőrizték, és az eltelt időt is mérték. Ezek szerint a főépületet 2 perc alatt, a többit 1-1 perc alatt tudtuk kiüríteni.
A "mentést" irányító parancsnok szerint a gyakorlat sikeres volt, egyrészt még élethűbb körülmények között próbálhattuk ki prónálhattuk ki tűzvédelmi tervet, másrészt a tűzoltóság is megismerkedett az épület adta problémákkal, mentési gyakorlattal.

2011. szeptember 15., csütörtök

Köszönjük,SIÓ!

Köszönjük, SIÓ! Iskolatáska program jóvoltából az idei tanévben 8 tanuló kapott iskolatáskát a Sió Eckes Kft.-től. Ezzel még nem zárult le a program, a www.koszonjuksio.hu internetes oldalon szeptember 30-ig szavazhattok a rajzokra. A feltöltött rajzok versenyen vesznek részt,
a 100 legjobb ötlet alkotói SIÓ ajándékcsomagot kapnak. Ebből 3 közönségdíjas lesz, a 3 legtöbb szavazatot kapott rajz. A 10 legszínvonalasabb munkákat beküldő iskola SIÓ-bulit nyer. Még most sem késő szavazni!
Köszönjük, Sió!





2011. szeptember 9., péntek

Cseh Júlia emlékére


„Aki volt egy, lett szétosztva végtelen, a nép hordozza szóban, dalban, hallgatásban, él szüntelen áramlásban….”

( Kodály )

Tisztelettel búcsúzunk

CSEH JÚLIA

Kimle Községért Emlékéremmel kitüntetett

rubin diplomás pedagógustól

Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Kimle Község Önkormányzata

Kimlei Nemzetiségi Általános Iskola pedagógusai

volt tanítványai



Julka néni 1947-ben jött Novákpusztára, itt egyedül látta el a pedagógusi teendőket.

Szabad Föld esték keretében színjátszó kört szervezett a településen. Sári bíró és más darabok bemutatására került sor. Évről évre 1-1 darabot tanultak be, melyekkel eljutottak a szomszédos falvakba is.

1949-50-es tanévben átkerült Horvátkimlére oroszt és magyart tanítani.

1963-ig igazgatóhelyettes volt, majd a tanítás mellett orosz szakfelügyelő volt az Óvár környéki községekben.

Énekkart vezetett évekig.

Tevékenyen részt vett a falu kulturális életében, hosszú évekig színjátszó kört vezetett Kimlén is.

Ifjúság nevelésében, oktatásában meghatározó szerepe volt nemzedékeken át. Pedagógusként munkájával nagy megbecsülést szerzett Kimlén és a község határain túl is.

Ma már dédpapa korú kimleiek emlékeznek szeretettel és tisztelettel a "Cseh tanár nénire".

2011. szeptember 6., kedd

Tanulószobai jelentkezés

Kedves Szülők!

Idén is van lehetőség tanulószobát igényelni a felsőbb évfolyamos diákok számára. Az igényt levélben, vagy az erre a célra szétosztott jelentkezési lapon kell benyújtani iskolánkban.

Jelentkezési határidő: 2011. szeptember 15.

A törvény szerint minimum 15 fővel indulhat egy tanulószobai csoport.

A 2011/2012-es tanév osztályai és ofőik, termeik

1. osztály: Fazekasné Lurvig Mária - 8. terem (főépület emeletén az első terem)
2. osztály: Baán Józsefné - 14. terem (alsós épület 3. terme)
3.a. osztály: Döbrönténé Laki Ibolya - 12. terem (alsós épület 1. terme)
3.b. osztály: Molnárné Szalánszi Zsuzsanna - 15. terem ( alsós épület utolsó terme)
4. osztály: Nagyné Kolonits Kinga - 13. terem (alsós épület 2. terme)
5. a. osztály: Békefiné Horváth Éva - 6. terem
5.b. osztály: Berkesné Virág Judit - 10. terem (főépület emeletén a 3. terem)
6. osztály: Hoffmann Lídia - 5. terem
7. osztály: Dániel Erika - 3. terem
8. osztály: Király Tamásné - 4. terem

Napközi 1. csoport (1-2. osztály): Cséfalvay Ildikó (12. terem)
Napközi 2. csoport (3-4. osztály): Stipkovits Lilla (13. terem)