2011. augusztus 19., péntek

A 15. Vízikarnevál Kimlén

"Evezd körbe Kimlét!" - Így szólt a délelőtti program, ahol a Polgárőrség szervezésében a Mosoni-Duna Kimlét körbeölelő szakaszán lehetett vízi alkalmatosságokkal evezgetni. Voltak kenusok, kajakosok, de sárkányhajósok is a győri vízi-polgárőrők mellett.
A délutáni rendezvényen nagy érdeklődés kísérte a feldíszített csónakok versenyét, amelyen idén hat helyi egyesület és két család indult. A helyi polgárőrséget a Hófehérke és a hét törpe ihlette meg, őket első hellyel jutalmazták. A tűzoltók is sokat dolgozhattak a csónak feldíszítésén, ám nekik be kellett a második hellyel érniük. A harmadik díjas Konoplje horvát tánccsoport Ingyencirkusz névre keresztelt hajójából kiszállva a közönség szórakoztatásáról is gondoskodott.
A harmadik díjas Konoplje horvát tánccsoport Ingyencirkusz névre keresztelt hajójából kiszállva a közönség szórakoztatásáról is gondoskodott.
A harmadik díjas Konoplje horvát tánccsoport Ingyencirkusz névre keresztelt hajójából kiszállva a közönség szórakoztatásáról is gondoskodott.


Papírhajóval szállt vízre a Hanaszek és a Lurvig család, akiket Sághi Ádám is segített a vízi jármű megépítésében. A csapat egy lemezcsónakra tetőléceket erősített, és jól jött a Kisalföld-előfizetés is.
A Hanaszek és a Lurvig családot lapunk, a Kisalföld is megihlette a tervezésnél.
A Hanaszek és a Lurvig családot lapunk, a Kisalföld is megihlette a tervezésnél.


Ugyanis az alkalmi hajógyártók napilapunkat is felhasználták a barkácsolásnál. Az est folyamán Tóth Verának, Bódi Gusztinak és a Fekete Szemeknek is tapsolhatott a szépszámú közönség.

forrás: kisalfold.hu

2011. augusztus 18., csütörtök

TANÉVNYITÓ

Tisztelt Szülők, Diákok!


A kimlei Nemzetiségi Általános Iskola tanévnyitója


2011. augusztus 31-én,


délután 16.00 órakor kezdődik,


a Sportcsarnok melletti betonozott téren.


A Nemzetiségi Óvodában a búcsúzó ovisokat 15.30-ra várják az óvó nénik.


A károlyháziak a 15.15-kor induló busszal jöhetnek be, a novákpusztaiak 15.30-as busszal. A tanévnyitó közel 1 órás lesz, így a károlyházi diákok 17.35-ös busszal mehetnek haza, míg a novákpusztaiak 17.23-kor.


A tanévnyitón azok a diákok, akik már előtte kifizették a tankönyveiket, megkapják, hazavihetik. Akik nem tudták addig rendezni, azok aznap délután 15.00-tól kifizethetik a tankönyveket.


Kérjük, hogy a diákok - a hazirendnek megfelelően - az alkalomhoz illően, ünnepi ruhában jelenjenek meg.


Az első tanítási nap 2011. szeptember 1. csütörtök. Aznap már rendes, órarendszerinti tanítás lesz.


2011. augusztus 15., hétfő

ÉRTESÍTÉS

A napközi és menza térítési díjának befizetése az általános iskolában: 2011. 08.24. szerda. 8 - 12 óráig, délután 13 - 16 óráig.

Tankönyv-befizetés: 08.24. szerda, 15-18 óráig.

Pótvizsga: 08.25. csütörtök, reggel 9 óra.

2011. augusztus 11., csütörtök

Megjöttek az interaktív táblák




Íme, néhány kép a már felszerelt interaktív táblákról, termekről. A többit tanévnyitó után.

2011. augusztus 4., csütörtök

További újabb nyelvvizsga eredmények

Nemcsak német nyelvből remekelnek diákjaink, hanem horvát nyelvből is sikereket értek el nyolcadikos diákok. A tanév végén derült ki, hogy a 8. osztályos Farkas Fruzsina és Kovács Eszter is alapfokú nyelvvizsgát tett horvát nyelvből.
Mivel ilyen típusú nyelvvizsgát csak Baján lehet letenni, így tavasszal oda kellett utazniuk. A felkészítés során mindkét diák nagyon szorgalmasan dolgozott, aminek meg is lett az eredménye. Sikeres nyelvvizsgájuk eredményét a tanév végére tudták meg, az erről szóló bizonyítványt csak a nyári szünetben.

Gratulálunk a Kovács Eszternek és Farkas Fruzsinának is, valamint felkészítő tanáruknak Hoffmann Lídiának!

2011. augusztus 1., hétfő

Nyelvvizsga-siker

Nemrég kaptuk az információt, hogy Mátyus Zsófia, idén ballagott nyolcadik osztályos tanulónk sikeres alapfokú nyelvvizsgát tett német nyelvből. (Felkészítői Berkesné Virág Judit és Király Tamásné.) Zsófi a tanév végén jelentkezett nyelvvizsgázni, ezért lett meg most az eredmény.

Gratulálunk, szép munka volt!

Hallgasd a Lajta Rádiót!

Iskolánk bemutatkozik a Lajta Rádióban. A hét második felében hallható riportban az Európai Unió által támogatott, 6 millió forintos eszközbeszerzésről hallhattok majd - a rádió információi alapján.
A digitális taneszközök beszerzéséről szóló riport hétfőn készült, miközben már javában szerelik a táblákat. Terveink szerint minden alsós osztályban lesz falra szerelt interaktív tábla és felsősök is a földszinti termekben dolgozhatnak majd fix táblán. A többi terembe mobil eszközöket vihetnek a pedagógusok. Érdemes lesz tehát belátogatni szeptembertől iskolánkba.

2011. július 14., csütörtök

Kimle és Ásványráró közös iskolája

Az intézmény összevonások megyénkben nem csak városi, hanem községi szinten is jelentkeznek. Az állami finanszírozás és az önkormányzatok anyagi helyzete nem mindig engedi meg az önálló iskolák működtetését. Ezért határozott úgy Ásványráró képviselő-testülete, hogy csatlakozik a már régóta működő Kimle és Károlyháza községek által működtetett iskolai és óvodai intézmény-fenntartó társuláshoz.
A döntés értelmében egy közös fenntartású intézmény keletkezett, amely magába foglalja az ásványrárói iskola és a kimlei iskola mellett a két település óvodáit is. Mivel korábban az ásványrárói iskola és óvoda közös igazgatás alatt volt, így célszerűvé vált a kimlei iskola és óvodák összevonása is.
A 2011. augusztus 1-jétől működő új intézmény "többcélú intézmény", vezetője pedig a korábbi kimlei általános iskola igazgatója, Nagyné Andirkó Julianna lett. Az átszervezés szinte észrevehetetlen a szülők számára, hiszen nem változik az iskolák, óvodák jellege, feladataikat ugyanúgy végzik, mint eddig.
A Kimle, Ásványráró Közoktatási Intézménye nevű új képződménybe tagintézményként került be a Nemzetiségi Általános Iskola, a kimlei Nemzetiségi Óvoda és a Somogyi József Tagiskola. Az ide járó gyerekek száma pedig 500 körül várható. Az ásványrárói polgármester, Tatainé Popp Rita szerint előremenekülünk, hiszen a fenntartás szempontjából könnyebbnek látszik egy ekkora, közösen fenntartott intézmény.

2011. július 8., péntek

Online szavazás





Szavazzatok a kimlei gyerekek rajzaira a http://www.koszonjuksio.hu/galeria2011.php internetes oldalon. A szavazáshoz regisztráció szükséges. Ha regisztráltál,a megadott e-mail címedre kapsz egy linket, amit aktiválnod kell. Ezután tudsz csak belépni a szavazáshoz. Szavazzatok akár mindennap, a voksok alapján kapnak a résztvevők díjakat!
Az feltöltött rajzok versenyen vesznek részt, a 100 legjobb ötlet alkotói (ebből 3 közönségdíj, a három legtöbb szavazatot kapott művek alkotóinak) SIÓ ajándékcsomagot, a legszínvonalasabb munkákat beküldő 10 intézmény SIÓ-bulit kap.
Naponta 1 érvényes szavazatot adhatsz le!

Köszönjük, Sió!

2011. július 5., kedd

Digitális tudásfejlesztés a kimlei általános iskolában




Az Európai Unió és a magyar állam támogatásával nyert közel 6 és fél millió forintot a kimlei önkormányzat a Nemzetiségi Általános Iskola digitális eszközparkjának fejlesztésére. Az interaktív táblák, projektorok és laptopok a nyári szünet alatt érkeznek meg az intézménybe, így a diákok szeptembertől már minden tanteremben találkozhatnak digitális taneszközökkel.



A TIOP (Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program) keretében elnyert támogatás öt tantermi csomag (interaktív tábla, projektor és laptop) beszerzésére ad lehetőséget. Külön kiemelendő, hogy az említetteken felül az intézménybe járó sajátos nevelési igényű diákok (nagyothalló és mozgássérültek) fejlesztésére külön speciális csomagokat is beszerezhetett a pályázó önkormányzat. Ezekkel együtt az általános iskola már minden tantermében használhat interaktív táblát, projektort és számítógépet, hiszen a korábbi pályázatok során már szerzett be ilyen digitális taneszközöket.

A pedagógusok és a gyermekek a szeptemberben kezdődő új tanévben már birtokba is vehetik az eszközöket, melyek használatára továbbképzés keretében tanítják meg az iskolában dolgozókat. Így hatékonyabbá válik a kompetenciaalapú oktatás és a digitális tudás kialakítása az iskolában.


2011. június 30., csütörtök

Német nyelvi élménynap Bécsben Spracherlebnistag in Wien


Az EdTWIN-projekt keretében 2011. június 1-jén megrendezésre került a német nyelvi élménynap, melyre a kimlei Nemzetiségi Általános Iskola azon tanulói utazhattak, akik a német szavalóversenyen kimagaslóan teljesítettek, de ez egész éves munkájukban is megmutatkozott.

Az EdTWIN-projekthez 2010-ben csatlakozott iskolánk. Olyan kapcsolatokat biztosít ez a projekt, amellyel a tanulóink az interkulturális műveltsége gazdagodik. A projekt központja Győrben, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán található.

Ezen a kiránduláson több neves győri iskolával együtt vehettünk részt. Az élménynapot a diákok érdeklődési körének és életkori sajátosságainak megfelelően állították össze. A legfőbb szempont mégis a német kultúrával történő széleskörű ismerkedés volt.

Délelőtt a Schönbrunni kastélynál fényképrallyn vehettek részt a diákok. Külön kuriózumként az élőben próbáló Bécsi Filharmónikusokkal is találkozhattak. Az ebédcsomagok kiosztása után már mindenki a délutáni tevékenységekre koncentrált. Négy helyszín közül választhattak: a Műszaki Múzeum, a Természettudományi Múzeum, a Zene háza és a " Hátborzongató Bécs": Kínzókamra-múzeum és Michaelerkripta.

Örömmel vett részt a tizenegy diák és egy kísérőtanár a rendezvényen. A diákok elhatározták, mivel nem mindegyik helyszínre juthattak, ezért jövőre is szeretnének eredményesen szerepelni a szavalóversenyen, hogy újból kijuthassanak a bécsi élménynapra.

2011. június 24., péntek

Jonatán eredmények



Gratulálunk a Jonatán versenyzőknek, különösen annak a négy tanulónak, akik a haladó feladatsort is megoldották. Jonatánosaink már a könyvmolyok kiváló mesterei.

Jövőre is várom a jelentkezőket, remélem, hogy sok új kis molyt üdvözölhetünk sorainkban!

A versenyről bővebben a www.jonatan.hu oldalon olvashattok.

Munkára könyvmolyok, töltsétek hasznosan a szünidőt is! Izgalmas olvasmányokat, kellemes időtöltést kívánok!