2011. július 14., csütörtök

Kimle és Ásványráró közös iskolája

Az intézmény összevonások megyénkben nem csak városi, hanem községi szinten is jelentkeznek. Az állami finanszírozás és az önkormányzatok anyagi helyzete nem mindig engedi meg az önálló iskolák működtetését. Ezért határozott úgy Ásványráró képviselő-testülete, hogy csatlakozik a már régóta működő Kimle és Károlyháza községek által működtetett iskolai és óvodai intézmény-fenntartó társuláshoz.
A döntés értelmében egy közös fenntartású intézmény keletkezett, amely magába foglalja az ásványrárói iskola és a kimlei iskola mellett a két település óvodáit is. Mivel korábban az ásványrárói iskola és óvoda közös igazgatás alatt volt, így célszerűvé vált a kimlei iskola és óvodák összevonása is.
A 2011. augusztus 1-jétől működő új intézmény "többcélú intézmény", vezetője pedig a korábbi kimlei általános iskola igazgatója, Nagyné Andirkó Julianna lett. Az átszervezés szinte észrevehetetlen a szülők számára, hiszen nem változik az iskolák, óvodák jellege, feladataikat ugyanúgy végzik, mint eddig.
A Kimle, Ásványráró Közoktatási Intézménye nevű új képződménybe tagintézményként került be a Nemzetiségi Általános Iskola, a kimlei Nemzetiségi Óvoda és a Somogyi József Tagiskola. Az ide járó gyerekek száma pedig 500 körül várható. Az ásványrárói polgármester, Tatainé Popp Rita szerint előremenekülünk, hiszen a fenntartás szempontjából könnyebbnek látszik egy ekkora, közösen fenntartott intézmény.

2011. július 8., péntek

Online szavazás





Szavazzatok a kimlei gyerekek rajzaira a http://www.koszonjuksio.hu/galeria2011.php internetes oldalon. A szavazáshoz regisztráció szükséges. Ha regisztráltál,a megadott e-mail címedre kapsz egy linket, amit aktiválnod kell. Ezután tudsz csak belépni a szavazáshoz. Szavazzatok akár mindennap, a voksok alapján kapnak a résztvevők díjakat!
Az feltöltött rajzok versenyen vesznek részt, a 100 legjobb ötlet alkotói (ebből 3 közönségdíj, a három legtöbb szavazatot kapott művek alkotóinak) SIÓ ajándékcsomagot, a legszínvonalasabb munkákat beküldő 10 intézmény SIÓ-bulit kap.
Naponta 1 érvényes szavazatot adhatsz le!

Köszönjük, Sió!

2011. július 5., kedd

Digitális tudásfejlesztés a kimlei általános iskolában




Az Európai Unió és a magyar állam támogatásával nyert közel 6 és fél millió forintot a kimlei önkormányzat a Nemzetiségi Általános Iskola digitális eszközparkjának fejlesztésére. Az interaktív táblák, projektorok és laptopok a nyári szünet alatt érkeznek meg az intézménybe, így a diákok szeptembertől már minden tanteremben találkozhatnak digitális taneszközökkel.



A TIOP (Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program) keretében elnyert támogatás öt tantermi csomag (interaktív tábla, projektor és laptop) beszerzésére ad lehetőséget. Külön kiemelendő, hogy az említetteken felül az intézménybe járó sajátos nevelési igényű diákok (nagyothalló és mozgássérültek) fejlesztésére külön speciális csomagokat is beszerezhetett a pályázó önkormányzat. Ezekkel együtt az általános iskola már minden tantermében használhat interaktív táblát, projektort és számítógépet, hiszen a korábbi pályázatok során már szerzett be ilyen digitális taneszközöket.

A pedagógusok és a gyermekek a szeptemberben kezdődő új tanévben már birtokba is vehetik az eszközöket, melyek használatára továbbképzés keretében tanítják meg az iskolában dolgozókat. Így hatékonyabbá válik a kompetenciaalapú oktatás és a digitális tudás kialakítása az iskolában.


2011. június 30., csütörtök

Német nyelvi élménynap Bécsben Spracherlebnistag in Wien


Az EdTWIN-projekt keretében 2011. június 1-jén megrendezésre került a német nyelvi élménynap, melyre a kimlei Nemzetiségi Általános Iskola azon tanulói utazhattak, akik a német szavalóversenyen kimagaslóan teljesítettek, de ez egész éves munkájukban is megmutatkozott.

Az EdTWIN-projekthez 2010-ben csatlakozott iskolánk. Olyan kapcsolatokat biztosít ez a projekt, amellyel a tanulóink az interkulturális műveltsége gazdagodik. A projekt központja Győrben, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán található.

Ezen a kiránduláson több neves győri iskolával együtt vehettünk részt. Az élménynapot a diákok érdeklődési körének és életkori sajátosságainak megfelelően állították össze. A legfőbb szempont mégis a német kultúrával történő széleskörű ismerkedés volt.

Délelőtt a Schönbrunni kastélynál fényképrallyn vehettek részt a diákok. Külön kuriózumként az élőben próbáló Bécsi Filharmónikusokkal is találkozhattak. Az ebédcsomagok kiosztása után már mindenki a délutáni tevékenységekre koncentrált. Négy helyszín közül választhattak: a Műszaki Múzeum, a Természettudományi Múzeum, a Zene háza és a " Hátborzongató Bécs": Kínzókamra-múzeum és Michaelerkripta.

Örömmel vett részt a tizenegy diák és egy kísérőtanár a rendezvényen. A diákok elhatározták, mivel nem mindegyik helyszínre juthattak, ezért jövőre is szeretnének eredményesen szerepelni a szavalóversenyen, hogy újból kijuthassanak a bécsi élménynapra.

2011. június 24., péntek

Jonatán eredmények



Gratulálunk a Jonatán versenyzőknek, különösen annak a négy tanulónak, akik a haladó feladatsort is megoldották. Jonatánosaink már a könyvmolyok kiváló mesterei.

Jövőre is várom a jelentkezőket, remélem, hogy sok új kis molyt üdvözölhetünk sorainkban!

A versenyről bővebben a www.jonatan.hu oldalon olvashattok.

Munkára könyvmolyok, töltsétek hasznosan a szünidőt is! Izgalmas olvasmányokat, kellemes időtöltést kívánok!

2011. június 21., kedd

2011. június 17., péntek

Diáknap 2011.

A hivatalosan utolsó előtti iskolai napon szervezte iskolánk a diáknapot, ami a hagyományoktól eltérően idén külön rendezték az alsósok és külön a felsősök. Az alsósok sorversenyen vettek részt a kimlei focipályán, míg a felsősök csapatait a falu civil szervezetei fogadták. A Szigetköz-Mosoni-sík LEADER Egyesület központjában, a Polgárőrség vezetőjével a Dunánál, valamint a Horgászegyesülettel közösen iskolánkban várták őket feladatok. A jó hangulatú programon minden diák talált kedvére való feladatokat, versenyeket.

Hévízi konferencián mutatkoztunk be


A Nyugat-dunántúli Hálózatkoordinációs Központ által szervezett konferencián vettünk részt június 8. és 9. között, melynek célja az idei tanévben végzett iskolák közötti kapcsolatépítés értékelése volt.
A TÁMOP-pályázat által létrehozott iroda feladata volt iskolák közötti erős kapcsolat, ezáltal pedig egy erős hálózat kialakítása. Ennek egyik eleme a referencia-intézményi rendszer kiépítése, melynek iskolánk is tagja.
A konferencián, melynek Hévíz Város Polgármesteri Hivatala adott otthont, iskolánk is képviseltette magát. A kétnapos rendezvény első napján a szakmai előadások, eddigi eredmények bemutatása mellett szerepet kaptak a térség iskolái is. Láthattuk a kőszegi ugrókötél csoport produkcióját, a kópházi Nakovic-iskola tamburásait, a gyömörei citerazenekart és népdalkórust, a gyenesdiási néptáncosokat, valamint a hévízi Bibó-gimnázium színjátszósainak Ady-interpretációját.
Fontos gondolatokat osztott meg velünk prof. Dr. Bagdy Emőke is, aki "boldogságkutatóként" próbált egy kis ízelítőt adni a stresszűzési technikákból.

A második napon referenciaintézmény-jelöltek és kistérségi koordinátoraik mutatkoztak be. A koordinátorok feladata, hogy szervezzék a kistérségen belüli kapcsolatokat, referencia-intézményeket. A mosonmagyaróvári kistérségben e feladatot a mosonszentmiklósi iskola vezetője, Héczné Tóth Mária Magdolna látja el.
E napon mutatkozhatott be a mi iskolánk is Baán Józsefné és Csizmazia Roland szervezésében. A jó gyakorlatinkból adtunk egy kis ízelítőt, előbb a reneszánsz projektnapot és a történelem-projektórákat ismertettük, majd egy kis szorobán-bemutató következett. Három elsős és három ötödikes diák is elkísért minket Hévízre aznap, ahol bemutatták, milyen hasznos is egy szorobán a matematika-órákon. A bemutatónkon fejben számolás, nagy számokkal való bűvészkedés és mértékváltásos feladatok ejtették ámulatba a konferencia résztvevőit. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek és felkészítőjük, Baán Józsefné, Bori néni.

A konferencia zárásaként bemutatták a régió referencia-intézményeit és jó gyakorlatait összefoglaló kiadványokat. A projekt ugyan erre a tanévre véget ért, de terveződik a következő tanév feladatsora is. Szívesen veszünk részt további bemutatkozási lehetőségeken, hiszen ezzel csak hírnevünk erősödik.

2011. június 13., hétfő

Ötödikesek az Ugriparkban










Az ötödikesek is újból ellátogathattak az Ugriparkba.Ők is szép eredményeket értek el szorobánversenyeken és ismét sikeres Kyú vizsgákat tettek. A rendszeres gyakorlás jutalma volt számukra ez a kirándulás. Először egy nagy sétát tettünk Győr belvárosában. Mini dobozos colát ugyan nem kaphattunk,de jót fagyiztunk.Szerencsénk is volt ,mert ezen a napon alig volt látogató az Ugriparkban. Így aztán mindenki kedvére csúszdázhatott, ugrálhatott. Ki is élveztünk minden percet.Még a büfé forgalmát is fellendítettük.Örültünk,hogy tavaly óta már ez is van. Gyorsan elrepült ez a délután. Sokat játszottunk. Jó volt.

Ugriparkban az alsósok












Iskolánk szorobánosai nagyon szép eredményeket értek el ebben a tanévben. Ezért persze sokat kellett gyakorolniuk. Jutalmuk az egész éves munkáért egy Ugripark látogatás lett. Elsőtől, 4.-ig mindenki izgatottan várta ezt a napot. Sokaknak plusz örömöt jelentett, hogy vonattal utaztunk Győrbe. Közel 3 órát tölthettünk a parkban, ami szinte elrepült. Nagyon élveztük minden percét. Igen elfáradtunk, de nem bántuk. Jövőre is szívesen elmennénk!



































2011. június 11., szombat

"2011.Az erdők nemzetközi éve"


A győri Reflex Környezetvédő Egyesület a szombathelyi Kerekerdő Alapítvánnyal együttműködve szépirodalmi, képzőművészeti, fotó- és filmpályázatot hirdetett a Győr-Moson-Sopron megyében élő általános, illetve középiskolás diákok számára abból az alkalomból, hogy az ENSZ 2011-et "Az Erdők Nemzetközi Évének"nyilvánította.

Iskolánk 4. osztályos tanulói számítógépes grafika kategóriában készítettek képeket, melyeken az erdők jelentőségével kapcsolatos üzeneteiket fogalmazták meg.

Az alábbiakban a pályázatra beküldött képeket láthatjátok, amelyek Paint programmal készültek. A zsűri Novitz Roland munkáját díjazta,grafikájával 3. helyezést ért el.

A kiíró emléklappal köszönte meg iskolánknak a részvételt.

http://www.reflex.gyor.hu/