Régen várt kirándulásra indultunk ma Győrbe, ellátogattunk az Ugriparkba. Az ötödik óra után szemerkélő esőben indultunk a megyeszékhelyre. Szerencsére mire Győrbe ért a vonatunk, még a nap is kisütött. A Dunacenter feliratos busszal mentünk egész az Ugriparkig. Ott kedvesen fogadtak bennünket. Miután cipőinktől,kabátunktól , táskánktól megszabadultunk pár mondatos baleset-megelőzést tartottak, majd megrohamozhattuk a játékokat. Legelőször felkapaszkodtunk a mászóvulkán tetejére ahonnan hosszú csúszda vezetett vissza a földre.Kipróbáltuk a trambulinokat, elmerültünk a labdák közt, a kalózok óriás ágyújából lövöldöztünk.Labirintusban keringtünk. Hegykői iskolából is voltak gyerekek, a fiuk még fociztak is velük.Voltunk a mászóketrecben, bicikliztünk,rollereztünk, mozogtunk, futottunk és játszottunk 2 órán keresztül szinte megállás nélkül. Kár, hogy vége lett, de nem szomorkodtunk,mert ezzel nem ért véget a délután. Ezután a Mcdonalds-ban fagyiztunk,majd elsétáltunk a megáradt Rába folyó partjára. Játszottunk az ágyukon. Csodálkoztunk,hogy a folyó visszafelé is folyik.Ezután kedvenc terünkre, a Széchényi térre mentünk, ahol ismét sokat futkároztunk. Gyorsan eltelt ez a délután. Sok gyerek szerint ez volt a legjobb kirándulás.
2010. június 4., péntek
Ugriparkban a negyedik osztály

2010. június 1., kedd
Eurovíziós Dalverseny 2010.
Aleksander Rybak
Az eső volt az erősebb - a hatodikasok kirándulása
2010. május 27., csütörtök
Osztálykirándulás
2010. május 27.-én kirándulni mentünk Komáromba , a Monostori erődbe.Izgatottan vártuk ezt a napot.Főleg az esőtől tartottunk.Szerencsére az égiek kegyeikbe fogadtak, így gyönyörű , verőfényes órákat tölthettünk az erődben. Sok érdekeset láttunk és hallottunk itt. A korábban "rejtőzködő",különleges erődrendszer ma már állandó és időszaki kiállításokkal várja a látogatókat.Tapasztalt idegenvezetőnk közel 2 órás túra keretében kísért körbe bennünket. Megtekintettük a régi istállókat, a kórházat, legénységi és tiszti épületet. Felmásztunk a Dunai bástyára, ahol a szép dunai tájképben gyönyörködhettünk.A sötét ,kanyargós folyosón néha megijedtünk, és hangosan sikítoztunk. Érdekes volt az Erőd és Hadtörténeti kiállítás, a Sütőipari Emléktár, valamint a Haditechnikai park is.
Hazafelé leszálltunk Győrben a vonatról, megnéztük a Vastuskós házat . "Sétáltunk" az új Széchenyi téren.
Szép nap volt.
2010. május 20., csütörtök
Képek a német nemzetiségi napra való készülődésről
Éneklő Ifjúság
2010. május 15., szombat
Szülői értekezlet
Modern pedagógiai módszerek és a kompetenciaalapú oktatás 2.
Az Apáczai Kiadó országos tanulmányi versenye 1.
2010. május 8., szombat
XV.Országos Szorobánverseny
2010. május 8.-án rendezték meg Budapesten, a Kertvárosi Általános Iskolában a XV. Országos Szorobán versenyt. A Kimlei Nemzetiségi Általános Iskolából 13 tanuló vett részt a megmérettetésen.
Az ország minden részéről érkeztek tanulók: Békéscsaba, Gyula, Pásztó, Győr, Budapest,Gönyű, Kimle, Vác, Pécs, Muzsla, Eger, Lenti, Szolnok, Párkány, Székesfehérvár,Szőgyén, Nyúl, Monor, Debrecen, Csurgó, Szécsény stb.
A gyerekeknek 4 feladatlapot kellett megoldani, időre. A verseny után megvendégeltek őket. 13 órakor kezdődött az eredményhirdetés. Mindenki kedves ajándékot kapott, aminek igazán örültek.
A követelmények nagyon magasak voltak.
I. hely: Sipőcz Jázmin 4. osztály 900 pont 100%-os teljesítmény
IV. Németh Henrietta 4. osztály 850 pont
Megyimóri Szabina 4. osztály 830 pont
Kovács Anna 4. osztály 830 pont
Grundtner Patrícia 8. osztály 815 pont
V.hely Bekő Zsuzsanna 4. osztály
VI. Dániel Bianka 4. osztály
Deli Máté
Karajz Judit 8. osztály
VII.hely: Weisz Kornélia 1. osztály
Paulik Cintia 4. osztály
Gratulálunk mindenkinek a szép eredményhez!
A verseny után ellátogattunk a Rendőrség-történeti Múzeumba, ahol sok érdekeset láttunk.