2010. március 12., péntek

Holokauszt Emlékkiállítás Mosonmagyaróváron




Március első hetében Mosonmagyaróvárra érkezett az Élet Menete Alapítvány vándorkiállítása. A város vasútállomásán, egy marhavagonban nézhettük meg a kiállítást a nyolcadik osztályosokkal péntek délután. Megrázó képek, feliratok, tárgyi emlékek alkották a kiállítás fő anyagát.

Emellett a vagon padlójára színes lábnyomokat festettek fel, hogy lássuk, mennyi ember férhetett el egy ekkora vasúti kocsiban.
A tárlatvezetés végén egy dalt hallgathattunk meg, amiben az egymás közötti barátságról, önfeláldozásról ismerhettünk meg egy történetet.
Mind a dal, mind pedig a tárlat nagyon megrázó élmény volt.



2010. március 11., csütörtök

A leendő elsős szülők számára rendezett nyílt napról

Nagy érdeklődéssel vártuk, hogy vajon mennyire érdekli a nagycsoportos óvodás-leendő elsős szülőket az iskolánkban szervezett bemutató nap. Március 10-én, szerdán az első órában német és horvát órát láthattak az érdeklődők az elsősöknél. Ezt követően negyedikeseknél lehetett órát nézni, aminek az volt az apropója, hogy nagy valószinűséggel Baán Józsefné, Bori néni lesz majd jövőre induló elsős osztály tanító nénije.
A gond szerintem azonban az, hogy két érdeklődő szülőt kivéve senki sem jött el megnézni, mi várható jövőre gyermekeik számára. Vajon minek köszönhető ez az érdektelenség?
- Nem jó volt az időpont
- nem eléggé reklámoztuk
- sok szülő dolgozik, és nem tudott megjelenni
- nem igazán érdekli őket, mi lesz?

A lehetséges válaszokat még keressük, ezért fontos lenne, ha ebben az érintettek segítenének. Ez úton is kérem tehát a leendő elsősök szüleit, más olvasókat is, hogy írjanak választ kérdéseimre, hogy tisztán láthassunk, és megfelelőbben szervezhessük a következő eseményeket.

Ne feledjük: március 17. és 18-án NYÍLT NAP lesz iskolánban, amire minél több szülőt várunk szeretettel!

2010. március 10., szerda

Körzeti teremfoci-döntő Jánossomorján

Korábban már beszámoltunk teremfoci-döntőről, akkor az I. korcsoportos csapatok mérték össze tudásukat. Most hétfőn Jánossomorján a II. korcsoportos csapatok csaptak össze. Az eredmény:

1. kimlei Nemzetiségi Általános Iskola csapata
2. jánossomorjai Körzeti Általános Iskola csapata
3. a Haller János Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola máriakálnoki tagintézményének csapata

Szerdán újabb döntő lesz Jánossomorján - ezúttal a III. korcsoportban.

2010. március 9., kedd

Köszönet a farsangi bál támogatására

A kimlei Nemzetiségi Általános Iskola 7. osztályosai 2010. február 20-án rendezték az iskolai farsangi bált.
A visszajelzések alapján jól szórakozott mindenki. Jó volt a zene, ügyesek voltak a fellépő hastáncosok, ötletes jelemezesek gondoskodtak a farsangi hangulatról. Értékes nyeremények voltak a tombolákon, finomakat ehettek, ihattak a bálozók. Végül – nem utolsó szempont – anyagilag is sikeres rendezvényt zártunk.
- Köszönhető ez, az eddigi évekhez hasonlóan annak a szép összefogásnak, amelynek nagyon sok közreműködője szívügyének tekinti iskolánk támogatását.
- Köszönet azoknak, akik eljöttek bálunkra; diákok, felnőttek (kb. 140 fő), akik közül nagyon sokan a belépődíjon felül felajánlást is tettek.
- Köszönet a családoknak, akik támogatói jegyre küldtek pénzt az iskolába, tombolatárgyakat ajánlottak fel.
- Köszönet a 7. osztályosok szüleinek, akik szervezésben, lebonyolításban, felajánlásokban rendkívüli segítőkészséget mutattak.
- Köszönjük a felajánlásokat azoknak a magánszemélyeknek, intézményeknek, vállalkozóknak, akik meghívásunkra, - kérésünkre szívesen segítettek.

Közülük itt említjük meg azokat, akik (a szülőkön kívül, a 7.osztályosok szülein kívül) a legjelentősebb adományozóink voltak:
Ábrahám Gábor - Kulturális Egyesület Baán Józsefné Baán Miklós Baán Tibor Bácsik Ildikó Behon Pál Biella - Bakai Győző Darnó Hús

Éliás Géza Farkas Tamás Forrás ABC Frank Fábián
Horgász Egyesület - Fülöp József Horváth Bálint - zene
Horvát Kisebbségi Önkormányzat Kimle Károlyháza Község Önkormányzata
Krankovits Antal Lipóti Pékség Megyimóri Flórián
Munkácsi Mihály Nagy Kálmán Napsugár Óvoda dr. Neszmélyi Gábor

Örökzöld Vendéglő dr. Pilt Richárd Radics Mátyás Tercz Istvánné

SÁGA Pulykatelep – Szabó Balázs Schmuk László Sterkovits Csabáné
Winkler Tüzép

Megyei fiú kézilabda-döntő

Múlt szerdán Győrújbaráton rendeztéka megyei III. korcsoportos fiú kézilabda-döntőt, amelyen mi iskolánk csapata is részt vett a fertőszentmiklósi csapattal együtt. A meccseket végig izgulhattuk, hiszen a kimlei fiúk végig jó teljesítménnyel játszottak, de sajnos peches napjuk volt, vagy nagyon izgultak, mert sorra mellédobtak, vagy az ellenfél kivédte a kapuralövéseket. Így a megyei harmadik helyet értük el.

Az eredmények:
1. győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda
2. fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola
3. kimlei Nemzetiségi Általános Iskola

Bemutató órák a leendő elsős szülők számára

Március 9-én, kedden szülői értekezletet tartanak a horvátkimlei óvodában a leendő elsős szülők számára, ahol megismerhetik az iskola által nyújtott szolgáltatásokat. másnap, március 10-én pedig az iskolában tartunk bemutató órákat, amire minden kedves leendő elsős szülőt, nagyszülőt és érdeklődőt szeretettel várunk.
A meglátogatható órák a következők:

MÁRCIUS 10.:
1. ÓRA: horvát óra Hoffmann Lídiával és német óra Kondor-Tálos Krisztinával az elsősöknél

2. ÓRA: matematika óra Baán Józsefnével, a leendő elsős tanítónénivel a mostani, negyedikes osztályában.

A jövő héten is tartunk bemutató órákat. Akkor szerdán, március 17-én a 2. órában matematika órát láthatnak az 1.b-ben Molnárné Szalánczi Zsuzsanna vezetésével, és a 3. órában magyar óra 1.a-ban Döbrönténé Laki Ibolya vezetésével.

2010. március 7., vasárnap

Oscar-díj: érdekességek a díj történetéből


Március 7-én 82. alkalommal adják át Los Angelesben az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia díjait, közismert nevén az Oscar-díjakat.

Néhány érdekesség a díj történetéből: Egy évben a legtöbb Oscart, szám szerint négyet Walt Disney kapta 1953-ban. Disney "összetettben" is abszolút csúcstartó, különféle címeken 26 Oscart vehetett át. Több díj is "családban maradt", két éve például a Coen-testvérek Nem vénnek való vidék című filmjükért három Oscart vehettek együtt át.


A Coppola és a Houston família három nemzedéke is kitüntetett: Francis Ford Coppola A Keresztapa 2. rendezéséért, apja a film zenéjéért, Sofia lánya az Elveszett jelentés forgatókönyvéért kapott Oscar-díjat. Walter Huston 1948-ban A Sierra Madre című filmben a legjobb mellékszereplőként, John fia ugyanezen film rendezéséért és forgatókönyvéért, míg unokája, Anjelica 1985-ben a legjobb mellékszereplőként nyert.

Az Oscar-díjak történetében eddig három film - Ez történt egy éjszaka (1934), Száll a kakukk fészkére (1975) és A bárányok hallgatnak (1991) - büszkélkedhet azzal, hogy elnyerte mind az öt fő kategóriában (legjobb film, legjobb férfi és női főszereplő, legjobb rendezés, legjobb forgatókönyv) az elismerést. Rendezőként eddig csak négy nőt jelöltek: az olasz Lina Wertmüllert 1976-ban, az új-zélandi Jane Campiont 1993-ban, Sofia Coppolát 2003-ban és idén Kathryn Bigelow-t A bombák földjén című alkotásáért. Érdekesség, hogy a jelöltek közt van volt férje, James Cameron is az Avatarral, mindkét alkotást 9-9 kategóriában nominálták.

A nagy vesztesek közé tartozik Richard Burton, aki 7 és Peter O'Toole, aki 8 jelölés után távozott üres kézzel. A filmek közül a negatív rekordot A fordulópont (1977) és A bíbor színe (1985) tartja, mindkét alkotás 11 kategóriában volt esélyes és egyben sem kapott semmit. Posztumusz díjat a színészek közül eddig csak Peter Finch (1976) és tavaly az ausztrál Heath Ledger kapott. A főszereplők közül legidősebben Henry Fonda (76) és Jessica Tandy (80), a mellékszereplők közül George Burns (80) és Peggy Ashcroft (77) örülhetett Oscar-díjnak.

A legfiatalabb nyertes főszereplőként a férfiaknál Adrian Brody (29), a nőknél Marlee Matlin (21), a mellékszereplőknél Timothy Hutton (20) és Tatum O'Neal (10). Megosztott díj öt alkalommal született: 1932-ben a legjobb férfi főszereplő, 1949-ben a legjobb rövid dokumentumfilm, 1968-ban a legjobb női főszereplő, 1986-ban az egész estés dokumentumfilm, 1994-ben a legjobb rövidfilm kategóriában.

forrás: Kisalföld

2010. március 5., péntek

1848/49. évi forradalom és szabadságharc megünneplése




Iskolánk március 12-én, délelőtt 10 órakor tartja ünnepi műsorát az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc 162. évfordulója alkalmából.
A műsor előtt az 1. és a 2. tanórát megtartjuk, majd a 3. órában megnézzük Dániel Erika tanárnő és Léber László tanár úr által rendezett műsort. Verseket felsős diákok mondanak, a másodikosok pedig néptánc órákon készültek erre a fellépésre.
Ezt követően az osztályok megkoszorúzzák a 48-as téren lévő emlékművet. A 4 - 6. órákat változatlanul megtartjuk.
Minden diáknak kötelező az alkalomhoz illő ünnepi viselet, kokárdával!

Március 8.: Nőnap


Nemzetközi Nőnap gondolata a századfordulón merült fel először. Az első hivatalos európai nőnapot Németországban tartották. Oroszország 1913-tól, Ausztrália pedig csak 1928-tól csatlakozott az ünneplőkhöz. Magyarországon 1914-től ünnepeljük hivatalosan is a nőket.
1910–ben, a Koppenhágában ülésező Szocialista Internacionálé alapította meg a Nemzetközi Nőnapot, tiszteletadásuk jeleként a nők jogaiért évek óta küzdő feminista mozgalmak előtt. A megemlékezés dátumaként akkor még nem jelöltek ki konkrét időpont.

Egy évvel később, 1911-ben, a Koppenhágában hozott döntés értelmében az első nőnapot Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban ünnepelték meg, március 19-én.

1913-ban az orosz nők február utolsó vasárnapját választották, hogy "kenyérért és békéért" tüntessenek a háború pusztította Oroszországban. A politikai vezetők ellenezték ugyan a tüntetés időzítését, de a nők kitartottak. Ami ezután történt, az már történelem: négy nappal később a cár lemondásra kényszerült, és az ideiglenes kormány azonnal szavazati jogot adott a nőknek.

Mindez az Oroszországban akkor használatos Juliánusz naptár szerint február 23-án, az általában használatos Gergely-naptár szerint viszont március 8-án történt.

Az oroszországi események után lett hivatalosan is március 8-dika a Nemzetközi Nőnap.


Forrás: http://axel.hu/
Ezúton kívánok minden kedves női olvasónknak és szerkesztőnknek boldog Nőnapot!

Várjuk a tavaszt...


A 3.b. osztályos lányok már nagyon várják a tavaszt. Rajz és technikaórán még ragasztásos képeket és rajzokat is készítettek. Íme:

Szabó Regina

Stipkovits Anna

Papp Cintia

Kosztyó Vivien


Frank Virág

2010. március 4., csütörtök

Tizenkét éves kislány mentett meg egy chilei szigetcsoportot

Egy 12 éves kislány mentette meg a chilei Juan Fernandéz-szigetek lakóinak többségét a szombati pusztító chilei földrengés keltette szökőártól.
Martina Maturana - akit nagyapja riadóztatott Valparaísóból - az anyaország partjaitól 600 kilométerre fekvő szigetcsoport központi szigetén a Robinson Crusoe főtérre rohant, és megszólaltatta a gongot, amit itt vészjelzésként használnak. A La Tercera című chilei lap jelentése szerint a gong felébresztette a szigetlakók egy részét, akik a harangokat félreverve csatlakoztak a figyelmeztetéshez, s így az emberek többségének sikerült a magaslatokon menedéket találniuk, mire percekkel később a hatalmas hullám végigsöpört a szigetcsoport jelentős részén.
Martina egyébként csak kisebb földmozgásként élte meg a chilei földregést, de szólt édesapjának, aki felhívta Valparaísót, hogy szülei után érdeklődjön. Amikor a kislány meghallotta, milyen hatalmas erősségű földregés volt Chilében, s az ablakon kinézve látta az öbölben hánykolódó hajókat, azonnal rohant a főtérre és megszólaltatta a vészjelzést - írta a La Tercera, amely szerint a kislány így csaknem 700 ember életét mentette meg. A szökőár több mint kétszáz szigetlakó otthonát pusztította el.
forrás: Népszabadság /www.nol.hu/

Körzeti teremfoci-döntő (I. korcsoport)

E héten szerdán rendeztük meg a körzeti teremfoci-döntőt a kimlei sportcsarnokban, ahol az I. korcsoportosok csapatai mérték össze tudásukat. A házigazdákon kívül döntőbe jutott még a jánossomorjai Körzeti Általános Iskola, és a Haller János Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola máriakálnoki tagintézményének fiúcsapata. Nagy összecsapások, erős rúgások és lendületesség jellemezte a csapatok játékát. Szép helyzeteket játszottak meg a jánossomorjaiak is, és mindkét csapatot legyőzve nyerték meg a döntőt. A második helyért vívott mérkőzésben pedig a kimleiek lőttek több gólt, így 2. helyezést értek el.
Íme még egyszer a sorrend:
1. jánossomorjai Körzeti Általános Iskola
2. kimlei Nemzetiségi Általános Iskola
3. Haller János Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola máriakálnoki tagintézménye

2010. március 1., hétfő

Márciusi események

E hónap igencsak bővelkedik eseményekben. íme néhány már ismert esemény:
március 2-3: áramszünet.
március 3.: körzeti teremfoci-döntő
március 9.: óvodai szülői értekezlet, ahol az iskola is bemutatkozik. Nagyné Andirkó Julianna, itntézményvezető és Baán Józsefné, leendő elsős tanító néni, alsós munkközösség-vezető bemutatja a kompetencia-alapú oktatási rendszerünket.
március 11.: alsós olvasási verseny.
március 12.: iskolai ünnepély a Faluházban az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. A diákoknak ünnepi ruha kötelező. Szervezők: Dániel Erika és Léber László, és a 2. osztályos néptáncosok.
Március 15.: Ünnepnap - nem kell jönni iskolába!
március 17.: területi mezei futóverseny Dunaszigeten
március 17., 18: nyílt nap - a meglátogatható órák jegyzékét feltesszük később!
március 23.: iskolai horvát szavalóverseny.
március 25.: megyei mezei futóverseny Győrben
március 29.: területi szorobánverseny - a kimlei diákoknak - persze kivéve azoknak, akik versenyeznek - tanítás nélküli nap.
március 29.: I. korcsoportos területi focidöntő
március 31.: megyei IV. korcsoportos területi foci döntő
TAVASZI SZÜNET: április 2-6-ig.
április 13.: Horvát Területi Verseny.