Az erdélyi utazásunk utolsó napjáról készült élménybeszámoló a folyamatos egyéb feladatok miatt eddig elmaradt. De most bepótlom.
 |
| Torockói hűvös reggel |
Az utolsó nap reggele már derűsebben indult. Hűvös, de napsütéses reggel után indultunk el Torockóról (ma sem néztem meg a kettős napfelkeltét.) A napsütés és a meleg idő végre elért minket, és a korábbi napok fázós, borongós kirándulásai után végre jobb idő köszöntött ránk.
 |
| Prezentálás kabátban |
Az első állomás Szászsebes volt, ahol megnéztük a helyi Ferences-rendi kolostort. Ha valaki nagy, széles folyosókat és belső udvarokat, kerengőket várt, akkor itt csalódott. Bár minden teremtípus megvolt, ami egy kolostorban illik, de ezzel együtt a modern világ is eljutott a szerzetesekhez. Mivel a templom felújításon esik át, látnivalót csak a munkálatok adtak. Ezzel együtt mesélt az egyik szerzetes testvér feladataikról: segítségnyújtás, adománygyűjtés. Inkább a betegek orvoshoz juttatásával, kisbuszos szállítással segítenek a bajba jutottakon, mint pénzbeli adománnyal. Nagyon megható dolog volt, hogy a szerzetesek nekünk, fáradt utazóknak is ajándékot adtak (édességeket a gyerekeknek), miközben mi már nem tudtunk semmit adni. Mégis ott kaptunk ajándékot, ahol nem is adtunk, miközben ott, ahol adtunk, nemigazán kaptunk vissza semmit sem. No nem viszontajándékra vártunk, csupán a mi ajándékaink nem keltettek igazi nagy élményt, mivel az adott iskolák minden héten fogadnak csoportokat, így tucatszámba mentünk, míg itt a szerzeteseknél nem is adtunk semmit, mégis többet kaptunk, mint máshol - emberiességben, megbecsülésben és áldásban.
 |
| Szászsebesi kolostor bejárata |
 |
| A felújítás alatt lévő oltár |
 |
| A kolostor udvarán |
A városi temetőben megkoszorúztuk a 48-as hősök, elesett honvédek elmékére emelt obeliszket.
 |
| Koszorúzóink |
Ezt követően többórás utazás várt ránk, hiszen a szász vidékekről a Maros mentén egészen a szigethegység nyugati lábáig kellett eljutnunk. (menet közben sokat kellett füsülködni.)
Délután értük el Világos városát, ahol a szabadságharc fegyverletételét írták alá a most Bohus-kastélynak nevezett épületben. A város és a kastély sem igazán ennek az eseménynek állít emléket, inkább egy helyi román híresség számára kialakított múzeum működik itt, de a kastély attól még az az épület, és környékén lévő parkban is sok emléktábla, szobor található erről az eseményről.
 |
| Világosnál |
Az utolsó erdélyi (pontosabban már partiumi) városunk Arad volt, ahol a szabadságharc leverése után 13 tábornokot végeztek ki. Ennek állít emléket a Szabadság-szobor, melynek hányattatott sorsa is jelzi a román-magyar ellentétet. Ennek ellenére nem okozott gondot, hogy a szobor lábánál egy kis magyar irodalmi villámcsődületet tartottunk. Az egyik csoport prezentációját hallgattuk meg elsőként a városról, majd a csoportokat kísérő pedagógusok és az idegenvezető olvasott fel egy-egy helyszínhez köthető, illő verset. Ezt követően a két intézményvezető koszorúzta meg a szobrot és az aradi vértanúknak állított emlékhelyet.
 |
| Aradi Szabadság-szobor |
 |
| Aradi prezentáció |
Kísérőink voltak:
 |
| Angyal Melinda néni, a darnózseli csoport vezetője |
 |
| Sipos László, a kimlei hetedikesek osztályfőnöke |
 |
| Andi néni, a darnózseliek kísérő tanára |
 |
| Éva néni, a kimlei kísérőtanár |
 |
| Melinda néni, a darnózseli iskola igazgatónője |
 |
| Roland bácsi, a kimlei iskola igazgatója |
 |
| Sipos Dávid, idegenvezetőnk |
 |
| Koszorúzás |
A téren eredményt is hirdettünk. A négy nap alatt zajló csapatverseny értékelése következett, ahol minden csoport kapott egy ki ajándékot, valamint a csoportok munkáját is értékelhettük. Ezután csak a nagy búcsúzás következett, hiszen a négy nap alatt hozzánk nőtt idegenvezetőtől, Dávidtól is el kellett válnunk. Ez nehezebben zajlott, mint gondoltam, mert a diákok is megszerették őt, (Volt, aki meg is siratta, hogy elválunk!) Tényleg nagyon sok információt adott, emellett egy kicsit Erdélyt is jelképezte, közelebb hozta nekünk. Mindezt a munkát ma is nagyon köszönjük.
 |
| Búcsú Dávidtól (a feladatos kisbőrőndöt neki ajándékoztuk) |
A hazautazás azonban hosszabb volt, mint gondoltuk, mivel a nagylaki határon 1,5 órát kellett várnunk, hogy az ellenőrzésen átjussunk (maga az ellenőrzés csak pár perc volt román részről, magyarok meg csak integettek, hogy menjünk, de a hosszú sorok miatt a határőrökhöz való odajutás volt nehéz.) Aztán csak faltuk a kilométereket, míg éjjel fél 1 körül Kimlére nem értünk.
Fárasztó, de összességében élménydús napok voltak ezek.
