2014. november 17., hétfő

Márton-napi projektnap


A Kimlei Nemzetiségi Általános Iskolában 2014. nov. 11-én került megrendezésre a Márton-napi témakört feldolgozó projektnap. 


A projektnap keretében Szent Márton életével, a róla szóló hagyományokkal, mesékkel, versekkel és énekekkel ismerkedtek meg iskolánk tanulói.  



A foglalkozások 30 percenként váltották egymást. Így minden osztály, csoport készített lampiont a délutáni felvonuláshoz, valamint kukoricával kitömött libát, megtanult énekeket és verseket, készített Szent Márton életével kapcsolatos kiskönyvet, vagy filmet nézett. 






A libák nem okoztak galibát...






Elkészültek a mutatós lampionok is



Anikó néni finom liba-sütit kínált




A horvátkimlei és a magyarkimlei templomban diákjaink egy kis műsort adtak elő, ezután lampionos felvonulással, és közös teázással zártuk a napot.










A projektnap célja elsősorban a horvát és a német nyelv nem szokványos módon való tanítása és gyakorlása, valamint a lampionos felvonulás, mint új hagyomány felelevenítése és tovább mélyítése volt. 

Szeretnénk megköszönni a Kollégák, Márk atya valamint a Horvát és Német Kisebbségi  Önkormányzat segítségét és támogatását  a projektnap sikeres megszervezésével kapcsolatosan!


Nyelvi munkaközösség

2014. november 6., csütörtök

Márton-napi felvonulás

Tisztelt Szülők, kedves falubeliek!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Kimlei Nemzetiségi Általános Iskola

Márton-napi Felvonulásán!

A várható program:

15:00 - Német nemzetiségi műsor a magyarkimlei templomban - utána

15:45 - vonulás lámpásokkal horvátkimlei templomhoz - utána

16:00 - Horvát nemzetiségi műsor a horvátkimlei templomban - utána

16:45 - közös teázás és beszélgetés az iskolában (jó idő esetén udvaron)

A program szervezője a kimlei egyházközség és az általános iskola nyelvi munkaközössége.




Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a Kimlei Nemzetiségi Általános Iskola!

56-os kaszinó Mosonmagyaróváron

Iskolánk tanulói is részt vettek a Hunyadi-iskola által szervezett 56-os kaszinón, ahol a csapat járási III. helyezést ért el.
A program 2014. október 21-én került megrendezésre a Hunyadi-iskolában, ahol a járás és Mosonmagyaróvár iskolái mérték össze az 1956-os eseményekről szerzett ismereteiket. A kaszinó inkább a megemlékezést tartotta fontos célnak, de nem lényegtelen a csapatok közötti verseny.
A Kimlei Nemzetiségi Általános Iskolát a 8.a. osztály tanulói képviselték. Novitz Roland, Takács Bence és Mátyus Krisztofer a felkészülés során végigjárta a mosonmagyaróvári emlékhelyeket, és előzetes feladatokat is sikerrel végezték el. 
A csapat a járási iskolák között III. helyezést ért el, amiért dicséret illeti őket és felkészítőjüket, Békefiné Horváth Évát is.