2013. szeptember 26., csütörtök

Rendőrség továbbra is összegyűjtheti az iskolaköteles diákokat

Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

A tanítási időszak 2013. szeptember 2-től már 16 óráig tart, melyről a szülő kérelmére szabad csak a diákokat hazaengedni. Ez csak írásbeli kérelemmel történhet, melyet bármelyik szülő kérhet az iskola titkárságán, és egyébként a tanév első hetében minden szülőnek eljuttattuk egy példányban.
 Az igazgatóság csak annak küld írásbeli választ, akinek nem engedélyezi a távolmaradást. A többi kérvényt értelemszerűen elfogadja és engedélyezi az érintett tanulók távolmaradását vagy korábbi hazamenetelét.
A többi diák esetében egyszeri eltávozás esetén is szükséges a szülői kérelem, ebben az esetben már konkrét indoklással, mert ezt a távolmaradást hiányzásnak vesszük. 
Természetesen a tanulói mulasztások rendszere továbbra sem változik, tehát 3 teljes napot igazolhat a szülő az osztályfőnöknek küldött levélben vagy ellenőrzőbe írva, a többi már igazgatói engedéllyel történhet. Ezenkívül orvosi igazolással lehet még a hiányzást igazolni. (A rendőrség, ügyészség vagy egyéb, hivatalos szerv által igazolt hiányzás is elfogadható.)

Rendőrségi törvény változása

Az év elején már megváltoztatta a kormány a rendőrségi törvény egyes passzusait, melyek alapján a rendőr az iskolába kísérheti azt a tanulót, aki tanítási időszak alatt az iskola területén kívül talál. 
Fontos felhívni a figyelmet, hogy ez az időszak 16 óráig tart!
Tehát aki délután kérte, hogy gyermeke a délutáni foglalkozások alól, vagy egy része alól mentesüljön, annak gondoskodnia kell arról, hogy gyermeke
 - vagy szülői felügyelet mellett tartózkodjon az utcán 8 és 16 óra között,
 - vagy írásbeli engedélyt kell adnia gyermekének. Ez az igazolásminta elkérhető a titkárságon, vagy a Kimle-honlapon, vagy esetleg ide kattintva.

Betegség esetén

Az iskola a tanuló megbetegedése esetén azonnal értesíti a szülőt, és elkülöníti a gyermeket az orvosi szobába a szülő megérkezéséig. Beteg tanulót nem enged haza az utolsó tanóráig a tanuló védelme érdekében. Hiszen nem tudhatjuk, hogy ki van otthon, haza tud-e jutni a gyermek, stb. A délutáni foglalkozásokról akkor tudjuk hazaengedni a tanulót, ha biztonságban haza tud jutni. 

 Bízom benne, hogy minden problémás esetet meg tudunk beszélni, oldani, ezért keressenek minket bizalommal, valamint kérem a fenntiek betartását, hiszen mindannyiunkat köt a törvény keze.

Csizmazia Roland, igazgató
Kimlei Nemzetiségi Általános Iskola

Papírgyűjtés még mindig szeptember 30.

Tisztelt Szülők!

A horvátkimlei bucsú utáni hétfőn, vagyis szeptember 30-án tartjuk továbbra is a papírgyűjtést délután 13 órától. Remélhetőleg nem csökken az érdeklődés ezért, de a szállító cég nem igazán tudott más, közeli időpontot adni.

2013. szeptember 19., csütörtök

Iskolai dokumentumok

Az iskola új dokumentumai a névváltozás miatt átdolgozáson vannak. Ezért még a korábbi verzió érhető el Kimle Község honlapján. Amint sikerül újra elfogadni, nyilvánossá tesszük. Ez vonatkozik a Pedagógiai programra, Szervezeti és működési szabályzatra és a Házirendre.

Őszi papírgyűjtés

A szervező diákönkormányzat és a hulladékhasznosító cég megbeszélése alapján az őszi papírgyűjtés

2013. szeptember 30-án, hétfőn

lesz

13 órától.

Kérünk mindenkit, hogy felesleges papírját, újságját stb. hozza el a bitumenes pályára. Ha lehet a színes újságokat válogassák külön a többitől.
A papírgyűjtés során szerzett összeget a Szülői munkaközösség ajánlása alapján hasznosítjuk. Célunk, hogy élhető iskolaudvart alakíthassunk ki, ahol megfelelő sporteszközök állnak a diákok rendelkezésére.

Köszönettel: az iskola diákönkormányzata