2013. április 28., vasárnap

XVIII.Országos Szorobán Verseny











2013. április 27.-én rendezték meg Budapesten a XVIII. Országos Szorobán Versenyt.
A szorobán, egy japán számolóeszköz, melyet több iskolában használnak a matematikában. A szoroban kiválóan fejleszti a fejszámolást, javítja a koncentrációt, ezzel a módszerrel, sokkal gyorsabban számolnak a gyerekek. Tehetséggondozásra, és felzárkóztatásra is alkalmas ez a módszer. Az alapképességek mellett a személyiséget is fejleszti a golyókból álló eszköz.
A kimlei Nemzetiségi Általános iskola 20 tanulója jutott be a területi versenyről az országos versenyre. A versenyre való felkészülés hatalmas energiát kíván gyerektől, pedagógustól egyaránt. Ez részben matematika órákon, szakkörökön történik, másrészt önszorgalomból, hiszen a tanulók szabadidejüket áldozzák fel a gyakorlásra. Kimlén az első osztályosokkal Cséfalvay Ildikó foglalkozott. A 2.,3.,4.,5.,és 7.-es tanulókat Baán Józsefné készítette fel a versenyre. A kitartó gyakorlás eredményeként nagyon szép helyezéseket értek el a versenyzők.
Sipőcz Jázmin 7. osztályos diák ezüstérmes lett,98%-os teljesítménnyel. Kurucz Péter 3. osztályos tanuló 96 %-kal a negyedik lett. Őt még három  kimlei diák követett , szintén, a negyedik helyen, 90% feletti teljesítménnyel:-5. osztályból  Király Éva ,7. osztályból Bekő Zsuzsanna és Veress Lili. 5. helyezést ért el, 89%-kal a hetedikes Németh Henrietta,szintén 5. lett  Weidinger Máté harmadikos,  Deli Máté, Kovács Anna , Megyimóri Szabina és Paulik Cintia hetedikesek. Hatodik helyezést ért el Tóth Emília 2.osztály és Dániel Bianka 7.osztály. Hetedik Ásványi Olivér elsős, Péntek Tünde 2.-as Brányi Raul 3.-as. 8. helyen végzett Élő Marcell 3.-os és Sipos Alexandra 7.-es diák. 10. lett Farkas István negyedikes.
 Suzuki Iwao a japán szoroban társaság tagja vezetésével 7 fős szorobán tanárokból álló japán delegáció  és a Japán nemzeti televízió stábja is ott volt  ezen a rangos versenyen. Suzuki úrék április utolsó hetére érkeztek, hogy információkat gyűjtsenek a nálunk zajló szorobán
oktatás eredményeiről, a Magyarországon készített szorobánok gyártásáról, értékesítési helyekről. A gyerekek nagy lelkesedéssel fogadták őket.





Lakossági fórum a horvát nemzetiségi nevelés megőrzése érdekében



Kimle, Ásványráró Közoktatási Intézménye
Nemzetiségi Általános Iskola, Kimle
9181 Fő út 102.

Horvát Nemzetiségi Önkormányzat


M E G H Í V Ó
lakossági fórumra


Témája: A horvát nemzetiségi oktatás jövője
Időpont: 2013. május 2. 17.00
Helyszín: Nemzetiségi Általános Iskola, Kimle


A szervezők nevében szeretettel meghívunk
minden érdeklődőt
a horvát nemzetiségi oktatás jövőjéről szóló tájékoztatóra és lakossági fórumra.
A rendezvényre várunk minden érdeklődőt: volt tanítványokat, szülőket, leendő diákokat és szüleiket, érdeklődőket, hogy együtt beszéljük meg, milyen módon lehet erősíteni a horvát nemzetiségi nevelést, oktatást intézményeinkben és a településen.

2013. április 26., péntek

Új tanév - új osztályfőnökök

Leendő első osztályosok
Megtörtént az első osztályosok beiratkozása április 8-9. között, ami ebben a tanévben egységesen, az új fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szervezésében zajlott. 36 szül jelent meg, közöttük azok is, akiknek gyermeke még egy évet maradhat az óvodában. Közülük 30 gyermek kezdi meg iskolai tanulmányait intézményünkben, két osztályban.
Az elmúlt héten megtartottuk az óvoda képviselői és szülői munkaközössége részvételével a gyermekek osztályba sorolásához szükséges egyeztetést. A szülők pedagógusválasztó joga is érvényesült, melyet kérvény formájában küldhettek el az ezzel élni kívánók. 
Az egyeztetés után beosztottuk a gyermekeket a két osztályba, amelyről minden szülőnek kiküldtük az értesítést és a felvételi határozatot. A két osztályba 15-15 kisdiák kerül, és teljes mértékben sikerült megvalósítani a szülők kéréseit is. 
A két osztály tanító nénijét is megismerhették már a szülők a tájékoztató napokon, de csak most körvonalazódott, hogy melyik gyermek melyik pedagógushoz kerül. Az intézményvezető döntése értelmében 
- az 1.A. osztály tanítója Döbrönténé Laki Ibolya
- az 1.B. osztály tanítója Molnárné Szalánczi Zsuzsanna.

A felvételi határozat mellékletében minden szülő megkapta az első évfolyamra vonatkozó felszerelések jegyzékét, amit a tanévkezdésre kérünk beszerezni.

Csizmazia Roland
igazgató

2013. április 20., szombat

SZÜLŐI FÓRUM

Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt, szülőt, nagyszülőt iskolánk következő szülői fórumára. 
Témája: Kamaszkori problémák
Előadó: Rostáné Kuller Éva, védőnő
Időpont: 2013.04.25. csütörtök 16.45
Helyszín: Nemzetiségi Általános Iskola, Kimle, Fő út 102. 2. terem

Projektnapok képekben

Nemzetiségi projektnapokat tartottunk a tavaszi szünet előtt, ahol rengeteg program, állomás, ismertető várta a gyerekcsapatokat. Íme néhány fotó:








2013. április 4., csütörtök

ERKÖLCSTAN ÉS HITTAN VÁLASZTÁSA

Tisztelt Szülők!

A leendő elsős gyermekek és a leendő ötödikes tanulók számára

tájékoztatót szervez az iskola 

2013. április 8-án, délután 16 órától. 

A tájékoztató témája: 
  • a hit-és erkölcstan illetve erkölcstan tantárgy választásának lehetősége, 
  • a hit- és erkölcstan oktatást nyújtó egyházak megismerése, oktatás tartalmának megismerése,
  • nyilatkozatok kitöltésének lehetősége (A nyilatkozatot minden leendő elsős gyermekek szüleinek beiratkozáskor, jövőre ötödikessé váló tanulók szüleinek 2013. májusáig ki kell töltenie!)
Minden érintett szülőt szeretettel várunk!

Csizmazia Roland
igazgató

BEÍRATKOZÁS 2013.

Tisztelt Szülők!


Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2013/2014. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:
2013. április 8 - 9. (hétfő, kedd)
8.00 órától 18.00 óráig
Tanköteles, azaz 2007. augusztus 31-ig született gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.
Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermek személyazonosítására alkalmas,
 a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt
és az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást kell bemutatni.
A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, elutasítás esetén a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Mosonmagyaróvári Tankerületének igazgatója hivatott a felülbírálati kérelmet elbírálni.
                                                                                                                    Resch Erzsébet
                                                                                                                       tankerületi igazgató