2012. július 24., kedd

Evezd körbe Kimlét!




Tájékoztatom Önt, hogy 2012. július 28-án a Kimlei Polgárőr Egyesület és a Kimlei Önkormányzat

                  
2. EVEZD KÖRBE KIMLÉT POLGÁRŐR  SPORTNAPOT  SZERVEZ,


melyre tisztelettel meghívom Önt és az Ön által vezetett egyesület tagságát, családtagjait, és minden olyan Dunát és környezetet szerető szimpatizánst, akik szívesen töltenének el  néhány órát a Kimlét megkerülő Mosoni-Dunaágon. Ez egy 7 km-es evezést jelent csodálatos környezetben verseny vagy gyönyörködő tempóban, sárkányhajóban, csónakban, kajakban, kenuban– az Önök választása szerint.
 Sárkányhajót biztosítunk, korlátozott számban csónakot vagy csónakban helyet is, de lehet hozni saját vizijárművet is. A fő táv megtétele után, ha még marad kedvük és erejük, akkor a művelődési ház előtti Duna szakaszon egy kb.250-300 méteres távon sárkányhajó repülőrajtos versenyt is indítunk megfelelő számú jelentkező esetén profi és amatőr kategóriában.
A sárkányhajóba minden távra lehet jelentkezni teljes legénységgel, de egyénileg is, és akkor itt állítjuk össze a csapatot.
 Ezeken felül kellő számú nevezés esetén egy vízi flúgos futamot is szeretnénk indítani, melynek feltétele egy olyan vízi alkalmatosság, amely fent marad a vízen, nem balesetveszélyes, és képes megtenni legalább 100 m –t. Ezzel a tavalyi sikeres rendezvényen résztvevők kérését szeretnénk teljesíteni.
 Sárkányhajót a helyszínen biztosítunk. Előzetes jelentkezéseket létszám megjelölésével várunk
 A sárkányhajókon kívül mindenféle vizijármü,- kajak, kenu, csónak, ladik, motoros hajók jelentkezésére is számítunk

Főzőversenyt is hirdetünk, méghozzá olyan formában, hogy minden csapat a saját specialitását versenyeztetné egy mesterszakácsból és amatőr ínyencekből álló független zsűri előtt.
Várjuk a főzőversenyre is a jelentkezőket. Kérem, jelezzék, hogy mit és hány adagot főznének Kérésünk az, hogy az elkészült adagokat osszák meg a rendezvény résztvevőivel.

Nevezési határidő július 20.

A vízi program után a felállított színpadon kulturális programmal szórakoztatjuk Önöket.
                  
 Fellépő együttesek:

ñ  LEILA hastánc csoport
ñ  KÁROLYHÁZI citera zenekar
ñ  KIMLEI harmonika együttes
ñ  HEGYESHALMI fúvós zenekar
ñ  LEVÉLI harmonika együttes
ñ  A Kimlei általános iskola gyerekcsoportjai

A műsor után igazi nosztalgia diszkó lesz kifulladásig

A nap tervezett programja:

ñ   8-9 óra között Gyülekezés Kimlén, a Művelődési ház környékén                                
ñ   9 óra - megnyitó
ñ   9-10 óra. között a rajthely megközelítése, majd azt követően a vízre-
ñ                               szállás megkezdése, az első három sárkányhajó rajtja.
ñ  10 óra 30 perckor. A többi vízi jármű vízre tétele és 20-30 percenkénti
ñ                                  indítása, egészen addig, míg az utolsó vizijármüvek el nem                                                fogynak.                                 
ñ   12-13 óra -főzőverseny zsűrizése
ñ   13 óra – ebéd
ñ   14 ó 30 perc repülőrajtos sárkányhajó versenyek, ügyességi versenyek, Flúgos futam
ñ   16 óra - eredményhirdetés, kulturális műsor

Hatnál több sárkányhajó legénység részvétele esetén a célba érkezett hajókat visszavisszük a kiinduló helyre, hogy a következő csapat is el tudjon indulni. A művelődési ház előtt lévő öreg híd a cél, ez kb.. 45 perc szintidőt jelent.
Az első három helyezett az lesz, aki a legrövidebb idő alatt teljesíti a 7. km - es távot. A többiek emléklapot kapnak.
Az abszolút első helyezett sárkányhajó elnyeri a vándor serleget, melyet egy évig birtokolhat. A vándorserlegre felkerül a győztes csapat neve, és a verseny helyszíne, dátuma.
A főzőverseny első díja egy vándor fakanál lesz, amire felkerül a csapat neve, a főzött étel, a verseny helyszíne és dátuma.

 A célba érkezéseket követően igény szerint ebédelési lehetőséget tudunk biztosítani.

 14 óra 30 perc körül indul a repülőrajtos sárkányhajó verseny, melynek a lebonyolítását követően a kulturális program közben okleveleket adunk át a verseny helyezettjeinek. és emléklapot adunk a hajók legénységének.
Egy sárkányhajó legénység 18 főből áll, lehetőleg 14 férfi és 4 hölgy. A legénységek lehetnek baráti társaságok, vagy itt a helyszínen alakított alkalmi csapatok.




Nevezést az alábbi címre kérjük elküldeni a létszám, hajóigény és a főzőversenyre való jelentkezéssel együtt- Kimlei Polgárőr Egyesület 9181 Kimle, 48-as tér 1B. postacímre, vagy a következő e- mail címre.- kalmannagy@tvn.hu



Minden érdeklődőt szívesen látunk. Ha kérdések merülnek fel, akkor bővebb felvilágosítást
06 – 20 – 5-99999-4 mobilszámon Nagy Kálmántól - a Kimlei Polgárőr Egyesület elnökétől lehet kérni.


 Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánunk


                                                         Kimle Község Önkormányzata                                                                                                                                                                       
                                                         Kimlei Polgárőr Egyesület



Kimle, 2012-07-09.

2012. július 22., vasárnap

Köszönjük, Sió!

A Köszönjük Sió! iskolatáska-program keretében beküldött rajzok megjelentek a www. koszonjuksio.hu oldalon. Szavazhattok a rajzokra a http://koszonjuksio.hu/galeria2012.php?pageNum_images=1&parent_id=92&Submit=Keress%21&alkoto_nev&osztaly címen. A szavazáshoz regisztráció szükséges. A regisztráció után naponta egy érvényes szavazatot adhattok le a rajzokra! A szeptember 30-ig tartó szavazási periódust követően 100 gyermek egyéni nyertesként SIÓ ajándékokat kap, valamint a 10 legeredményesebb iskola Sió bulit rendezhet. Nemcsak a zsűri döntése, hanem az intézmények közössége (szülők, rokonok, ismerősök, kollégák, más intézmények), támogatóinak aktivitása is dönt: szavazzatok azért, hogy az első 3 legtöbb szavazatot gyűjtő intézmény között legyünk! A szavazás állása:http://koszonjuksio.hu/rajzverseny_allasa.php Köszönjük, Sió!

2012. július 10., kedd

Emlékek a tanév végéről - kulturális bemutató

A tanév végén sok feladat elvonta energiáinkat a blog szerkesztésétől, de most már pótoljuk az elmaradt eseményismertetéseket.

Hófehérke-paródia
2012. június 7-én rendezte iskolánk évi hagyományos kulturális bemutatóját, ahol diákcsoportok, művészeti csoportok, iskolánk osztályai készültek műsorral. A programban szerepeltek a zeneiskolások, táncot tanuló elsősök és másodikosok is.

Az első műsorszám egy mesefeldolgozás volt. Magyar István tanár úr hetedikesei egy Hófehérke-paródiát adtak elő, aminek igen nagy sikere volt. A darabot bármelyik irodalmi színpados csoport megirigyelhette volna.
A programok között az alsós szavalóversenyen eredményt elért diákok léptek fel.
A legtöbb műsorszám zenés-táncos jelenet volt, közöttük az elsősök és másodikosok délelőtti órarend keretében tanult táncai, melyet Léber László tanár úr tanított be nekik. Hasonlóan táncos volt a német nyelvű műsor is Saflánszky Sarolta tanárnő szervezésében, ahol a hatodikosok egy buli kapcsán jöttek rá, hogy az ikrek gyakran átverik a csapatot.
Hatodikosok német nyelvű műsora (a kép az olasz napon készült,  a faluházi képek pedig sötétek)
A harmadik évfolyamosok egy Rednex-számra készítettek koreográfiát Molnárné Szalánczi Zsuzsanna és Döbrönténé Laki Ibolya osztályfőnökök segítségével, melyet nagy lelkesedéssel adtak elő. Horvát nyelvű műsorban a diákok modern slágert énekeltek zenére Pormüller Jánosné tanárnő segítségével.
A hatodikosok tánca
A hatodikosok többször is szerepeltek a műsorban, így egy közösen betanult táncot is bemutattak Hoffmann Lídia osztályfőnökük vezetésével.
A Kimlén működő művészeti iskola növendékei is szerepeltek, furulya, hegedű és zongoradarabokat hallhattunk tőlük.
A Művelődési Házban működő rock-and-roll csapat zárta a műsorsorozatot, akik két tánccal léptek fel.

A színvonalas műsorok mutatják, hogy diákjaink a tanórán kívüli munkában is szívesen vesznek részt, és nagyon ügyesek.

Álláspályázat




Kimle, Ásványráró Közoktatási Intézménye

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

Nemzetiségi Általános Iskola
általános iskola

német nemzetiségi tanító és/vagy német tanár, német nemzetiségi tanár


munkakör betöltésére.


A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege:Teljes munkaidő
A munkavégzés helye: Győr-Moson-Sopron megye, 9181 Kimle, Fő utca 102.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
     A német nemzetiségi nevelés-oktatás feladatai, és/vagy német idegen nyelv tanítása.

Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:
§ Főiskola, német nemzetiségi tanító és/vagy német tanár,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
§ végzettséget igazoló dokumentumok másolatai
§ Szakmai önéletrajz
§ alkalmazáshoz szükséges erkölcsi bizonyítvány

A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2012. július 23.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Nagyné Andirkó Julianna nyújt, a 96/228-031 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

 Postai úton, a pályázatnak a Kimle, Ásványráró Közoktatási Intézménye címére történő megküldésével (9181 Kimle, Fő út 102. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 130/2012 , valamint a munkakör megnevezését: német nemzetiségi tanító és/vagy német tanár, német nemzetiségi tanár.

Elektronikus úton Nagyné Andirkó Julianna részére a igazgato@kimle.hu E-mail címen keresztül

A pályázat elbírálásának határideje: 2012. július 27.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

www.kimlesuli. blogspot.com - 2012. július 5.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2012. július 6.

A pályázati kiírás közzétevője a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI). A pályázati kiírás a munkáltató által az NKI részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

2012. július 4., szerda

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ - KIMLE, 2012. JÚNIUS 7.


TÉMA: TÁMOP 3.1.7.-11/2-2011-0367. számú projekt megkezdése
PROJEKT CÍME: Minőségi szolgáltatói szerep kialakítása a kimlei Nemzetiségi Általános Iskolában



            A kimlei Kimle, Ásványráró Közoktatási Intézménye pedagógusai újabb projektbe vágnak bele. A tavalyi eszközfejlesztés után 2012-ben továbbképzések segítségével a kistérség nevelési intézményei közötti hálózatépítéshez, adaptív tanulási lehetőségek megszervezéséhez, horizontális kapcsolatok kialakításához kapnak támogatást, illetve új típusú felsőoktatási gyakorlóhellyé kíván válni az intézmény, ami lehetőséget kínál a pedagógusképzésben való megjelenésre.
A projektmenedzser bemutatja a projektet
            A 2012. áprilisától induló, nyolc hónap alatt lezajló projekt megvalósítására 3,9 millió forintot ad támogatásként a magyar állam és az Európai Unió. A 2010-ben kezdődő munka során először referenciaintézmény-jelöltté vált az iskola, majd 2011-re elkészült az intézményi fejlesztési terv, mely magába foglalja a pályázat megvalósításához, és a referencia-intézményi cím elnyeréséhez szükséges képzések sorrendjét, mennyiségét. A pályázat támogató döntése idén áprilisban született meg, egyelőre egyedüliként a mosonmagyaróvári kistérségben. Ezáltal 1,5 millió forintot képzésekre, 1,06 millió forintot pedig eszközbeszerzésre fordíthat az intézmény.
            A projekt nyitórendezvényét 2012. június 7-én rendezték Kimlén, ahol megjelentek a környék pedagógusain kívül a Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulás mosonmagyaróvári munkaszervezetének képviselője, a szakmai szolgáltató képviselője, önkormányzati és képviselőtestületi tagok, valamint a Széchenyi Programiroda képviselője.
            Az pályázat céljait a projektmenedzser, Csizmazia Roland mutatta be, aki rávilágított arra a tényre, hogy a jelenlegi helyzetben az iskolák között inkább a vetélkedés, egymás diákjainak elszívása zajlik, így kevés a pozitív, előremutató kapcsolat az intézmények között. Pedig egymástól sok hasznos gyakorlati megoldást, eredményes kezdeményezést tanulhatnánk, amivel fejlődhetne a térség oktatási szemlélete, hatékonysága. E pozitív, hálózati kapcsolatok kialakításának motorja szeretne lenni az intézmény. Másik fontos terület az új típusú felsőoktatási gyakorlóhellyé válás támogatása, mivel intézményünk több, gyakorló pedagógus-jelöltet is fogadott már. Nemzetiségi iskolaként lehetőséget nyújtunk német és horvát szakos tanárjelölteknek kötelező tanítási gyakorlatuk elvégzésére, hiszen e területen kevés a lehetőség. Mentorpedagógusként Baán Józsefné és Dániel Erika segíti e munkát és felkészülést, akik szintén e projekt megvalósításában kapnak képzést e témában.
A mosonszentmiklósi iskolát Molnár Gábor mutatta be
            Bemutatkozási lehetőséget kaptak a térség intézményei is, mellyel csak a mosonszentmiklósi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény élt. Az iskola pedagógusa, Molnár Gábor ismertette az eddig elért eredményeket, pályázati fejlesztéseket, az épület újjáépítésétől kezdve a tanulói laptop-programon át a referenciaintézmény-jelöltségig.
A képzéseket adó szervezet nevében Kákonyi Ágnes érkezett
            A szakmai szolgáltató részéről Kákonyi Ágnes, az Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató Intézmény képzési igazgatója ismertette a képzési kínálatokat, az intézményben lezajló továbbképzéseket. A pályázat erre 1,5 millió forintot ad. A képzések között lesz tantestületi és egyéni is, amin a tanári kompetenciák fejlesztése történik projektmódszerekkel.
Varga Imre, a Széchenyi Programiroda referense
            Az újabb pályázati lehetőségeket a Széchenyi Programiroda referense, Varga Imre mutatta be, köztük a várható innovatív iskolák fejlesztésének vagy az egészséges életre nevelés programjának pályázati konstrukcióit.
            A rendezvény minden megjelent vendégnek nyújtott hasznos információkat, pályázati tippeket, tanácsokat, de máris betöltötte a pályázatban foglalt célokat, hiszen kapcsolatok kialakítására, egyéni kompetenciák fejlesztésére adott lehetőséget e pár óra alatt is.

Csizmazia Roland, projektmenedzser