2010. november 29., hétfő

Köszi a képet!


Jajj, elfelejtettem mondani, hogy már megvagyunk a Facebookon is!

Advent



Advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”.
A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

Az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig. Vasárnapokra fehér, hétköznapokra piros gyertyák jutottak.
Már az ókortól kezdve a koszorú a győzelem és a megbecsülés jelének számít. Változatosan díszítették és a győztes fejére került fel. Az adventi változatának külön jelentése is van, az Úr eljövetele előtti hódolás jele.

A katolikus egyházban advent liturgikus színe a lila (viola), mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap az Úr eljövetelének közelségét ünneplik; e nap liturgikus színe a rózsaszín.

Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe megegyezik a liturgikus színekkel. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.

A négyes számnak azonban van még jelképes jelentésrétege is. A Bibliában is fellelhetjük ezt a számot, például négy folyó ered a Paradicsomban. Vagy ugyanennyi evangélista, ugyancsak annyi szimbólumot tudhat magáénak.

Az első gyertya

Advent első vasárnapjának fogalomköre a hithez kapcsolódik. Ezen a vasárnapon a gyertyagyújtás közben érdemes végiggondolni hitünket, azt, hogy miben, mikben hiszünk.


2010. november 28., vasárnap

Aventi gyertyagyújtások Kimlén

2010. november 28:

17.00 óra: 1. gyertyagyújtás a Szentháromság szobornál

műsor: képviselők

2010. december 05:

14.00 - 16.45 óra: karácsonyi játszóház a Művelődési Házban

17.00 óra: 2. gyertyagyújtás a Szentháromság szobornál

műsor: óvodások, iskolások

2010. december 12:

15.30 óra: Adventi koncert a magyarkimlei templomban

17.00 óra: 3. gyertyagyújtás a Szentháromság szobornál

műsor: Német Önkormányzat és az adventi hangversenyen szereplő kórusok

2010. december 19:

16.00 óra: 4. gyertyagyújtás a Szentháromság szobornál

műsor: Kemene Betlehemi játéka, Mali Dunaj Énekkar

17.00 óra: Karácsonyi műsor a Művelődési Házban

ünnepi köszöntőt mond a polgármester

Karácsonyi életkép: előadja a Konoplje Tánccsoport

18.00 óra: karácsonyi ajándék, Balázs Fecó énekel

Vendégeinket minden gyertyagyújtásnál forralt borra és teával várjuk.

(Kimle Község Önkormányzata)

2010. november 25., csütörtök

Olvasási verseny Kimlén - az eredmények

A héten szerdán, november 24-én tartotta az alsós munkaközösség szokásos évi olvasási versenyét. Az elsőt kivéve minden osztályból jelentkezhettek azok a tanuló, akiket tanító nénijük kiválasztott. Nagyon sokan versenyeztek, és szépen olvastak, ezért a zsűrinek nehéz feladata volt. Ezért is születhetett különdíjas vagy két 3. helyezett minden évfolyamon.
Íme az eredmények:

2. évfolyam
különdíjas: Mayer Marcell
III. hely: Sipőcz Evelin
II. hely: Világi Botond
I. hely: Weisz Kornélia

3. évfolyam:
III. hely: Bakcsi Alexandra és Takaró Eszter
II. hely: Király Éva
I. hely: Wertál Dóra

4. évfolyam:
III. hely: Tóth Krisztián és Ditrich Patrik
II. hely: Rebek Lizett
I. hely: Szabó Viktória

Gratulálunk minden résztvevőnek!

2010. november 23., kedd

A nyolcadikosok felvételi eljárási rendje, időpontjai és lépései az Oktatási Hivatal kiadványa szerint

A JELENTKEZÉSI SZAKASZ

2010. 10. 31.
A középfokú iskoláknak felvételi tájékoztatóban kell nyilvánosságra hozniuk a felvételi eljárásuk rendjét, és a felvételi tájékoztatót közzé kell tenniük a közoktatás információs rendszerében.
Az általános iskola szóban tájékoztatja a nyolcadikos tanulókat a felvételi eljárás rendjéről.

2010. 11. 19.
A Hivatal közzéteszi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi írásbeli felvételit szervező gimnáziumok, továbbá a nyolcadik évfolyamosok számára írásbeli felvételit szervező középfokú intézmények jegyzékét.

2010. 12. 10.
A tanulók jelentkezése a központilag, egységes követelmények szerint szervezett írásbelikre közvetlenül a vizsgát szervező intézménybe.

Iskolánk kérése: Ahhoz, hogy időben postázni tudjuk a központi felvételi vizsgára való jelentkezést, kérjük a szülőket és a diákokat, hogy a központi felvételi vizsgára szóló jelentkezési lapot december 1-ig küldjék vissza kitöltve. A helyesen kitöltött lapokat mi postázzuk. Felvételi vizsgát nem kötelező abban a középiskolában megírni, ahová jelentkezni fog kilencedik évfolyamra, elég a lakóhelyhez legközelebbi, vizsgát szervező középiskolában megírni. Ez nálunk a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium.

Érdemes megírni minél több diáknak, mivel a felvételi jelentkezés végéig bekerülhetnek olyan szakok is az Önök által megjelöltek közé, ahol kérik a felvételi vizsga eredményét. Mivel utólag már nem lehet megírni, így esetleg ezért nem tudnak a vágyott helyre jelentkezni.

2010. 12. 15.

Az egységes írásbeli vizsgát szervező intézmények eddig az időpontig jelentik a Hivatalnak a hozzájuk az írásbeli vizsgákra jelentkezettek alapján a feladatlap-igényüket.

AZ ÁLTALÁNOS FELVÉTELI ELJÁRÁS SZAKASZA

2011. 01. 21. 14.00

Egységes írásbeli felvételi vizsgák az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban.

2011. 01.22. 10.00

Egységes írásbeli felvételi vizsgák a 9. évfolyamra jelentkezőknek.

Iskolánk megjegyzése:

Fontos! A vizsga két részből áll: matematika és szövegértés-szövegalkotás kompetenciaterületeket méri. Mindkét rész 45 perces. Az eredményeket %-ban ismertetik a javítók.

2011. 01. 27. 14.00
Pótló írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, továbbá a kilencedik évfolyamos általános tantervű képzésre,jelentkezők számára azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni.

2011. 01. 29., 10.00
Egységes írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik valamint a hetedik évfolyamos tehetséggondozó képzésre jelentkezők számára az érintett középiskolákban.

2011. 02. 10-ig
Az egységes írásbelit szervező középfokú intézmények értesítik az írásbeli eredményéről a tanulókat.

2011. 02. 18-ig
Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak. (A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezésről a tanuló közvetlenül is megküldheti a jelentkezési lapot a gimnáziumnak, a tanulói adatlapot a Felvételi Központnak.)
Iskolánk megjegyzése:

A jelentkezési lapok:

1. Tanulói lap

Ebből 1 példányt töltünk ki a tanuló számára, ami a felvételi központba megy. Itt szerepel a megjelölni kívánt középiskolák szakjai, és kódjaik. Ezek pontos kitöltésére nagyon oda kell figyelni, mert sok hiba csúszhat a kódok pontatlan megadásából.

A sorrend esetében fontos, hogy jól meggondolt legyen, nehézségi sorrendben érdemes megadni. Mindenképpen azt kell utoljára megjelölni, ahová biztosan bejuthat a tanuló, mert ha esetleg az egyik középiskola sem venné fel a gyermeket, akkor az Oktatási Hivatal jelöl ki neki egy középiskolát. Mindenképpen kell tehát egyfajta védőhálóként megjelölni olyan szakot, ahová biztosan bekerül.

2. Jelentkezési lapok

Ebből annyi tölthet ki a tanuló, amennyit akar. A lényeg az, hogy egy lap egy középiskolába kerül, tehát annyit kell kitölteni, ahány iskolát meg kíván jelölni. Ezek a középiskolákba kerülnek, és ott ez alapján döntik el, hogy felveszik-e a gyermeket. A döntés után derül ki a középiskolák számára, hogy hányadik helyen jelölte őket a diák.

Ezen a lapon kell megjelölni a középiskola által kért jegyeket is. Itt figyelni kell arra, hogy az adott iskola melyik évfolyam melyik tantárgyainak jegyeit kéri. Csak azt kell beírni, de annál kevesebbet nem. Mivel egy lapon jelölik meg az adott középiskola összes szakját, így az összes kért jegyet be kell írni.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A LAPOKRÓL

A jelentkezési lapokat és a tanulói lapot a második félév kezdetekor, a félévi jegyek kiadása után küldjük ki a szülőknek, hogy legyen idő a kitöltésre. E lapokat kitöltés után visszaküldik nekünk, iskolánk pedig elektronikus formában rögzíti azokat. Csak az elektronikusan rögzített és elküldött lapokat fogadják el az intézmények. (Az így kitöltött lapokra kód kerül, amit e rendszer ad.)

A feladás előtt mindkét szülőnek és a diáknak is alá kell írnia a kinyomtatott lapokat, ezért kérjük, ha ez nehezen oldható meg, értesítsék iskolánkat. Fontos, hogy minden érintett alá tudja írni a lapokat mert csak így válik hitelessé.

2011. 02. 21.-03. 11. között

A szóbeli meghallgatások az általános felvételi eljárás keretében.

Iskolánk megjegyzése: Itt tananyagot nem kérhetnek, csupán szóbeli elbeszélgetés zajlik. Megismerik a tanuló személyiségét, érdeklődési körét. Nem kérdezhetik, hogy hányadik helyen jelölte be ezt a középiskolát.

2011. 03. 16.
A középfokú iskola eddig az időpontig nyilvánosságra hozza az ideiglenes felvételi jegyzéket.

2011. 03. 17-18.
A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában.

Iskolánk megjegyzése:

Fontos! Csak sorrendet módosíthat, új iskolát ekkor már nem vehet fel.

2011. 03. 21.
Az általános iskola eddig az időpontig elzárva őrzi az eredeti, korábban beküldött tanulói adatlap második példányát. A módosító tanulói adatlapot ekkor kell megküldeni a Felvételi Központnak.

2011. 03. 25.
A Felvételi Központ elektronikus formában megküldi a középfokú iskoláknak a hozzájuk jelentkezettek névsorát ABC sorrendben.

2011. 04. 04.
A Felvételi Központ a módosító tanulói adatlapok alapján kiegészíti az ideiglenes felvételi jegyzékben közzétett névsort.

2011. 04. 07.

A középfokú iskola igazgatója a végleges felvételi jegyzéket (rangsor, felvehető létszám, a biztosan fel nem veendők listája) megküldi a Felvételi Központnak (elektronikus úton és írásban).

2011. 04. 18.
A Felvételi Központ egyezteti az elektronikusan és levélben érkezett igazgatói döntéseket, kialakítja a végeredményt az igazgatói döntések és tanulói adatlapok egyeztetése alapján, elküldi azt a középfokú iskoláknak (egyeztetett felvételi jegyzék).

2011. 04. 27.
A felvételt hirdető középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.


2011. 05. 02-13. Rendkívüli felvételi eljárást kell tartani, ha az általános felvételi eljárás keretében a felvehető létszám 90%-ánál kevesebb tanulót vettek fel.

2011. 05. 02.-08. 31. A középfokú iskola igazgatója rendkívüli felvételi eljárást írhat ki.

2011. 05. 17. A 2011. 05. 13-ig megtartott rendkívüli felvételi eljárást meghirdető iskola igazgatója dönt a felvételi kérelmekről.

2011. 05. 27.A benyújtott kérelmek alapján lefolytatott jogorvoslati eljárás befejezése a fenntartónál.

2011. 06. 15.Ha a tanköteles tanulót nem vették fel középfokú iskolába, az általános iskola értesítést küld a tanulóról a tanuló állandó lakhelye (vagy tartózkodási helye) szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjének.

2011. 06. 27-29.
Beiratkozás a középfokú iskolákba az iskola igazgatója által meghatározott időben.

2011. 08. 23-24. A tanköteles tanulók beíratása a kötelező felvételt biztosító iskolába (az iskola által meghatározott időben).

2011. 09. 01. A tanköteles tanulók beíratásának elmulasztásáról a kötelező felvételt biztosító iskola értesíti az illetékes jegyzőt.
Forrás: 22/2010. (V. 13.) OKM rendelet a 2010/2011. tanév rendjéről

2010. november 22., hétfő

Agresszió az iskolában - egy érdekes előadás kapcsán

A Hungaro-Dalton Szövetség szervezésében egy érdekes előadáson vehettünk részt november 4-én, Győrben. Bagdy Emőke, az iskolai élet egyik legnevesebb pszichológusa, valamint Turbók Arnold Bertalan, a megyei pedagógiai intézet vezetője tartott e témában előadást. A következő gondolatébresztő cikk ennek kapcsán került látókörömbe. A cikk nem tőlük származik (népszabadsag-online és Sulinet)

Bizonyára mindenki találkozott az iskolai agresszió valamely formájával, hisz a gyermekek egymás közötti verekedései, az iskolaudvaron zajló pofozkodások gyakori - jó esetben ártatlan - eseményei az iskolai életnek. Most az iskolai agressziót több szempontból: a gyermekek, szülők és padagógusok szemszögéből járjuk körül röviden.

Mit tehet a pedagógus, ha leköpi a diák? Mit tehet, ha az erősebb gyerek rendszeresen veri a gyengébbet? Tehet-e valamit, ha elveszi tőle az értékeit, például a mobiltelefonját? Beavatkozhat-e, ha egy agresszív csoport szabályosan védelmi pénzt szed a rászoruló gyengébbektől? Védi-e jogrendszerünk a tanárokat, vagy csak a tanulók jogai kapnak nyilvánosságot?

A nemrégen alakult Pedagógus Civil Fórum (PECIFO) tanácskozásának résztvevői szerint a tanárok rendkívüli módon ki vannak szolgáltatva. Egyre nő az iskolai agresszió, amely nem függetleníthető az iskolán kívüli társadalmi folyamatoktól. A média ontja a sokkoló háborús képeket, szembesít a terrorista merényletekkel. Az akciófilmekben tucatszám gyilkolják egymást a szereplők. A gyerekek lassan már nem is tudják elképzelni a természetes halált. "Ki lőtte le a nagymamát?" - kérdezte egy óvodás kislány a nagymama temetésén.

A mai kultúra erőszakközpontú. A családi konfliktusok jelentős része is valamiféle presszióval oldódik (vagy nem oldódik) meg, s nem hiányoznak az agresszió különféle formái a munkahelyeken sem.

- Bármennyire is meglepő, az agresszió tulajdonképpen az élet velejárója - szögezte le meglehetősen provokatív előadásában Vajda Zsuzsanna pszichológus, a Szegedi Tudományegyetem docense. Minden élőlény küzd a létfenntartásért, aki nem, súlyosan beteg. Valahol mindenkiben működik a pozíciószerzési vágy. A gyermekkor egyfajta dinamikai erőtér, kísérletezés a határokkal: meddig lehet elmenni? A korlátlan érdekérvényesítésnek jó esetben gátat szab a civilizáció, a társadalom szabályrendszerének kiépülése.

Az oktatás, a nevelés folyamán a kontroll belsővé válik, beépül az ember személyiségébe, megtanuljuk, hogy az érdekérvényesítés nem történhet gátlástalanul, mások rovására. Az iskola sokáig betöltötte a pozitív szocializációs minta funkcióját, ez volt a XIX-XX. század egyik legnagyobb vívmánya. Ma mindez megtörni látszik. A túlzott individualizmus, a gátlástalan önérvényesítés össztársadalmi jelenséggé vált, s ez az iskolát sem kíméli. A gyerekek között kialakul egy belső hierarchia, ami az erőn és a hozott előnyökön alapul.

A jog és a kulturális szokásjog ugyanakkor álszent módon erőszakellenes. A szülői pofont kriminalizálja a törvény, a pedagógus nem nézhet bele a diákok táskájába, ha lopás gyanúja forog fenn. Az iskola nem szólhat bele a diák iskolán kívüli életébe, mert ez sértené a személyiségi jogokat.

A szülők ugyanakkor az iskolát teszik felelőssé mindenért. A saját mulasztásaikért is: a feszült, szorongó családi légkör miatt sem idő, sem türelem nem jut a szocializációs nevelésre, nem is szólva arról, hogy sok helyütt maga a család sem alkalmas bármiféle pozitív minta közvetítésére.

Az iskola nem képes átvállalni a felelősséget mindenért. A pedagógusok kezében ma sem eszköz, sem megfelelő módszertani tudás nincs ahhoz, hogy megoldják ezeket a problémákat. Érzik a felelősség súlyát, ezért segítséget kérnek. Nyugodtabb iskolát szeretnének, ahol van idő elbeszélgetni a gyerekekkel, s nincs állandó harc az idővel a tananyag "leadásáért". Jó lenne, ha maradna idő és energia a családokkal való együttműködésre is. Enélkül egyre nőhet és kezelhetetlenné válhat az iskolai agresszió.

A szövegek olvasása közben leginkább csak szavak, kifejezések maradnak meg első körben, így kérdezném, hogy a kedves olvasónak mely szavak emelődtek ki?
Nekem a következők: családi konfliktusok, presszióval (ez pl. stressz)l oldódik ki, túlzott individualizmus, iskola sokáig betöltötte a pozitív szocializációs minta funkcióját, gátlástalan önérvényesítés, A szülők az iskolát teszik felelőssé mindenért...

Mennyire igaz ez? Kérem, nyugodtan reagáljanak a megjegyzéseknél. vagy csak gondolkodjunk!

2010. november 19., péntek

Hívószó rajzpályázat


A Népmese Napja alkalmából hirdetett rajzpályázatot a Műszaki Kiadó, melyre iskolánk is benevezett 2 kategóriában.Több, mint 400 pályamű érkezett be, a kiadó úgy döntött, hogy internetes szavazást indít.Látogassatok el a http://www.muszakikiado.hu/hivoszo_rajzpalyazat__kozonsegszavazas internetes oldalra, szavazzatok a nektek legjobban tetsző képre! A rajzok sorszámokat kaptak, e-mailben lehet szavazni, a hivoszo@muszakikiado.hu címre elküldött sorszámmal. Szavazni egy címről csak egyszer lehet!Szavazataitokat a kiadó 2010. november 26-ig fogadja el!Érdemes ellátogatni erre a honlapra, sok szép rajz között böngészhettek!
Az alábbiakban a 2. osztályosok rajzait láthatjátok.











Benedek Elek:

A LÓ MEG AZ EGÉR

Egyszer egy ló megunta a gazdáját, s elbujdosott. Kötőfék volt a fejében, s annak a szára vonszolódott a földön. Meglátta ezt egy kis egerecske, s hopp, a szájacskájával megfogta a kötőfék szárának a végét! Aztán hirtelen a ló elébe futott, s ment előtte, mintha ő vezette volna a lovat.

- Na lám - cincogott az egerecske -, milyen erős vagyok! Vezetem a lovat!

A ló semmit sem szólott, csak mosolygott magában. Ment, mendegélt szép csendesen a hencegő egerecske után. Az meg csak cincogott tovább:

Szép, szép, ó de szép,
én vezetem a gebét!

Így cincogott, hencegett az egerecske, de egyszerre torkán akadt a csúfolódó nóta.

Torkán akadt bizony, mert egy nagy folyó partjára értek. Nosza, egerecske, vezesd át ezen a folyón a lovat!

- Előre! Előre! - szólalt meg most a ló. - Mit álldogálsz, hős egér? Vezess át a folyón, hisz csak térdig ér!

Mondta az egerecske:

Van eszem, hogy nem teszem,
mély ez a víz énnekem!

- Na, mindjárt megmutatom, hogy nem mély - mondta a ló. Szépen bement a folyóba, s megállott a közepén.

Látod-e, te kis egér,
a folyó csak térdig ér!

- Az ám, neked, de nem nekem! - válaszolt az egerecske.

Ami neked térdig ér,
Megfúl abban az egér!

Így cincogott az egerecske, aztán könyörögve kérte a lovat:

Jere vissza, végy hátadra,
vigy által a túlsó partra!

- Jól van - mondta a ló -, általviszlek, ha megfogadod, hogy nem hencegsz többet.

Most már ezt cincogta az egerecske:

Esküszóval fogadom,
magam többre nem adom,
mint amennyit ér
egy kicsi egér.

- Úgy legyen - mondta a ló, s általvitte a folyón az egerecskét.

2010. november 18., csütörtök

Oktatási konferencia a pedagógus-életpálya modellről

Iskolánk vezetése a Nyugat-dunántúli Hálózatkoordinációs Iroda szervezésében jutott el a Commitment Ztr. által szervezett konferenciára, ahol némi információt kaptunk a kormány pedagógusokat érintő terveiről, a készülő közoktatási törvényről. Glovitzky Zoltán, a NEFMI helyettes államtitkára és Pokorny Zoltán, az Országgyülés oktatási bizottságának elnööke is megnyugtatott minket, hogy pénz jövöre sem lesz több a közoktatásban, és ez a trend folytatódik is.


A következőkben a dunatv.hu portál összefoglalóját közöljük a konferenciáról:

Az oktatás színvonalát és a pedagógusbéreket egyszerre emelné a kormány a pedagógus-életpályamodell bevezetésével. A terveken dolgozik a tárca, és Pokorni Zoltán, a Parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke szerint még ebben a ciklusban megvalósíthatják azokat.

Nem csak az iskolák keveslik a támogatást - 200 milliárd forint kellene ahhoz, hogy a pedagógus-bérek elérjék a hazai értelmiségi átlagbért. Egy általános iskolai tanár alapbére tavaly 165 ezer forint volt (természetesen bruttó - a blogszerk.), míg a diplomás alapbér 273 ezer forint.

Gloviczki Zoltán, helyettes államtitkár elmondta, hogy most nincs pénz arra, hogy finanszírozzanak bármiféle ilyen tőkeinjekciót a pedagógus-társadalomba.

A tervek azonban készülnek - mondta Pokorni Zoltán egy oktatási konferencián, aki szerint össze kell kötni a minőséget és a magasabb juttatást. A változtatással a pedagógusszakma is egyetért.

A szakma elöregszik - 10 éven belül a pedagógusok egyharmada nyugdíjba megy, ezért is fontos, hogy vonzóvá tegyék a fiatalok előtt a pedagógus-pályát.

2010. november 17., szerda

Pályaválasztási szülői étekezlet

Mint minden évben, idén is tartunk pályaválasztási szülői értekezletet iskolánkban.

Következő héten, hétfőn (november 21.), 16,45-től a 2. terembe várjuk szeretettel a nyolcadikosok szüleit.
A továbbtanuulással kapcsolatos időpontok és tennivalók ismertetése mellett a környékbeli középiskolák képviselői segítségével az adott iskolákkal is megismerkedhetnek (hogy mely középiskolák jönnek, az még egyeztetés alatt).

Várunk minden érintettet!

2010. november 15., hétfő

Helytörténeti búvárkodás a könyvtárban








Eseménynaptár

Novemberi és decemberi események iskolánkban - vázlatosan:

a. november 15,17: egészségnevelési napok – előadás hétfő délután

b. november 22: bérletes színházi előadás az alsósnak

c. november 24.: alsós olvasási verseny és pályaválasztási szülői értekezlet a 8. osztályosoknak.

d. november 25: bérletes színházi előadás a felsősöknek

e. december 5.: adventi gyertyagyújtás iskolánk szervezésében

f. december 6. hétfő: Mikulás délután

g. december 12.: adventi hangverseny

h. december 17.: fenyőünnep.

FOGADÓNAP HOLNAP!

Az első félévi fogadónapját holnap tartja a kimlei Nemzetiségi Általános Iskola. Minden pedagógushoz be lehet jutni, kivéve azokat, akik csak egy-két napot dolgoznak nálunk. Az óraadó pedagógusokat azokon a napokon, amikor óráik vannak, meg lehet találni.

A fogadóórák kezdete: délután 15 óra, vége: 18 óra.

Szívesen várunk minden kedves érdeklődőt!

2010. november 11., csütörtök

Projektnap elsős szemmel II.














Újból érdekes napra virradtunk.Ismét a saját termünkbe mentünk,de most 1 nyolcadikos sem volt ott.Előkészítettük a technika dobozunkat.-Csak nem újból lampiont készítünk?- A tanító néni sok képet mutatott Kimléről. Próbáltuk kitalálni mi hol van.Utána megtudtuk ezeket fogjuk lerajzolni kicsi kártyákra, mindenből kettőt, mert memória kártya lesz belőle.Rajzoltunk Kimle címert,templomot,horvát emlékművet, stációkat, Szentháromság szobrot,Nepomuki Szent Jánost, Béla királyt és még sok mindent.Nem volt könnyű. Mikor kész lett játszhattunk vele.
Később egy teremben kimlei idős nénikkel beszélgethettünk.Meséltek arról milyen volt mikor ők még kicsi gyerekek voltak.Nem volt számítógépük sem. Van aki még palatáblára írt.Mindig megcsinálták a házi feladatot.Régen az 1-es volt a legjobb jegy. Ha rosszak voltak körmöst kaptak.Otthon mindig segíteniük kellett a házimunkában.Azért játszottak is.A játékaikat saját maguk készítették.Nagyon ijesztő krampuszok járták a falut, még a felnőttek is féltek tőlük.A Mikulás a jóknak almát, a rosszaknak csak virgácsot hozott.A Jézuskától sem kaptak sok mindent. Néha még annak is örültek,ha legalább karácsonyfa volt. A szaloncukrot is otthon készítették.Sok minden nem volt amit mi most szeretünk. A disznóölésről is meséltek. Szalmával pörzsöltek.Sok érdekeset megtudtunk még.Nagyon kedvesek voltak a nénik, minden kérdésünkre válaszoltak.
Később elmentünk sétálni. megnéztük azokat a kimlei emlékhelyeket, amit lerajzoltunk.Le is fényképeztük őket.
Este a lampionos felvonulás is jól sikerült.Szépen világítottak a lampionok a sötétben.Utána finom teát kaptunk. Szeretjük a projekt napokat.