2010. július 25., vasárnap

Elmaradt osztálypénz visszafizetése

Felhívom a volt 8.b. osztály diákjainak és szüleiknek a figyelmét, hogy az megmaradt osztálypénzt augusztus 4-én, szerdán
fizetem vissza azoknak, akiknek maradt. Kérem ezúton is azokat, akik még tartoznak, hogy addig legyenek szivesek rendezni tartozásukat.
Csizmazia Roland, of.

Pótvizsgára felkészítés

Az augusztus 26-án, délelőtt 9 órára szervezett pótvizsga sikeres teljesítéséhez a szaktanárok három konzultációs időpontot (beszélgetést, tanulási munka ellenőrzését, segítését) jelöltek ki.

Az első ilyen időpont: július 29., azaz jövő csütörtök - 9.00 óra.

A többi időpont várhatóan a következő három héten, csütörtökönként (augusztus 5. és 12.) ugyanabban az időpontban lesz.

Csizmazia Roland, igh.

Kompetenciamérés 2009. - Az eredmények elemzése IV.

B) Nyolcadik évfolyam: Szövegértés

A szövegértés-szövegalkotás kompetenciaterület mérési eredménye – hasonlóan a hatodikos eredményhez – jobb, mint a matematikai-logikai kompetenciaterületnek.

A diákok szövegértési eredménye országos átlaghoz (502 pont) képest kissé jobb, 510 pont 494 és 527 pont közötti konfidencia-intervallumban. A közepes községi átlag 472, amihez képest viszont ténylegesen jobb az eredményünk. Kevés azoknak az iskoláknak a száma országosan is, amelyek lényegesen jobb eredményt produkáltak, de a közepes községek esetében pedig csak 49. Országos összesítésben 1152 iskola teljesített rosszabbul, ezekből 419 tartozik a közepes községek közé.

A CSHI szemszögéből elvárt eredménynél – ahogy a központi elemzés is írja – iskolánk eredménye szignifikánsan jobb. A előre vetített 482 ponthoz képest 510 pontot teljesítettek. A regressziós egyenes alapján még a konfidencia-intervallum alsó határa van közel a várható eredményhez.

Ha az elért képességszinteket vizsgáljuk, jó eredmény, hogy 1. szint alatt nem szerepel tanuló, míg az 1. szinten is kevés, 8%-nyi diák szerepel. Nagyon nagy többségük (65%) a 2. szinten áll, vagyis az általános olvasási és olvasásértési képességeik jók. A mért tanulók 16%-a jutott el a 3. szintig, és 10,8%-uk már a 4. szinten van (ami egyébként egy átlagos gyermektől a szakemberek szerint csak középiskolában várható el).

Az eredményünk a tavalyi átlagponttól semmiben sem különbözik, 2004-től folyamatos, erőteljes javulás alakult ki, ami jelenleg stagnál. Sikeresnek tűnik a munka, amivel e kompetenciaterületet fejleszteni kívántuk.

8. osztály; szövegértés

2001[1]

2003[2]

2004

2006

2007

2008

2009

Elért pontszám

492 –

54,6%

56%

434 –

48,2%

461 – 51,2%

495 – 61,9%

513 – 64,1%

510 – 63,75%

Országos átlag

500

497

497

506

502

Községi iskolák átlaga

451 –

50,1%

47%

472

467

468

478

472

Közepes községi iskolák átlaga

419 –

46,5%

47%

473

467

478

472

Telephelyük tényleges eredménye a CSHI alapján

434

461

484

479

510

Várható eredmény a községi telephelyekre illesztett CSHI-index alapján

462

472

483

480

482

A következő táblázatban a két évvel korább eredményüket foglaltam össze. A változás itt már láthatóan negatív irányú, hiszen több diák került a 3. szintről a 2.-ra. Gyakorlatilag a 3. szinten lévő fele visszaesett, ami életkori sajátosságaikkal magyarázható. A nyolcadik év végén mért eredményeket erősen befolyásolja a diákok hozzáállása, ami ekkorra már a tanulási eredményeiken is meglátszik. Többen azt gondolják, hogy második félévben, a felvételik lezajlása után már nem kell semmit sem csinálni. Ezért minél közelebb jutunk a tanév végéig, annál kevesebbet tanulnak. A kevesebb gyakorlás miatt agyuk sem dolgozik annyira, hogy hitelesen helyt tudjanak állni egy 4 órán át tartó, erős koncentrálást igénylő mérésen. Ha valamilyen szankcióhoz köthetnénk a mérés eredményét, talán sikeresebbé válnának azok.

szövegértés

2008 – 6. évfolyam

2009. – 8. évfolyam

1. szint alatt

1. szint

5,9%

8,1%

2. szint

32,4%

64,9%

3. szint

38,2%

16,2%

4. szint

23,5%

10,8%

A két osztály között nagy eltérés nem mutatkozik az egyéni eredmények között. A „b” jelű osztályban elmondható, hogy több a 3. szintet elérő tanuló. Az „a” jelű osztályban egy-két kivétellel a 2. szinten áll az összes mért diák, csak két diák van a 4., egy pedig az 1. szinten.

C) Összegzés

Mint a fenti adatelemzésből kitűnik, itt is gyengébb a matematikai-logikai kompetenciaterület eredménye, mint a szövegértés-szövegalkotásé. Hasonlóan a hatodik évfolyamhoz, a probléma ugyanaz. Személyenkénti elemzéssel lehet megtalálni az egyes problémákat, fejlesztendő részképességeket, ami nagy munka. Matematikát tanító pedagógusok és alsós kollégák segítségével keressük a problémákat, és megoldásukat. Biztosan nagy szükség van külső szakértők bevonására, amit a megyei pedagógiai intézettől vártuk és várjuk még mindig.

A személyenkénti elemzés csak a végleges, központi elemzések elkészülte után indulhat. Diákok saját kódjai alapján vizsgáljuk az internetes adatelemző oldal segítségével a problémákat. Ezeket az ismereteket felhasználva alkotunk képet a diákok hiányosságairól, eredményükről.



[1] 5. osztályos adat!

[2] 6. osztályos adat!

Kompetenciamérés 2009. - Az eredmények elemzése III.

2. 8. évfolyam

A mérést megíró évfolyamon két osztály volt, az „a” jelűbe 19, a „b” jelűbe 20 tanuló járt. SNI-s tanuló 2 fő volt, ők nem szerepelnek az elemzésben. HHH-s diák összesen 4 volt. Minden tanuló kitöltötte a CSHI-kérdőívet, de csak 35-é volt értékelhető.

A) Matematika

Ezen a kompetenciaterületen hasonló eredményt értek el a diákok, mint a hatodik évfolyam. Az országos átlaghoz (484 pont) viszonyítva sem jobb, sem rosszabb az eredmény; 472 pont a 455-492 pontok közötti konfidencia-intervallumon belül. A közepes községi eredmény azonban 460 átlagpont, így enyhén jobb az eredményünk. A hatodik évfolyam eredményénél tehát egy kicsit jobb.

A szignifikánsan jobban teljesített iskolák száma országosan 871, míg közepes községek csoportjában 134. A lényegesen rosszabbul teljesítők száma országosan 797, közepes községek közül pedig 287. Ezzel a közepes községek iskolái közül a középső harmad felső részén helyezkedünk el.

A CSHI vizsgálata során a szakemberek 467 pontot jósoltak nekünk, amit gyakorlatilag egy kicsit léptük túl. Tehát a várakozásoknak megfelelően teljesítettünk. Enyhén magasabban helyezkedik el iskolánk, mint ahogyan azt a regressziós egyenes átlaga adná.

8. osztály; matematika

2001[1]

2003[2]

2004

2006

2007

2008

2009

Elért pontszám

464

39%

464 – 51,5%

445 – 49,4%

442 – 55,3%

465 – 58,1%

472 – 59%

Országos átlag

41%

500 – 55,5%

494 – 54,8%

491

497

484

Községi iskolák átlaga

449

36%

473 – 52,5%

465 – 51,7%

469

473

460

Közepes községi iskolák átlaga

409

36%

475 – 52,8%

465

473

459

Telephelyük tényleges eredménye a CSHI-index alapján

463

470

481

472

472

Várható eredmény a községi telephelyekre illesztett CSHI-index alapján

465

472

481

474

467

A korábbi eredményekkel összehasonlítva folyamatos az enyhe emelkedés. Az országos adatokat figyelve a 2009-es mérés a többi iskolának is gyengébben sikerült, hiszen az országos átlag is alacsonyabb. Ehhez képest tartós a folyamatos emelkedés. A 2007. évi mélyponthoz viszonyítva 30 ponttal értünk el többet.

A kompetenciamérések folyamatosságának egyik haszna, hogy a fejlődési ívet is ábrázolni tudja. Összehasonlítható ugyanis a korábban megírt hatodikos eredmény a mostani nyolcadikos eredménnyel. A 2007-ben megírt hatodikos kompetenciamérés eredménye az előző fejezetben szerepelt, és negatív csúcsként említettem. Akkor ugyanezek a diákok 446 átlagpontot értek el, amihez képest a 472 már fejlődés. A képességszintek alakulásában elmondható, hogy több diák került a 2. és a 3. szintre, mint 2007-ben, viszont vannak olyan diákok is, akik visszaestek az 1. szint alá. 2007-ben ugyanis nem volt senki sem az 1. szint alatt.

matematika

2007 – 6. évfolyam

2009. – 8. évfolyam

1. szint alatt

0%

10,8%

1. szint

5 - 14%

35,1%

2. szint

11 - 32%

43,2%

3. szint

13 - 37%

10,8%

4. szint

6 - 17%

0%

A két osztály eredménye között nem sok különbség mutatkozik, a „b” jelű osztályban nagyobb a gyerekek szóródása, nagyobb a különbség a legjobb és legrosszabb eredmény között.


[1] 5. osztályos adat!

[2] 6. osztályos adat!

Kompetenciamérés 2009. - Az eredmények elemzése II.

B. Hatodik évfolyam: Szövegértés-szövegelemzés

Az országos átlageredmény 513 pont, iskolánk pedig 516 pontot ért el a 492-541 pont közötti konfidencia-intervallumon. A közepes községek átlagához (486 pont) képest is jobban teljesítettünk. A többi iskolához viszonyítva országosan 540, közepes községek szintjén pedig 67 iskola teljesített érezhetően jobban; országosan 843-an, közepes községek iskolái közül pedig 324 teljesített rosszabbul. A legnagyobb csoport a hasonlóan teljesített iskolák közül került ki.

A CSHI-index figyelembevételével az eredmény még mindig pozitív. De fontos megjegyezni, hogy az országos átlag is magasabb 500 pontnál, így a CSHI-index figyelembevételével készült várható eredmény is magasabb, 508 pont. Ehhez képest a várt eredményt értük el, enyhén magasabb iskolánk eredménye a regressziós egyenes vonalánál.

A képességszintek százalékos megosztása alapján jó hír, hogy egy diákunk sincs ebben az évfolyamban, aki 1. szint alatti eredményt ért volna el. Közel 20%-uk van az 1. szinten, 32%-uk a 2. szinten, és 42%-uk pedig a harmadik szinten. 6,5% pedig eljutott a negyedik szintre. Főleg a harmadik szint nagyon erős, ami jelzi, hogy valamivel több, mint 2/5-ük jó szövegértési képességekkel rendelkezik.

szövegértés

2003

2004

2006

2007

2008

2009

Elért pontszám

514 – 64,25%

487 – 60%

537 – 67%

519 – 64%

551 - 68,9%

516 – 64,5%

Országos átlag

509

512

519

513

Községi iskolák átlaga

484

490

484

Közepes községi iskolák átlaga

484

489

484

A táblázat alapján látszik, hogy iskolánk hasonló teljesítményt mutatott az összes mérés során. A 2008-as mérés eredménye azonban itt is egy kis kiugrást mutat.

C) Összegzés

Az eredmények összehasonlítása alapján elmondhatjuk, hogy nagy a különbség a matematika és a szövegértés kompetenciavizsgálat eredményei között. Míg szövegértés területén diákjaink tartják a jó, országos áltagnál általában jobb szintet, addig matematikából marad a rosszabb eredmény. Tény, hogy szövegértést fejleszteni lehet szinte minden tanórán, nagyon sok ilyen célt szolgáló feladatgyűjtemény létezik, de matematikából megmaradt az a gyakorlat, hogy csak a tanórán zajlik fejlesztés. Kevesebben veszik észre, hogy a logikai kapcsolatok felismerését, következtetést, ok-okozati kapcsolatok feltárását, grafikon- és ábraelemzést, térképolvasást és –használatot más tanórákon is lehet gyakorolni. Kevesebb alkalmat teremtünk erre tanóráinkon. A kompetenciaalapú oktatás következő fejlődési fokozata ennek felismerése, és tanórákra való beépítése lehet.

Kompetenciamérés 2009. - Az eredmények elemzése



Bevezetés

Az Országos Kompeteciamérést az Oktatási és Kulturális Minisztérium szervezi minden tanévben, május utolsó szerdáján. A mérés lefolytatására jó szervezett rendszert épített ki a Minisztérium és a hozzá tartozó hatósági szerv, az Oktatási Hivatal. Általános iskolai szinten negyedik, hatodik és nyolcadik évfolyamon szervezik meg a mérést, matematika-logikai és szövegértés-szövegelemzés kompetencia-területeket vizsgálva. A mérés során a szervezők megpróbálnak mindenféle visszaélést, egyenlőtlen helyzetet kikerülni, így 2009-ben már minden helyszínen felügyelt mérési biztos, mindenhol dolgozik mérési koordinátor, akik kiképzése is az Oktatási Hivatal feladata volt.

Intézményünkben 2009. május 27-én, szerdán reggel 8 órától 12 óráig tartott a mérés. A koordinátor, Vojnisek Ferencné mellett mérési biztos is felügyelte a szabályosságot. Minden említett évfolyamon megvalósult a mérés, összesen két tanuló hiányzásával. A mérés megírása során a diákokat a többi osztálytól elkülönítettük, mérésvezetőjük egész nap felügyelte az írást. Minden osztályban olyan mérésvezetőt jelöltünk ki, aki nem tanítja az adott csoportot magyar nyelv és irodalom, valamint matematika tantárgyakból.

A mérés után a dolgozatokat a szervező hivatal szakemberei javították, és értékelték, de ezalól kivételt képez a negyedikes mérés, ahol a megoldásokat kollégáink vitték fel egy internetes oldalra, ami értékelést adott. A hatodik és nyolcadik évfolyam mérési eredményeit március elejétől bárki megtekintheti az Oktatási Hivatal Központi Informatikai Rendszerének honlapján a www.kir.hu/kompetenciameres oldalon.

A követező elemzéshez a FIT-jelentés telephelyi jelentését használtuk fel.

1. Hatodik évfolyam eredményei

Ezen az évfolyamon egy osztály van, 31 fő írta meg a mérést. SNI-s[1] tanuló és mentességet kapott diák nem volt. A családi háttér jellemzésére szolgáló HHH-s[2] besorolást 4 tanuló kapta. A családi hátteret felmérő kérdőívet 30 tanuló adta be.

A) Matematika

A hatodik évfolyam átlageredménye 459 pont a 439-483 pontos konfidencia-intervallumon[3] belül. Intézményünk eredményénél országosan 1140 iskola eredménye volt jobb, míg 475 iskoláé rosszabb. Ugyanebben az eredménysávban van 1130 iskola. Közepes községek között 215 iskoláé jobb, 186 iskoláé rosszabb és 406 iskoláé azonos. Tehát ezek alapján elmondható, hogy eredményünk a közepes községek átlagába tartozik. Az országos átlagtól, ami 489 pont, hozzávetőleg 20 ponttal értünk el kevesebbet.

A családi háttérindex (CSHI) befolyásolja az eredményt, ugyanis itt figyelembe veszik a kitöltött kérdőív alapján a helyi családok szerkezetét, végzettségét, azaz a mérést író diák családi környezetét, és ebből próbálják meg a mérési eredményt értékelő szakemberek a várható eredményt kikövetkeztetni. Ez alapján a várható eredményünk 481 pont, amitől a tényleges eredmény szignifikánsan nem különbözik.

A diákok egyes eredményeit figyelembe véve a diákok 25,8%-a van 1. szint alatt, 29%-a 1. szinten és 45,2%-a a 2. szinten. Az elért eredmények a korábbi mérésekhez hasonlítva nem javultak, gyakorlatilag a tavalyi 507 pont volt a hatodik évfolyamosok között a legjobb. Addig folyamatos emelkedést tapasztalhatunk, de a tavalyi eredmény visszaesést jelent.

A visszaesés okai között az osztályok eltérő szerkezetét, képességeik különbözőségét lehet felsorolni. A korábbi hatodikosok összesen 36-an voltak, de két különböző, aránylag kisebb létszámú osztályban, míg a 2009-es felmérést írók egy osztály alkottak. Itt azonban csoportbontással próbáltuk matematika és magyar órákon oldani ezt a problémát.

Matematika

2003

2004

2006

2007

2008

2009

Elért pontszám

495 – 61,9%

462 – 57,7%

455 – 56%

446 – 55%

507 – 63,3%

459 – 57,4%

Országos átlag

505

493

499

489

Községi iskolák átlaga

478

461

472

465

Közepes községi iskolák átlaga

477

472

465

Az azonban tény, hogy a 2009-es eredmény nem javult, elvárásaink ennél magasabbak. Ezért a munkacsoport minden diák tekintetében vizsgálatot folytat, hogy miként tudjuk javítani az egyes eredményeket. Külső segítségben nem nagyon bízhatunk, ugyanis hiába kértük több alkalommal is a megyei pedagógiai intézet segítségét írásban is, eddig visszajelzést nem kaptunk az ügyben.


[1] SNI= sajátos nevelési igényű tanuló

[2] HHH= halmozottan hátrányos helyzetű

[3] Konfidencia-intervallum: Az eredmény becslés, ezért e ponthatárokon belül valószínűsíthető 90%-os bizonyossággal intézményünk eredménye. Ennek átlaga 459 pont.

2010. július 14., szerda

Vége a VB-láznak - Mi lesz velünk?

Az elmúlt egy hónap nem szólt másról, csak a fociról. A kevésbé focirajongóknak maga volt a pokol, míg a focidrukkereknek "A Csodálatos Álom". A dél-afrikaiaknak meg mindkettő.
A VB eseményei - gondolom - mindenkihez eljutottak valamennyire, így hallhattunk a csoportmeccsek alatt elvérzett francia, angol, olasz nagycsapatokról. Aztán sikeresnek minősített afrikai és ázsiai csapatok, érdekes országok is előkerültek. A kieséses szakaszban sok szomorú arcot és mégtöbb örömöt láthattunk, kiesett a sokszor győztes Brazília, Argentína is. Végül a legjobb 4 csapat döntötte el egymás között, hogy ki lesz a bajnok. Németország és Uruguay közül az előbbi lett győztes, így a harmadik. A döntőt pedig nagy meglepetésre Hollandia és Spanyolország vivta meg. A világbajnok pedig az Európa-bajnok spanyol csapat lett.
Érdekesség volt, hogy magyar bíró is vezetett több mérkőzést a vb-n. Kassai Viktor és két segítőtársa - nemzetközi vélemények alapján - jól vezette a kapott mérkőzéseket.
Sok vidámságot, könnyet láthattunk, és mindenki megismerte a vuvuzela imádnivaló hangját. Legközelebb 4 év múlva vár ránk hasonló élmény.

Köszönjük Sió! - Újabb lehetőség nyerni

Sziasztok!

Szavazzatok a kimlei gyerekek rajzaira a http://www.koszonjuksio.hu/galeria2010.php internetes oldalon!
A márciusi Sió Egészségnap képeit megnézhetitek a http://www.koszonjuksio.hu/galeria_SIObulik.php címen.

Köszönjük, Sió!
2010. július 1-től elindult az internetes szavazás a Köszönjük, Sió! rajzpályázatra beérkezett alkotásokra.Szavazzatok társaitok rajzaira a http://www.koszonjuksio.hu/galeria2010.php internetes oldalon! A szavazáshoz regisztrálni kell, csak sikeres regisztráció után tudtok belépni a rendszerbe!Naponta 1 érvényes szavazatot tudtok leadni.Szavazzatok akár mindennap, mert a 100 legjobb ötlet beküldője SIÓ ajándékcsomagot kap! A legügyesebb közösségek pedig SIÓbulit nyerhetnek iskolájuknak! A szavazás szeptember 30-ig tart.
A márciusi Sió Egészségnap képeit megnézhetitek a http://www.koszonjuksio.hu/galeria_SIObulik.php címen.
Köszönjük, Sió!

2010. július 9., péntek

TRAGÉDIA


A hír:

Egy vontatott uszályhajó ütközött egy városnézőket - köztük a mosonmagyaróvári Kossuth Gimnázium jelenlegi és volt növendékeit - szállító vízibusznak az Egyesült Államokban. Egy 16 éves lány és egy 20 éves fiatalember eltűnt a vízben.

Az amerikai hatóságok hivatalosan értesítették Magyarország New York-i konzulátusát, hogy ma délutánra megtalálták mindkét magyar áldozat holttestét is - közölte a külügyi tárca szóvivői irodája az MTI-vel.

(forrás: Kisalföld, MTI)

Szörnyű, sokkoló, hihetetlen, szomorú. Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor ezt a hírt hallottam. Tanárként minden kirándulás esetében ilyen balesetektől tartunk a legjobban, mert ezek kivédhetetlenek. Egy iskolai csoportot mindig aggodalommal és a legrosszabbra való felkészüléssel kísérünk, de ami a világ másik oldalán történt egy hozzánk közel lévő középiskola diákjaival, az felfoghatatlan. Ismerősök és barátok vannak a legnagyobb veszteséget átélt gyerekek között, akik azt hitték, jót kaptak az élettől, de ez egyáltalán nem volt így. És mi, felnőttek sem tudunk ilyenkor mit mondani, csak állunk széttárt karokkal. Fontos életek szűntek meg létezni, akik így félig ismeretlenül is közel kerültek hozzánk, ami elfogadhatatlan.

Nagyon sajnálom a gyászoló családot, a poklot megjárt gyerekeket, aggódó szülőket, kollégákat. Kitartást és sok erőt kívánok nekik az elkövetkezőkhöz, a felfoghatatlanhoz, a tragédiához.

Szombaton este 8-kor bárki leróhatja kegyeletét a gimnázium előtt egy szál virággal, gyertyával.