2010. március 31., szerda

Körzeti kispályás foci-döntő

Hétfőn, március 29-én rendezték Jánossomorján a körzeti kispályás focidöntőt az I. korcsoportban. Az egymást körbeverő csapatok továbbjutását a gólarány döntötte el, így a következő eredmény kerekedett.

I. hely: Haller János Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola máriakálnoki tagintézménye
II. hely: Körzeti Általános Iskola, Jánossomorja
III. hely: Nemzetiségi Általános Iskola, Kimle

Kispályás foci

Tegnap, 2010. március 30-án rendezték Csornán a IV. korcsoport kispályás foci megyei elődöntőjét. A három résztvevő csoport közül a kimlei fiúk jutottak tovább első helyen a megyei döntőbe.

Eredmények:
I.hely: Nemzetiségi Átlalános Iskola
II. hely: Széchenyi István Általános Iskola, Csorna
III. hely: Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Ágfalva
Gratulálunk nekik!

Várható események a tanév végéig

  1. Tavaszi szünet: április 2-6-ig.
  2. Olasz látogatók Cartigliano-ból április 1-én. Filmet forgatnak az iskoláról és a faluról, amit kint levetítenek.
  3. Horvát területi verseny: április 13. Előzetes számítások szerint csak az alsósok jönnek iskolába, és a verseny előtt egy kis műsorral kedveskedünk a vendégeknek. (Hoffmann Lídia és Pormüller Jánosné a felelősök)
  4. fogadó nap: április 14.
  5. Felsős szavalóverseny április 15.
  6. április 20, szerda: Kimle-vetélkedő (szervező: Króneisz Flóriánné) Témája iskola-, és falutörténet. A versenyt megelőzően már kiállítást szervezünk, amihez anyagot gyűjtünk régi iskolai füzetekből, ellenőrzőkből, egyéb iratokból és eszközökből.
  7. Alsós logikai verseny Hegyeshalomban április 23-án.
  8. Matematikai verseny Máriakálnokon április 21-én.
  9. Német szavalóverseny április 27-én.
  10. Rendőrök előadása április 30-án.
  11. Május 5-6-7: Országjárás a hetedikeseknek.
  12. Május 6.: ISO-ellenőrzés.
  13. Május 8.: Országos szorobánverseny Budapesten.
  14. Május 13.: Madarak és Fák Napja.
  15. Május 14.: Éneklő Ifjúság Énekkari Találkozó
  16. Május 16.: Települési Német Nap.
  17. Május 21 - 24: utazás Cartigliano-ba, az olasz testvérközségbe.
  18. Május 26: Országos Kompetenciamérés
  19. Június 7-től horvát kirándulás
  20. Június 11: ballagás.

2010. március 30., kedd

Országos futóverseny Gödöllőn

Nagy öröm ért minket, mikor megtudhattuk, hogy a megyei futóversenyek szép helyezést elért 4. korcsoportos fiúcsapatunk továbbjutott az országos futóversenyre. Így két hét múlva, április 15-én Gödöllőn rendezett versenyen összemérhetik ewrejüket a többi megyei versenyeken elért csapattal.

Gratulálunk nekik!

Egészségnap a Sió-val










Egészségnap a Sió-val

Iskolánk az idei tanévben már második alkalommal vett
részt a Sió-Eckes Kft. által meghirdetett
rajzversenyen
:
„Mutasd be te hogyan javítanád saját és barátaid életét a SIÓ-val!” Sok szép
és ötletes rajz született,ezek felkerültek a
www.koszonjuksio.hu honlap galériájába is.
A pályázat eredményeként 6 tanuló kapott a tanévnyitón
új iskolatáskát a Siótól.A zsűri véleménye szerint
iskolánk magas színvonalú pályaműveket küldött be,
ezért ajándékozott meg minket a cég egy Egészségnappal.
Március 25-én tartottuk meg ezt a rendezvényt, a
Siótól kapott sok-sok gyümölcsös finomsággal.
(őszibaracklé,almalé, narancslé,gyümölcspürék)
Ez a nap a tanulás mellett az egészséges
táplálkozásról is szólt.
Egészségmegőrzéssel kapcsolatos szövegértési
feladatokat,egészségnevelési totót,rejtvényeket
oldottak meg az osztályok.
Megismerkedtünk Vitatigrissel az interneten.
(www.vitatigris.hu)
Ami még lényeges,idén is lesz rajzverseny,
reméljük,hogy most is lesznek díjnyertes alkotások!
Köszönjük,Sió!

Vizsgázott az egész 4. osztály






2010. március 29.-én. a kimlei 4. osztályból minden tanuló Kyú vizsgát tett szorobánból. Már 2. éve vesznek részt teljes létszámban ezen a megmérettetésen. Most is lelkiismeretesen készültek,ez meg is látszik az eredményükön. Első osztályos koruk óta számolnak ezen az eszközön. Többségüknek kedvenc tantárgyai közé tartozik a matematika. 10 tanuló a szorobán versenyre is benevezett. Ők minden bejutottak az országos versenyre,ami 2010. május 8.-án lesz Budapesten.

Képek a Szorobánversenyről















HORVAT SZAVALÓVERSENY EREDMÉNYEI

1-2. OSZÁLY

1. Stipkovits Máté

2. Szédelyi Rebeka

3. Takács Kitti és Winkler Márk

3-4. OSZTÁLY

1. Nagy Karolin

2. Németh Henrietta és Sípos Alexandra

3. Adora Daniella és Mozsolics Marika

5-6. OSZTÁLY

1. Brányi Laura

2. Gyergyói Eszter és Szabó Réka

3. Farkas Petra és Skultéti Barbara

7-8. OSZTÁLY

1. Tóth Petra

2. Farkas Fruzsina

3. Grundtner Patrícia és Németh Kitti

2010. március 29., hétfő

2010. szorobánverseny eredménye


A számok világának megismerése, törvényeinek megértése sok gyereknek okoz – néha megoldhatatlannak látszó – nehézséget. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a felnőttek többsége nem titkolja ellenszenvét a matematika iránt. Ezen hibás szemlélet elleni harcot a kicsiknél kell kezdeni, az alapfogalmak, szemléletes, pontos tanításával. Ennek a munkának egyik hasznos eszköze a szorobán.

A szorobán kiválóan alkalmazható a tízes számrendszer felépítésénekszemléletes bemutatására, valamint a számok képi megjelenítésére.

A természetes számokat szorobánnal láthatóvá tudjuk tenni, hiszen minden számnak van egy és csak egy képe.

Lehetővé teszi, hogy lépésről, lépésre lássák a gyerekek a számolás folyamatát: pótlást, bontást, összeadást, kivonást, helyi értékeket, szorzást, osztást, mértékváltást.

Fejleszti a fejszámolás képességét, ugyanis az egységes ujjmozdulatok elraktározódnak az agyban, és onnan tetszés szerint előhívhatók. Kellő gyakorlás után mindazt, amit eszközzel meg tudnak oldani , megcsinálják fejben is.

Kimlén a Nemzetiségi Általános Iskolában, tizenkettedszer rendeztük meg a területi szorobán versenyt és kyú vizsgát. Örömünkre egyre népszerűbb ez az eszköz a diákok és szüleik körében. A megmérettetésen, összesen 132-en vettek részt, 6 iskolából.:

Gönyű Széchenyi István Ált. Isk.,

Győr Váci Mihály Ált. Isk.

Kimle Nemzetiségi Ált. Isk.

Marcaltői Kmety György Evangélikus Ált. Iskola és Óvoda

Győrújbaráti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Művelődési Központ

Nyúli Pilinszky János Általános Iskola


Eredmények:

1.osztály: I. Kastal Zalán Gönyű

Meggyesi Dániel Gönyű

II. Tóth Anett Gönyű

III. Bodó Péter Gönyű

Jagodics Rebeka Gönyű

Kiss Bence Gönyű

Vedres Boglárka Gönyű

Vígh Szabina Gönyű

2. osztály: I. Koncz Ádám Gönyű

II. Pongrácz Krisztián Gönyű

3. osztály: I. Romos Patrik József Gönyű

4. osztály I. Sipőcz Jázmin Kimle

II. Németh Henrietta Kimle

Veress Lili Kimle

III. Deli Máté Kimle

Jagodics Gábor Gönyű

Kastal Ádám Gönyű

Kovács Anna Kimle

Megyimóri Szabina Kimle

Molnár Krisztina Győr

5. osztály: I. Csákvári Klaudia Gönyű

6. osztály: I. Kalcseff Adrienn Gönyű

II. Zvezdovits Réka Gönyű

8. osztály: I. Grundtner Patrícia Kimle

II. Ördög Antal Gönyű


Az országos versenyre tovább jutott még 80% feletti teljesítménnyel:

1. osztályból:, Weisz Kornélia (Kimle)

Aranyos Anna, Csabán Vivien Zsófia, Pánczél Réka, Szabó Viktória Eszter, (Gönyű)

3.osztályból: Kovács Bálint (Gönyű),

4.osztályból: Bekő Zsuzsanna , Dániel Bianka, Paulik Cintia, Sipos Alexandra(Kimle), Detrik Endre, Kalcseff Martin, Madar Benjamin Bálint,Megyesi Imre, ( Gönyű) Drázsnyák Zsófia, Vida Kristóf(Győr)

Nagy Fruzsina (Marcaltő)

5. osztályból: Molnár Mercédesz (Gönyű)

8. osztályból : Soóky László (Gönyű)

Kyú vizsgán 119 tanuló vizsgázott, 97 tanuló sikeresen , köztük 3 szülő is.

Köszönjük BAÁN-BT nagylelkű felajánlását mellyel hozzájárultak a verseny sikeres lebonylításához!

Szorobánversenyesek – 2. csoport


A csoportban vannak alsósok is ( harmadikosoktól) és felsősök is (hatodik osztályig) marcaltői, gönyűi és győrújbaráti gyerekekkel.

- Merre jártatok eddig?

- Az alkímia foglalkozással kezdtük, majd ettünk. Ezt követően számítógépeztünk és most blogot írunk.

- Mi fogott meg titeket a szorobánban?

- Könnyebben számolunk, golyókat kell csak húzkodni, meg ötöst is kapunk érte.

- Hányas kyú-t szeretnétek elérni?

- 9-es és a 10-est.

- Szerettek számítógépezni?

- Persze, mindenki. Főleg az iwiw-et és a myvip-et nézzük. Szeretjük az msn-t is.


Szorobánversenyesek – 6. csoport bemutatkozása


A csoport egy része már korábban, az első bemutatkozók között szerepelt. Itt főleg gönyűiek, marcaltőiek vannak. Felsősök, 6-8. osztályosokból áll a csoport.

- Eddig merre jártatok a versenyen kívül?

- Kísérleteztünk, meg ettünk.

- Milyen kísérletet néztetek meg?

- Napelemes autót láttunk, ami ment. Ezen kívül megnéztük, hogyan bont vizet az autó.

- Mit ettetek?

- Pizza volt, egy hibája volt: kevés.

- hogy sikerült a verseny?

- Általában jól, könnyűek voltak a feladatok.

- Melyik kyú-t céloztátok meg?

- A csoportból volt aki, a 7-est, meg a 6-ost, de Soóky László Gönyűről az 5-össel, Ördög Antal pedig a 4-essel is megpróbálkozott (Ő az egyetlen).


Szorobánversenyesek – 1. csoport bemutatkozása


A csoport tagjai 2. és 3. osztályosok, győrújbaráti, győrszentiváni, gönyűi és kimlei diákokból áll a csoport.

- Mióta szorobánoztok?

- A legtöbben 1-2 éve, de van, aki 3 éve is már.

- Otthon is szorobánoztok?

- Igen, sőt szakkörön is. Igazából a fejben számolást bárhol csinálhatjuk, és gyorsabban, mint anyu!

- Hogy éreztétek magatokat eddig a versenyen?

- Jól, könnyűek voltak a feladatok.

- Mit csináltatok a játszóházban?

- Nyuszis tojástartót és szalvétagyűrűt, meg nyusziláncot.

Szorobánversenyesek – 4. csoport bemutatkozása

A csoportban sok diák gyűlt össze Győrújbarátról, a győri Váci Mihály Általános Iskolából és a kimlei Nemzetiségi Általános Iskolából.

- Szerettek szorobánozni?

- Általában igen.

- Mi a jó a szorobánozásban?

- Mert egyszerűbb vele számolni.

- Mikor használjátok?

- Általában matek órákon, szakkörön és egyébként is. Pl. megcsináljuk a matekházit.

A Váci Mihály Általános Iskolából 14 gyerek érkezett. Voltak, akik versenyeztek, de voltak, akik csak vizsgáztak. Legtöbben a 8-as kyu-t célozták meg, de voltak 10-est és 9-est próbálók is. A felkészítő tanár Otoltics Ernőné, Ibolya néni volt.

Szorobánverseny Kimlén - az első csoportról


A kimlei Nemzetiségi Általános Iskola idén is megszervezte a területi szorobánvesenyt. Minden részvevő csoporttal készítünk egy kis riportot, képekkel, sok információval, hogy megmaradjon az utókor számára.

Több iskolából is érkeztek versenyzők, most gönyüiekkel, marcaltőiekkel és győrújbaráti diákokkal beszélgetünk.


Erik és Marci Győrújbarátról, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából érkeztek, céljuk, hogy a vizsgán elérjék a 8-as kyu-t.
- Sokat gyakoroltatok?
- Minden nap gyakorlunk otthon. Szakkörre járunk heti egy alkalommal Marosné Király Erzsébettel, felkészítő tanárunkkal.
- Hány éve számoltok szorobánnal?
- Kb. 2 éve.

Nagyon sokan érkeztek Marcaltőről, a Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvodából. 25 diák érkezett összesen. Bognár Rozália, felkészítő tanárral szakkör keretében készülnek a vizsgára, versenyre. Az ötödikesek órán is használják a szorobánt, mások csak a szakkörön.
- Észrevettétek-e, hogy mennyivel előbbre jártok tudásban, mint a kortársaitok?
- Igen, de nem nagyon foglalkozunk vele.
- Korán keltetek ma?
- Igen, mert messzebbről jöttünk, meg az óraátállítás is bezavart.
- Milyen hosszú az út?
- Kb. másfél órás.
- Nehéznek tünnek a vizsgafeladatok?
- Az első alkalommal igen, de már kezdünk belejönni.

43-an érkeztek Gönyűről, a Széchenyi István Általános Iskolából. Általában délután heti egy alkalommal tartanak szorobánszakkört, de most a verseny előtt minden reggel 7 órától gyakoroltak Ágoston Zoltánné, Edit nénivel. Az alsósok pedig Zvezdovitsné Gangl Tímeával készülnek a szorobánversenyekre.
Szilvi, Csilla és Kitti jelenleg ötödikesek, de elsős koruktól kezdték a szorobánozást. Most a nyolcas, Csilla pedig a 7-es kyu megszerzésére gyakorolt.
- Korán indultunk mi is, negyed 8-kor.
- Szeretitek ezt csinálni?
- A siker, dícséretek meg a tanár nénik ösztönöznek minket a folytatásban.

2010. március 27., szombat

Hová jutottak? - Kapuvári lányok sikere

A kapuvári Felsőbüki Nagy Pál gimnázium lányai nyerték a megyei amatőr kézilabda bajnokságot.

A gimis lányok az amatőr kézilabda IV. (1995-96-os születésűek) korcsoportjában indultak. (A bajnokságot megyei szintig rendezik.)
A körzeti versenyben a Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálattal (vagyis a Széchenyi és Pátzay közösen) és a Beledi Mikrotérségi Általános MűvelődésiKözpont Általános Iskolával játszottak. A megyei elődöntőbe a gimi jutott tovább.
A megyei elődöntőt Beledben rendezték, résztvevők: Felsőbüki, II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ (Csorna) és Általános Iskola Hegykő.
"Szoros küzdelemmel, de ezt is sikerült megnyernünk" - tudtuk meg Timár Orsolya testnevelőtől.
A megyei döntőt Kimlén vívták a csapatok (febr. 24). A gimisek ellenfele volt a kimlei Nemzetiségi Általános Iskola, és az ásványrárói Somogyi József Általános Iskola. Végül a kapuvári Felsőbüki Nagy Pál gimnázium lányai nyerték a megyei amatőr kézilabda bajnokságot.
"Kapusteljesítményünknek és a mezőnyjátékosok összeszokottságának köszönhettük az eredményt" - fogalmazott a gimnazista lányok felkészítője, Timár Orsolya.

Gratulálunk nekik!

2010. március 26., péntek

Eredmények a mezei futóversenyről

Tegnap (2010.03.25) lezajlott a mezei futóverseny döntője Győrben. Iskolánkból két csapat is részt vehetett, és egyéniben is többen szerpeltek.
A legjobb eredményt a tavalyi győztes, Farkas Ferenc érte el, idén második helyezést A csapatversenyben is ezt érték el a társaival, Angyal Szilárddal, Flammhoffer Erikkel, Holhos Attilával és a hetedikes Hamar Márióval együtt.
A többiek is ügyesen versenyeztek, felkészítőjük, Döbrönte László szerint sok tehetséges futó van köztük.

2010. március 24., szerda

Területi szorobánverseny

Március utolsó hétfőjén, 29-én újból megrendezzük a területi szorobánversenyt és vizsgát. A hozzávetőleg 130 versenyző és vizsgázó reggel 8 órára érkezik az iskolához, ahol kis frissítővel várjuk vendégeinket. 8.30 perckor kezdődik a megnyitó, ahol az igazgatónő köszönti a megjelenteket.
Ezt követően a verseny kezdődik, majd később a - hozzávetőleg 9.50 perctől a vizsga. Az éppen nem versenyzőknek csoportos foglalkozásokat biztosítunk, továbbá mindenki kap finom tízórait. Az eredményhirdetés 12 óra után kezdődik.
A versenyzők és vizsgázók között a kimlei diákok is szép számmal találhatók, a 4.osztály példfául teljes létszámmal indul, de a 8. évfolyamból is versenyeznek kimleiek. A kyu-vizsgákra pedig fenőttek is jelenkeztek.
A szervezést Baán Józsefné, Bori néni vette kezébe, aki már a sokadik ilyen rendezvényt bonyolítja. Állítása szerint egyre többen jelentkeznek erre a versenyre, ami szervezés szempontjából több nehézséget, a szorobán egyre nagyobb népszerűsége miatt pedig örömet okoz.
A versen állását, eredményeit "élőben" is követhetik az értűdeklődők, hiszen a blogon a részvevőkkel készített riportok, képek folyamatosan követhetőek lesznek. Az eredményhirdetés után pedig az eredménylista is megnézhető majd.
Jó versenyzést és sikeres vizsgát kíván a blog szerkesztősége!


2010. március 20., szombat

Megújuló Kimle-honlap

Az idén megújul a falu honlapja. A már működő új website-on iskolánkról is sok új információ jelenik meg. Az osztályokról alkotott leírások, bemutatkozó szövegek és képek is megjelennek majd - lassacskán.

Nézzétek meg!

Horvát szavalóverseny

Az évi szokásos iskolai szavalóversenyt rendezzük meg március 23-án, szerdán az iskolában. A versenyre a két tanár néni, Hoffmann Lídia és Pormüller Jánosné készíti fel a diákokat. A zsűri a helyi horvát kisebbségi önkormányzat tagjaiból, korábbi tanárokból és a horvátkimlei óvoda óvó nénijeiből áll össze.

Nyílt nap az iskolában - az értékelés

Az ötödikesek és a látogatók

A héten szerdán és csütörtökön (március 17. és 18.) vártuk a szülőket nyílt órákra iskolánkban. A két nap alatt minden osztályban legalább 2 órát nézhettek meg az érdeklődők - minden évfolyamon. Bár tervünkben az állt, hogy csak 6. évfolyamig szervezzük meg a nyílt órákat, igény mutatkozott a szülők és - érdekes módon - a pedagógusok részéről is bemutató órák tartására. Nagyobb érdeklődést az alsós évfolyamok órái váltottak ki. Az 1.b. osztályban például 16 látogató volt. Sokan édeklődtek felsőben az 5. és 6. évfolyam órái iránt, de volt látogató a hetedikes földrajz órán is.



A szülők főleg az új munkaformákkal, nagyobb arányú eszközhasználattal és érdekes, változtos óraszervezéssel talákozhattak. Minden osztályban népszerűbb már a csoportmunka, páros munka. De a tankönyvek és munkafüzeteken kívül egyre több, színesebb munkaeszközöket is alkalmaznak már pedagógusaink. Szinte minden bemutató órán előkerültek az informatikai eszközök (interaktív tábla, foglalkoztató CD-k). A játékosabb tanulás is szerepet kap ma már az iskolai oktatásban, szerencsére nálunk egyre nagyobb arányban. Az órákon a diákok is jól érezték magukat, hiszen fegyelmezetten dolgoztak, érdekelte őket az új ismeretanyag, és szívesen dicsekedtek tudásukkal szüleik és a többi látogató előtt.


2010. március 18., csütörtök

Mezei futóverseny Dunaszigeten

2010.március 17-én rendezték a kistérség mezei futóversenyét Dunaszigeten, ahol csapatban és egyénileg is szép eredményeket ért el iskolánk. Az összes korcsoport versenyzett, így sok résztvevővel zajlott a verseny. A továbbjutók március 25-én, jövő hét csütörtökön versenyznek tovább a megyei döntőn Győrben, az Aranyparton reggel 9 órakor.

A kimlei diákok eredményei képekkel:

1. korcsoport fiú: 1. hely: Borbély Ferenc, 2. hely Bertalan Soma
csoportban: a 2. helyet szerezték meg. Csapattagok még: Szédelyi Martin és Virág Dávid.



1.korcsoport lány: egyénileg nem értek el helyezést, de csapatban a 3. helyet szerezték meg.
Csapattagok: Megyimori Lili, Rebek Lizett, Endrődi Bianka, Lurvig Luca, Wertál Dóra, Frank Virág.



2. korcsoport - lány: egyénileg nem értek el helyezést, de csapatban a 3. helyet szerezték meg. Csapattagok: Mozsolits Mária, Nagy Karolin, Dániel Bianka, Baranyai Dzsenifer, Kovács Anna, Milkovich Cintia.



2. korcsoport - fiú: 1. helyezett: Cseh István, 2. helyezett: Dániel Levente
csapatverseny: 1. helyezést értek el. Csapattagok még: Novitz Gergő, Süli Lehel, Holhos Alex és Borbély Dávid



3.korcsoport - lány: ebben a csoportban nem értünk el helyezést.

3.korcsoport - fiú: 1. hely: Zimonyi Dávid, 2. hely: Babos László, 3. hely: Takaró Bálint
csapatverseny: így természetesen az első helyen jutottak tovább. Csapattagok még: Munkácsi Soma és Zsebedics Péter



4. korcsoport - lány: egyéniben 2. helyezést ért el Hörömpő Szimonetta, 3. helyezést pedig Bedő Viola.
Csapatverseny: a lányok első helyen jutottak tovább a megyeire. Csapattagok még:Németh Kitti, Grundtner Patrícia és Karajz Judit



4.korcsoport - fiúk: 1. helyezést ért el a tavalyi megyei győztes Farkas Ferenc.
Csapatverseny: a csapat is továbbjutott első hellyel.Csapattagok még: Angyal Szilárd, Flammhoffer Erik, Holhos Attila és Hamar Márió.

2010. március 14., vasárnap

Március idusa

Március 12-én emlékeztünk meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 162. évfordulójáról.

Az ünnepi műsorban közreműködtek:Brányi Laura, Szabó Réka, Gyergyói Eszter, Borbély Dávid 5. osztályos tanulók, és Gulyás Péter a 7. osztályból. Felkészítő tanár :Dániel Erika.
A 2. osztályosok "Jönnek a huszárok" címmel egy táncjátékot mutattak be Léber László vezetésével. A megemlékezés az 1848-as hősök emlékművének megkoszorúzásával zárult.